A Netflix sorozata, A nagy pénzrablás teljesen megváltoztatta a színészei életét 

Elemzések2021. dec. 11.D.J.

A Tokiót játszó szinésznő Úrsula Corberó terápia segítségével dolgozta fel a Netflix-sikert.

A spanyolok új nemzeti büszkesége „A nagy pénzrablás” című sorozat nem csak az átlag Netflix nézőket vette le a lábáról, hanem a gengsztereket is. Már Brazíliában, Indiában és Franciaországban is voltak olyan bűnözők, akik a szériában látott módszerekkel próbáltak megfújni pár milliót.

A sorozat a híres horror írót Stephen Kinget és a neves labdarúgót Neymar-t is a rajongói között tudhatja.

Pedig a siker nem volt rögtön magától értetődő. Először a produkció a spanyol Antena 3 csatornán debütált és hiába indultak jól a nézettségi mutatók, a nézők lelkesedése hamar kifulladt. Ezért a készítők 2017 derekán már szinte biztosra vették, hogy „A nagy pénzrablás” két évadnál többet nem is fog megérni. Ám aztán jött a Netflix, amely mindent megváltoztatott.

A streaming szolgáltató spanyol és portugál tartalmakért felelős vezetője Diego Ávalos megérezte, hogy ha kicsit átalakítják a szériát és a hosszú 15 részt inkább 22 rövidebb epizóddá alakítják, amelyeket a Netflixen le tudnak darálni a nézők, akkor „A nagy pénzrablás” akár még kasszát is robbanthat. Végül pontosan ez történt.

A siker szinte egyik pillanatról a másikra hullott a készítők ölébe, akkor amikor már sokuk azt hitte, hogy ez a sorozat szinte senkit nem érdekel.

Úrsula Corberó, aki a szériában a Tokió álnevet viseli egy uruguayi partin először meglepve vette észre, hogy sorra jönnek oda hozzá az emberek gratulálni. „Tokió, te egy istennő vagy, fantasztikus vagy, imádlak” – amikor ilyen és ehhez hasonló bókokkal árasztották el, az első gondolata az volt, hogy vajon mennyi esélye volt annak, hogy az a négy ember, aki látta a sorozatot mind ugyanazon a partin fut össze?

Csak ezután tudatosult benne, hogy egyik pillanatról a másikra világsztár lett.

A sorozat Rió-ja, Miguel Herrán egy hosszabb autós kiruccanáson vett részt, amikor a sorozat a Netflixnek hála berobbant a köztudatba. Az út elején még 50 ezer ember követte őt az Instagram-on. Mire megérkezett a céljához már 1 millió követője volt.

Pedro Alonso, aki Berlint alakítja, akkor érezte meg először milyen sztárnak lenni, amikor Firenzében épp a híres Dávid szobrot nézegette.

Egy idő után viszont arra lett figyelmes, hogy a körülötte lévők nem Michelangelo mesterművét, hanem őt nézik - írta meg a GQ magazin.

Az elmúlt években nem túlzás állítani, hogy „A nagy pénzrablás” világszenzáció lett. Nem csak Európában és Amerikában, hanem Ázsiában is. Dél-Koreában például a sorozatnak egy helyi verzióját is el fogják készíteni.

Közben hiába ment le már a záró ötödik évad is, a Netflix bejelentette, hogy külön sorozat készül, amely az egyik szereplő, Berlin köré fog épülni.

Miközben a színészeket egy rakás filmszereppel bombáztak a producerek, alaposan bejárhatták a nagyvilágot.

Ám a csillogás nem mindenkinek hozott örömet.

Nem akarom, hogy az emberek azt higgyék, hogy csak azért mert valaki híres, már boldog is. A szerelem, a pénz, a munka és az élet nem fog attól helyrerázódni, csak mert népszerű vagy. Én is olyan ember vagyok, mint bárki más

mondta Miguel Herrán, aki gyakran azon kapja magát, hogy nehezen tud kikapcsolni. Például amikor interjúkat ad attól fél, hogy a nyilatkozatainak rossz következményei is lehetnek.

„A pénz nem tett boldoggá. Sok boldogságot elvett és több aggodalmat okozott, mint amikor még nem volt” – nyilatkozta a sztár. Herrán egyébként imád terepmotorozni és a nagy vágya, hogy filmet forgathasson az édesanyjáról.

Úrsula Corberó akár csak Herrán, ha teheti a madridi otthonában tartózkodik, hogy elkerülje a felhajtást. A színésznő még terápiára is járt, hogy fel tudja dolgozni a sikert. Nem azért mert a depresszió kerülgette, hanem mert továbbra is a „földön akart járni” és nem akar elszállni csak azért, mert rengetegen imádják.

Az biztos, hogy Coberó előtt jó pár ajtót megnyitott a Netflix-siker: az olasz luxusmárkának a Bulgarinak például ő lett a nagykövete. Idén még egy hollywoodi látványfilmben az új G.I. Joe moziban is felbukkant. Jellemző, hogy a szerepét úgy kapta meg, hogy még meghallgatáson se kellett részt vennie.

Míg Herrán és Corberó nyíltan beszélnek a sztárrá válás nehézségeiről, addig a Berlint alakító Pedro Alonso inkább kerüli a nyilvánosságot.

"Kezdetben még csak a spanyoloknak készítettünk egy műsort. Két évvel később már egy páratlan jelenséggé váltunk. […] Ezt nem tudtuk feldolgozni. De ma már nem tagadhatjuk, hogy valami óriási dolog történt velünk” – mondta Pedro Alonso.

Hasonlóan hálás Esther Acebo is, aki Stockholm-ot játssza a sorozatban.

Nem gondoltam, hogy ennyi országot láthatok majd az életben. Szerencsére „A nagy pénzrablás” megadta ezt a csodálatos lehetőséget és ez hihetetlen.

A színésznő nem csak a TV-ben futott be a szériának hála: a Netflixnek köszönhetően a színházi karrierje is meglódult.