Hogy vészeli át a járványt a Wizz Air?

Elemzések2021. feb. 11.Bódy Géza

A Wizz Air a világ nyolc olyan légitársasága közé tartozik, amelyet befektetésre ajánlanak a nagy elemzőcégek.  Sőt, az idén átveszik azt a 25 darab vadonatúj repülőgépet is, amely nem csak a kapacitásunkat növeli, hanem a gazdaságosabb üzemeltetésnek köszönhetően az egységköltségeiket is jelentősen csökkenti. Ebben a pandémiás helyzetben a várakozásokat túlszárnyalta a légitársaság, főleg, hogy tavaly 14 új bázist és több mint 300 új útvonalat adtak a bővülő hálózatukba, készülve a válság utáni bevetésre. Az már csak hab a tortán, hogy a vállalat részvényei minden korábbinál magasabb értékkel forognak a londoni tőzsdén és 2020-ban is jelentősen emelkedett az értékük. Ráadásul kedvező piaci feltételekkel tudtak nemrég 500 millió euró értékben kötvényeket kibocsátani. De miért?

Másfél milliárd eurós készpénztartaléka volt a Wizz Airnek (Wizz) tavaly márciusban, amikor az első COVID-19 hullám elérte Európát és megkezdődtek az országlezárások, amelyek hatására drasztikusan csökkent az utasforgalom. A törölt járatok után benyújtott követelések 99 százalékát visszatérítette a cég az ügyfeleknek. Bár a pandémia megtörte a Wizz 16 éve tartó kétszámjegyű növekedését, ennek ellenére az egyik legjobb pénzügyi mutatókat és utasszámot felmutató légitársaság maradt.

Utasszám alakulása 2004-2020 (Forrás: Wizz Air)

A vállalat forgalma még így is jelentősen felülmúlta az európai átlagot. 

Augusztusban a cég kapacitásának a 80 százalékát üzemeltette, és az év végi ünnepi időszakban is járatainak csaknem 70 százalékát repülte.

A Wizz harmadik negyedéves eredménye is felülmúlta az elemzői várakozásokat – közölte lapunkkal a légitársaság.

Arra a kérdésünkre, míg a többi versenytárs megszenvedi a turizmus visszaesését, miként tudtak, illetve tudnak bővülni, azt válaszolták, hogy a Wizz gyorsan reagált a vírushelyzetre és kereste azokat az új lehetőségeket, amelyek részben a pandémia miatt adódtak.

2020-ban 14 új bázist és több mint 300 új útvonalat adtak a folyamatosan bővülő hálózatukba. Beléptek belső piacokra is (Olaszország és Norvégia), valamint több mint 120 cargo-járatot teljesítettek.

Ez utóbiakkal egészségügyi védőfelszereléseket és eszközöket szállítottak Kínából, illetve ötvennél is több repatriáló járatot üzemeltettek, hogy hazaszállíthassák a külföldön rekedt utasokat. Folyamatos kapcsolatban vannak a nemzeti és nemzetközi hatóságokkal, szervezetekkel és az éppen aktuális szabályozásoknak megfelelően alakítják menetrendjüket.

Európai légiforgalom alakulása/Wizz Air kapacitása

Számos, repüléssel foglalkozó szakemberben merül fel a kérdés, hogy minek is köszönheti a Wizz azt, hogy invesztálni is képes ebben a nehéz időszakban. Mint kifejtették, a „titok” a szigorúan fogott és folyamatosan alacsonyan tartott költségek mellett többek között a légitársaság agilis vállalati kultúrájában illetve a cégnél dolgozó magasan képzett emberek szakértelmében keresendő. Mint fogalmaztak, az első pillanattól kezdve agilisan, a piaci lehetőségekre nyitottan, álltak a válsághoz. Gyors reagálások, valamint a válság utáni időszakra való készülésük segítette, hogy rövid- illetve hosszú távú döntéseket hozzanak. 

Az újabb bázisok nyitása, az új piacokra való belépés és a több száz új út is mind a cég hosszú távú terveit támogatja, hogy a válságból nyertesként kerülhessenek ki.

A meglepően jól teljesítő részvények is ösztönzőleg hatnak, főleg amióta a Budapesti Értéktőzsdén is jegyzik a papírokat, hiszen a társaság a tőkeerős európai nagyvállalatok részvényeihez hasonlóan, devizaátváltási költségek nélkül férnek hozzá a befektetők. Mint fogalmaztak, a cég növekedésében fontos szerepet töltött be a tőkepiaci finanszírozás, ezért kedvező, hogy a magyar befektetők a Budapesti Értéktőzsdén keresztül érhetik el a Wizz Air részvényeit.

A Wizz Air részvényei minden korábbinál magasabb értékkel forognak a londoni tőzsdén, és 2020-ban is jelentősen emelkedett az értékük.

A vállalat menedzsmentjének meggyőződése, hogy a Wizz a válság strukturális nyertese lesz: egyrészt sok más légitársasághoz képest gyorsabban áll majd talpra, másrészt a járványhelyzet után újra kétszámjegyű növekedést produkálhat.

