Ezek a legutáltabb nagyvállalatok - A technológiai cégek körül láthatóan sok az indulat

Elemzések2022. jan. 11.D.J.

Az MSN portál összeállítása és a Rave Review vállalat felmérése alapján sorra vettünk néhány céget, amelyek ott vannak a legutáltabb társaságok között.

Nestlé

Pár éve járta be az internetet az a videó, amelyen a Nestlé egykori vezérigazgatója Peter Brabeck-Letmathe azt találta mondani, hogy extrém azaz állítás miszerint a vízhez jutás alapvető emberi jog. Bár a cégvezér később korrigált, és azt mondta, hogy ha a túlélésről van szó akkor az embernek joga van a vízhez, a Nestlé reputációja azóta alaposan visszaesett.

Már csak azért is, mert innentől nagyobb figyelem irányult arra, hogy miként állítja elő az élelmiszeripari óriásvállalat a palackozott vizeit.

2005 és 2016 között a Nestlé 4 milliárd gallon vizet vett el pár pennyért, hogy aztán óriási profittal adja vissza azt nekünk

mondta a cég egyik kritikusa a Michigan Citizens for Water Conservation elnöke.

Az egyik népszerű közösségi portálon a Redditen már olyan részleg is működik, ahol a tagokat az fogja össze, hogy kifejezetten gyűlölik a Nestlét. Jelenleg 162 ezer tagjuk van.

Facebook

Bevett szokás az óriásvállalatoknál, hogy ha nagyon sok a botrány és a cég túlságosan is bemocskolódott, akkor a társaság új nevet keres magának.

Annak idején emiatt lett az egyik legnagyobb cigigyártóból a Philip Morrisból Altria, az egyik amerikai gyógyszeripari vállalat a Turing Pharmaceuticals pedig miután 13 dollárról 750 dollárra vitték fel az egyik AIDS gyógyszer árát és tele lett a sajtó azzal, hogy mennyire kapzsik, átváltottak a Vyera névre.

Hasonló változáson ment át idén a Facebook is.

Azután, hogy az egyik volt alkalmazottjuk Frances Haugen az amerikai törvényhozók előtt is kitálalt arról, hogy a közösségi oldalnak sokkal fontosabb a pénz, mint a felhasználók biztonsága, a vállalat felvette a Meta nevet.

Amazon

Ha csak a fele igaz azoknak a híreknek, amelyek az utóbbi pár évben szivárogtak ki arról, hogy az Amazon miként bánik az alkalmazottaival, a cég akkor is pályázhat a legrosszabb munkáltató címére.

Vannak telephelyek, ahol a napi 10 órás munka alatt nem csak, hogy tilos a beszélgetés és a telefonhasználat, de a túl sok WC-szünet is megrovással, sőt egy idő után akár elbocsátással is járhat.

Emiatt sokan inkább egy üvegbe vizelnek, nehogy a mellékhelyiség használatával kockára tegyék a pozíciójukat.

Volt olyan beszámoló, mely szerint kamerákat szereltek fel a gépjárművekre, melyeken keresztül egy mesterséges intelligencia megfigyelte a sofőrjeiket. A program azt is számon tartotta ha valaki ásított. 

Sony

A termékértékelésekkel foglalkozó Rave Review még az idén megvizsgálta, hogy a Twitteren milyen arányban kaptak pozitív illetne negatív megjegyzéseket a nagy vállalatok. Ez alapján pedig kihozták, hogy az egyes országokban melyik cég számít a legutáltabbnak.

Nyilván egy ilyen felmérés eredményeit érdemes fenntartásokkal kezelni. Mindenesetre érdekes, hogy 10 országban, köztük Magyarországon is a Sony lett a legutáltabb vállalat.

Ez részben nyilván a chip-hiánynak köszönhető. Ha nincs a járvány, akkor a tavalyi lett volna a Sony nagy éve, hisz 2021-ben kellett volna felfusson az új játékkonzoljuk a Playstation 5. Viszont az ellátási láncok problémái miatt a gépüket szinte egész évben roppant nehéz volt beszerezni, aminek a potenciális vevők persze nem igazán örültek.