18 ezer milliárd forint ment el Kínában a koronavírus elleni harcra

Életmód2023. feb. 15.MTI

A kínai tartományok átszámítva 18 ezer milliárd forintot költöttek tavaly a koronavírus-járvány elleni intézkedésekre - közölte szerdán a The Guardian brit napilap online kiadása a kínai tartományok adataira hivatkozva.

Ez a szám vélhetően növekedni fog tekintettel arra, hogy a 31 tartományból eddig legalább 20 tette közzé a vonatkozó adatokat, s az országos statisztika még nem érhető el.

Kína december elején szakított a járvány 2020-as kitörése után szinte azonnal bevezetett zéró-Covid-politikával, feloldotta a korábbi korlátozásokat, és leállította a széleskörű teszteléseket is. Azóta a gazdaság újraélesztésén fáradozik, amely tavaly mindössze 3 százalékkal növekedett az előző évi 8,4 százalékhoz képest.

Mindemellett a kínai tartományok eltérő módon tartják nyilván a járványügyi költségeket, így egyesek csak a tartományi szintű, míg mások a központi szintű, de helyben költött összegeket is figyelembe veszik.

Mindazonáltal a közzétett adatokból kitűnik, hogy a kínai tartományok közül a legnagyobb gazdasági erővel rendelkező, 127 millió fős déli Kuangtung költötte a legtöbb pénzt 2022-ben, átszámítva mintegy 3700 milliárd forintot, egyebek között oltásokra, tesztelésre és a járvány miatt rászoruló emberek támogatására. A statisztika szerint ez 2021-hez képest több mint 50 százalékos növekedést jelentett a kiadások terén.

A főváros, Peking 26,4 milliárd jüant (1364 milliárd forint), az ország pénzügyi központjának számító Sanghaj pedig 16,8 milliárd jüant (870 milliárd forint) költött erre a célra.