A háború a Richtert is érinti, de a tavalyi rekord eredmény részben megismételhető 

Elemzések2022. feb. 28.H. É.

A Richter gyógyszercég bevételeinek mintegy 20 százaléka ugyan még jelenleg is az orosz és az ukrán értékesítésből származik, de a cég kitettsége most jóval kisebb, mint a korábbi két hasonló válságnál. A gyógyszeripari vállalat vezetése szerint a nyugat-európai, illetve a tengerentúli piacokkal sikerülhet ellensúlyozni az orosz-ukrán háború okozta helyzetet, ami azt jelenti, hogy - legalábbis árbevételben - megismételhető a tavalyi sikeres esztendő. A legfrissebb tőzsdei jelentés szerint a Richter Gedeon Nyrt. árbevétele és nyeresége is a várakozásokon felül nőtt 2021-ben.

Kétszámjegyű éves árbevétel-növekedést ért el 2021-ben a Richter Gedeon Nyrt. A 630,595 milliárd forintos árbevétel 11,3 százalékkal haladta meg az előző évit a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint. 

A gyógyszeripari vállalat 2021-ben 141,180 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 33,1 százalékkal nagyobb az előző évinél

- közölte sti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.

A gyorsjelentés apropóján tartott sajtótájékoztatón értelemszerűen az orosz-ukrán konfliktus hatása is szóba került, hiszen bár a két ország piacának súlya már eddig is csökkent a Richter értékesítésében, összességében még mindig 20 százalék körüli. Bogsch Erik, a vállalat operatív elnöke úgy fogalmazott:

a Richter már két orosz válságot túlélt, és a cél az, hogy ez most is így legyen. A vállalat az utóbbi évtizedekben folyamatosan igyekezett csökkenteni az exszovjet függést, ezér miközben az orosz-ukrán helyzet aggodalomra ad okot, a Richter kitettsége most sokkal kisebb, mint a korábbi válságoknál - hangsúlyozta Bogsch Erik. Az értékesítésben az orosz piac 23 százalékot hozott 1997-ben, 2013-ban 33-at, 2021-ben azonban már csak 17 százalékon állt, az ukrán forgalom is felére esett, arányait tekintve a Richter értékesítésében 7-ről 3 százalékra csökkent. A 2013-as csúcsévben majdnem 430 ezer USD forgalmat bonyolított a Richter az orosz piacon, 2021-re ez kb. 230 dollárra csökkent. 

Orbán Gábor vezérigazgató kiemelte, hogy

a háború bizonytalanná teszi az idei, eredetileg pozitív piaci várakozásokat. Ezeket jelentősen befolyásolja a rubel árfolyamának alkakulása, az értékesítés volumene, mert bár bevásárlási hullám van ott és Oroszországban is a patikákban, Ukrajnába jelenleg nem tudnak szállítani. A lakosság fizetőképessége is befolyásolja az értékesítés alakulását, mivel jelenleg körülbelül 70 százalékát a gyógyszereknek zsebből fizetik az oroszok, illetve az ukránok. Oroszország kizárása a SWIFT-rendszerből felveti a kérdést, tudnak-e majd fizetni, és ha igen, milyen módon. Ha a rubel konvertibilitása sérül, akkor a nemzetközi kereskedelem nehézzé válik. A gyógyszer azonban, tette hozzá, általában mindig a kiemelt, kivételezett kategóriában van, a pénzügyi szankciók általában lehetővé teszik a gyógyszerforgalmat, de a részletszabályok még kilakulóban vannak. 

Orbán Gábor ugyanakkor azt mondta, hogy összességében bízik abban, hogy megismétlehető a tavalyi árbevételnövekedési mérték, a nyugat-európai, illetve a tengerentúli piacokkal sikerülhet ellensúlyozni az orosz-ukrán háború okozta helyzetet. Kivéve, tette hozzá, ha nem omlik össze teljesen az orosz piac. Az üzemi eredmény viszont bizonyosan alacsonyabb lesz a tavalyinál. 

A vezérigazgató elmondta: tavaly a forgalom kétszámjegyű mértékben bővült, elsősorban a specializált portfólió robusztus növekedése miatt. Büszkék vagyunk arra, hogy a 2021-ben ismét rekord pénzügyi teljesítményt értünk el - tette hozzá. Közölte: a megrendelések kiszámíthatatlanul alakultak az év során, és a szállítási lánc akadozásai is növekvő mértékben éreztették hatásukat, mivel a járvány korábbi várakozásokkal ellentétben hosszabb ideig maradt része az életnek. Rekordszámú k+f és törzskönyvezési sikert könyvelhettek el tavaly, ami lehetővé teszi, hogy a következő időszakban fenntartsák a forgalom növelésére irányuló törekvést - jelezte.

Tavaly a negyedik negyedévben a vállalat árbevétele 17,2 százalékkal 176,274 milliárd forintra nőtt, adózott nyeresége pedig több mint a duplájára, 116,4 százalékkal 47,059 milliárd forintra, ami jelentősen meghaladta az elemzői várakozásokat. 

A jelentés szerint a gyógyszergyártási szegmens árbevétele tavaly Magyarországon 43,6 milliárd forint lett, ami forintban 6,1 százalékos éves növekedés. Magyarországon a teljes gyógyszerpiac növekedése 7,3 százalékos volt, a Richter termékek kiskereskedelmi forgalma 2,4 százalékkal emelkedett. A Richter a magyarországi piaci szereplők rangsorában 4,4 százalékos részesedéssel a negyedik helyen áll. A vényköteles patikai piacot tekintve a Richter 7,3 százalékos piaci részesedéssel a második legnagyobb forgalmazó. A gyógyszergyártást tekintve az EU-ban, a magyarországi piac nélkül, a társaság árbevétele 423 millió eurót tett ki, ami 8,5 százalékos éves növekedés.

A cég egyik fő termékköre, a nőgyógyászati készítményeké tavaly 170,074 milliárd forint árbevételt hozott, ami 12,2 százalékkal haladta meg a bázisidőszakban elért értéket. A bővülés döntően Nyugat-Európában, Latin-Amerikában, Kelet-Közép-Európában, valamint Kínában volt jelentősebb, ez részben mérsékelte az Egyesült Államokban és Oroszországban bekövetkezett forgalomcsökkenést.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 9320 forint, a legalacsonyabb 6890 forint volt.