A közösségi média is hatással van az áram árára?

Elemzések2022. aug. 29.Növekedés.hu

Mindenki számára természetes, hogy van áram: eszközeink, irodánk, gyáraink, kórházaink működnek, nem kis részben az energiának köszönhetően. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy az árammal éppen úgy kereskednek, mint sok más termékkel. A villamos energia kereskedelme pedig óriási információs bázist igényel, piaci információk, politikai nyilatkozatok, politikusi Twitter-posztok, illetve még az időjárás ismeretét is – erről beszélgettünk az MVM Partner Zrt., az MVM Csoport villamosenergia-nagykereskedőjének szakértőivel.

Az információnak kiemelt szerepe van az áram kereskedelmében. A villamosenergia-kereskedők (vagyis a traderek) ezért maguk is rengeteg hírt, adatot „fogyasztanak”, a folyamatok követésében és megértésében pedig egy háttértámogató egység, a piacelemzők csapata segíti őket.

Az áramkereskedők napi munkája megköveteli, hogy az áram árát befolyásoló tényezőkkel minden pillanatban tisztában legyenek.

Az erőművi kapacitások, az áram országok közötti áramlását meghatározó határkeresztező kapacitások rendelkezésre állása mellett számos árfolyam és egyéb adatsor folyamatos követésére van szükség. Az MVM Partnernél a különböző idősoros adatokat egy saját fejlesztésű felületen tudják bármikor megjeleníteni, vizuálisan, azaz grafikonok formájában is.

A piaci adatokon, híreken, időjárási és egyéb előrejelzéseken kívül egyre fontosabb szerepet tölt be a közösségi média, ezen belül főként az üzleti és politikai szereplők által előszeretettel használt Twitter.

Egy politikusi poszt – ma már egyre inkább – kereskedelmi döntéseket alapozhat meg, hiszen az energiapiacok számos szegmensében a politikai célok is megjelennek, mint áralakító tényezők.

Jó példa erre a szén-dioxid-kvóták világa, ahol alapvetően a szabályozói célok határozzák meg a folyamatokat, az áram árára ugyanakkor jelentős hatást gyakorol ez a tényező is.

Az elmúlt időszak bizonytalanságai változásokat is hoztak, egyértelműen felértékelték az információt, az elemzést, és az előrejelző modellek szerepét. A korábban használt modelleket, munkafolyamatokat és eszközöket az új piaci körülmények hatására át kellett dolgozni, illetve több új tényező is belépett a figyelendő tételek közé.

Az LNG, vagyis a folyékony földgáz például mind nagyobb szerepet tölt be a kontinens piacán, de több tényező is jóval kiszámíthatatlanabbá tette az energetikai piacokat.

Jellemző, hogy míg korábban hetente, néhány hetente 1-2 olyan nagyobb hír volt, amellyel foglalkozniuk kellett a kereskedőknek, ma előfordul, hogy naponta 3-5 ilyen is beérkezik. Vagyis a korábbinál sokkal inkább résen kell lenni a kereskedés szempontjából.

Az óriási adathalmazok elemzése, azokból trendek és előrejelzések kirajzolása nem egyszerű feladat.

A munka során neurális hálókat, statisztikai modellezési eljárásokat használnak, illetve már folyamatban vannak az adatbázisokban való mögöttes adatbányászatot megkönnyítő fejlesztések is az MVM Partnernél.

A jövőben pedig akár a mesterséges intelligencia szélesebb körű alkalmazása is szóba kerülhet. (X)