A tőkepiaci finanszírozás előnyeivel kapcsolatban megjegyezték: a Wizz Air nem vett igénybe és nem is tervez igénybe venni állami mentőcsomagokat.

A világ összesen 8 olyan légitársasága közé tartozik, amelyet befektetésre ajánlanak a nagy elemző cégek, ráadásul nagyon kedvező piaci feltételekkel tudtak nemrég 500 millió euró értékben kötvényeket kibocsátani.

Ehhez az összeghez nem terveznek hozzányúlni, inkább garanciaként kezelik, amely biztosítékot képezhet az előre nem látható folyamatok esetén. A társaság úgy véli, hogy beárazta piac a folyamatos növekedést, a sikeres válságkezelést, és azt, hogy milyen kilátásai vannak a cégnek, ha véget ér a válság.

Hangsúlyozták, hogy a Wizz Air nem függesztette fel a vadonatúj repülőgépek átvételét (az idén 25 új repülőgépet vesznek át), amely nem csak a kapacitásunkat növeli, hanem a gazdaságosabb üzemeltetésüknek köszönhetően egyidejűleg az egységköltségeiket jelentősen csökkenti majd. Így továbbra is a Wizz lesz a legalacsonyabb egységköltséggel (CASK) működő európai légitársaság.

Alacsony a széndioxid-kibocsátás

A vállalat további bővülésével kapcsolatban megtudtuk, hogy az a géppark-bővítéssel, a tőzsdei allokációval nem ér véget, hiszen a vírushelyzet ellenére folyamatosan figyelik a piaci lehetőségeket.

Azt vallják, hogy a dinamikus növekedéséhez meg kell találni a megfelelő piacokat, ennek is köszönhető, hogy az első 15 évben évente kétszámjegyű növekedést ért el a Wizz.

A pandémia alatt különösen fontos, hogy beszűkülő piaci lehetőségek mellett új, korábban még nem kihasznált piacokon is megvessék a lábunkat. Tavaly március óta a következő bázisokat adták hozzá a hálózatukhoz: Bacau, Bari, Catania Cardiff, Doncaste Sheffield Dortmund, Larnaca, London Gatwick, Lviv, Milánó Malpensa, Oslo, Sarajevo, Szentpétervár, Tirana és Trondheim.  Azért ezeket a bázisokat, mert itt láttak olyan stratégiai lehetőségeket, amelyek mind rövid-, mind hosszútávon beleillenek és támogatják a cég növekedési törekvéseit.

A vírushelyzet enyhítéséig a Wizz-flotta egy része (ezek száma a repülési lehetőségektől függ) európai reptereken letárolva várja, hogy minél előbb újra a levegőbe emelkedhessen. Ezek kiválasztásakor figyelembe vették a tárolás költségét, a repülőtér elhelyezkedését, valamint a helyszínen elérhető karbantartási kapacitást, hiszen nagyon alapos és szigorú átvizsgáláson kell minden letárolt repülőgépnek átesnie mielőtt újra repülhet.

70 darab A320ceo, 41 darab A321ceo, 6 darab A320neo és 18 darab A321neo van jelenleg a flottában. Jelenleg, az összes lízingelt, darabonként több tízmillió euró az értékük.

Felmerül az a kérdés is, hogy egy gép akár olcsó is lehet a másodlagos piacon, de mennyire gazdaságos akkor, ha egy flottában a típus egyedüli példányaként repültetik? Ezzel kapcsolatban megtudtuk, hogy sok szempontból gazdaságosabb, ha egy légitársaságnak ugyanabba a gépcsaládba tartozó repülőgépei vannak – a Wizz Air is csak az Airbus A320-as gépcsaládot repüli –, akár egy-egy más gyártóhoz, vagy más gépcsaládba tartozó repülőgép is jelentősen megnövelheti az adott légitársaság költségét. Továbbá komplexitást visz a rendszerbe, amely a költségek növekedésével és az operáció bonyolultabbá válásával párosul. Megjegyzendő: a magyar állam által megvásárolt cargo repülőgép nem a Wizz Air tulajdona.

Apropó cargo-üzletág: a vállalat 2020 tavaszán több mint 120 járatot teljesített Kínából. Ezek a járatok azon túl, hogy fontos egészségügyi (védő)felszereléseket szállítottak Magyarországra, biztosították, hogy még többet repülhessen a légitársaság, munkát adva sok dolgozónak.

Hangsúlyozták: a Wizz Air a jövőben sem tervez beszállni a cargo piacra.

A vakcinák szállításának lehetőségét még vizsgálják, hiszen azok veszélyes anyagnak minősülnek és így speciális szabályok vonatkoznak a logisztikára.

Hogy kell-e előbb-utóbb aggódni a pandémia okozta károk miatt? Állítják, hogy nem, hiszen a társaság továbbra is stabil anyagi helyzetben van, és flexibilitásának köszönhetően gyorsan, pár héten belül szinte az összes repülőgépe újra a levegőbe emelkedhet. A vállalat a fiatal ügyfélbázisának, a jelentős számú ingázó utasának, valamint a diverzifikált geográfiai jelenlétének köszönhetően, számos más légitársaságot megelőzve áll majd talpra.