Egyre több a szegény Amerikában, miközben dúlnak a csaták az új mentőcsomagról

Elemzések2020. dec. 14.Sz.A.

Republikánusok és demokraták a koronavírus-mentőcsomag nagyságán vitatkoznak, miközben a gazdaság lassulása miatt bajba kerülők pénztárcája lassan kiürül. Milliókat fenyeget az utcára kerülés veszélye, mert a politikai viták miatt egyelőre nem hosszabbították meg a kilakoltatási moratóriumot. Eközben járvány miatti halottak száma lassan eléri a 300 ezret, a fertőzötteké pedig a 16 milliót.

Az Egyesült Államok Kongresszusának dönteni kellene egy 1400 milliárd dolláros mentőcsomagról, amellyel a járvány második hulláma miatt bajba kerülteket segítenék meg. A csomagról szóló döntést Mitch McConnell, a Szenátus republikánus párti frakciójának vezetője erőteljesen szorgalmazza. 

Döntés egyelőre annak ellenére, vagy talán éppen azért nem született, mert a halálesetek emelkedésével a demokrata és republikánus párti törvényhozók egymással versenyezve nyújtottak be javaslatokat a helyzet enyhítése érdekében. A járvány mérlege eddig mintegy 16 millió fertőzött és közel 300 ezer halott, és a görbe még mindig felfelé ível.

Amennyiben elkészül a mentőcsomag, annak gyors elfogadását mind a megválasztott elnök, Joe Biden, mind McConnell támogatja, mert az Egyesült Államok legsúlyosabb egészségügyi válságáról van szó.

Az ördög azonban ebben az esetben is a részletekben van, ezért nehéz a döntés, pedig a hét végéig el kell fogadni a mentőcsomagot, nehogy leálljanak a kormányzati szervek, illetve hogy segíteni tudjanak a bajba került munkavállalóknak. A legfrissebb hírek szerint egy héttel meghosszabbítják ezt a határidőt, hogy továbbra is működőképesek maradjanak a kormányzati szervek.

McConnell közösen kezelné a koronavírus-járvány elleni védekezésre szánt összeget a gazdasági helyreállítási csomaggal. – Célzott segélyszámlákra van szükségünk – nyilatkozta tíz nappal ezelőtt újságíróknak azt követően, hogy megbeszélést folytatott republikánus szenátortársaival. McConnell 500 milliárdos csomagban gondolkodik, a demokraták azonban kevésnek találják ezt az összeget. 

Részleteket ugyan nem közölt, de annyit elárult, hogy a Fehér Házzal történt konzultációt követően olyan javaslatcsomagot terjesztett a republikánus képviselők elé, amelyet Donald Trump is támogat. Később azonban kiderült, hogy

az összegből egyrészt a kisvállalkozók számára nyújtanának hiteleket, másrészt ideiglenesen meghosszabbítanák a munkanélküli ellátásokat, harmadrészt pedig az oltóanyag-forgalmazást finanszíroznák belőle.McConnell elképzelése közel áll ahhoz, a szenátusban a republikánusok által támogatott, de a demokraták által elutasított mentőcsomaghoz, amely a kisvállalkozások számára biztosítana 332,7 milliárd dolláros támogatást, illetve hitelkeretet. 

Lisa Murkowski republikánus szenátor pedig azonnali, 228 milliárd dolláros Paycheck Protection Program támogatást nyújtana szállodák, éttermek és más kisvállalkozások számára március 31-ig.

Létezik egy, a szenátus és a képviselőház republikánus és demokrata képviselői által is támogatott javaslat, amely 908 milliárd dollárt biztosítana a Covid-19 elleni védekezésre.

Ebből azonnali támogatást adnának a járvány miatt nehéz helyzetbe került a kisvállalkozások, a munkanélküliek, a légitársaságok és más iparágak számára. Emellett az elképzelés mellett szól, hogy kétpárti javaslat, így nagyobb esélye van arra, hogy átmegy a szavazási procedúrán, mint bármelyik egypárti javaslatnak.

Eközben Nancy Pelosi, a képviselőház vezetője és Chuck Schumer, a szenátus elnöke kompromisszumos csomagot nyújtott át McConnellnek. Ennek részleteiről nem nyilatkozott Schumer, csak annyit mondott, hogy miután McConnell a demokratikus megoldás helyett egy partizán republikánus javaslattal állt elő, úgy gondolták javaslatukkal előrelendíthetik a helyben toporgó ügyet.

Tovább nehezíti a helyzet megoldását, hogy korábban Pelosi és Schumer 2200 milliárd dollár összegű mentőcsomagra tettek javaslatot, azt viszont a republikánus frakció utasította el.

Ezzel kapcsolatosan Chuck Schumer arról beszélt, hogy rábólintanak a kétpárti javaslatra, amennyiben elfogadják 2200 milliárdos javaslatukat, illetve reményét fejezte ki, hogy Joe Biden január 20-án esedékes hivatalba lépését követően bőkezűbb intézkedéscsomagot tudnak majd elfogadni.

Az elképzelés részeként az amerikai légitársaságok 17 milliárd dollárt kapnának abból a 45 milliárd dolláros mentőcsomagból, amelyet az amerikai közlekedési ágazat – repülőterek, a busztársaságok és az Amtrak személyszállító vasút – számára állítottak össze. 

Mindez együttvéve azonban jelentősen nagyobb összeget igényelne, mint McConnell 500 milliárd dolláros terve.

Kompromisszum jelenthetne az a törvényhozási javaslat, amely szerint a demokraták által javasolt négy hónapon keresztül járó heti 600 dolláros munkanélküli segély összegét felére, azaz 300 dollárra csökkentenék.

Az mindenesetre biztos, hogy gyorsan kell dönteni, mert az év elején bevezetett, a munkanélkülieket támogató programok a hónap végén lejárnak, így akár 12 millió dolgozó is pénz nélkül maradhat, ha nem tudnak megegyezni a politikusok.

A fizetési nehézségekkel küszködő milliókat pedig a kilakoltatás veszélye fenyegeti, ha nem születik döntés a fizetési moratórium meghosszabbításáról. 

Elfogadása esetén a kétpárti csomag meghosszabbítaná ezeknek az intézkedéseknek a hatályát, és közel 300 milliárd dollárt juttatna a Paycheck Protection Programnak a kisvállalkozói hitelek biztosításához, további 160 milliárd dollárt pedig állami és helyi kormányzati támogatásokhoz.A javaslat visszaállítaná  a szövetségi munkanélküliségi biztosítási pótlékot heti 300 dollárra. Ezen túlmenően a Covid-19 vakcinák terjesztésére, az iskolákra és a közlekedési ágazatra is irányítana forrásokat.

Nem tartalmazná viszont az amerikaiak többségének járó 1200 dolláros közvetlen kifizetéseknek a második fordulóját. Törvényalkotók – például Bernie Sanders szenátor is –  ugyanakkor megkérdőjelezték, hogy vajon miként juthatnak segítséghez a bajba került családok, ha elmarad a kifizetések második fordulója. 

Joe Biden megválasztott elnök ennek kapcsán arról beszélt, hogy ezek a közvetlen kifizetések még mindig bekerülhetnek a megszavazandó segélyprogramba, tehát nincs minden veszve.