100 éve nem volt ekkora vagyonuk az amerikai ultragazdagoknak

Elemzések2019. feb. 26.Növekedés.hu

Az összes amerikai háztartás vagyonának közel 20 százaléka az ország lakosságának leggazdagabb 0,1 százaléka kezében összpontosul. Az amerikai ultragazdagok ekkora mértékű vagyonnal utoljára az 1920-as évek végén, még a nagy gazdasági világválság kitörése előtt rendelkeztek.

Az Egyesült Államokban a vagyoni koncentráció olyan szintet ért el, mint ami utoljára az 1920-as években jellemezte az országot – derül ki abból a tanulmányból, amit Gabriel Zucman, a kaliforniai Berkeley Egyetem közgazdászprofesszora készített.

A MarketWatch által ismertetett tanulmány szerint

1929-ben – mielőtt még a Wall Street összeomlása elindította a nagy gazdasági világválságot – az USA lakosságának leggazdagabb 0,1 százaléka az összes amerikai háztartás vagyonának közel 25 százalékával rendelkezett.

Ez az arány az 1930-as évek elején visszazuhant, majd további csökkenések révén az 1970-es évek végén már 10 százalék alá süllyedt. A ráta aztán az 1980-as évek elejétől ismét növekedni kezdett,

jelenleg pedig megközelíti a 20 százalékot, ami az 1920-as évek vége óta a legmagasabb aránynak számít.

A tanulmány kiemelte, hogy az offshore vagyonkezelési iparág 1980-as évek eleji kialakulása óta a vagyon bizonyos formáit, nevezetesen a pénzügyi portfoliókat, ma már nehezebb felmérni.

Jesse Colombo, Real Investment Advice elemzője a tanulmányra reagáló blogbejegyzésében a részvény- és kötvényárak terén kialakult fenntarthatatlan buborékok következményeként magyarázta a növekvő amerikai vagyoni egyenlőtlenséget.

Számos kutatás mutatta ki, hogy Kínában és Oroszágban is jelentős vagyoni koncentráció alakult ki az elmúlt évtizedekben. Továbbá ez a jelenség Franciaországban és az Egyesült Királyságban is megfigyelhető, igaz, ott mérsékeltebb szinten.