Izgalmas év a magyar haderőfejlesztés szempontjából: megnéztük milyen beszerzések várhatóak idén

Elemzések2022. dec. 30.Dajkó Ferenc Dániel

Fontos szakaszába ért a magyar haderőfejlesztés, rengeteg új fegyver érkezik jövőre a Honvédséghez. Megnéztük milyen új beszerzések várhatóak 2023-ban, valamint számba vettük, milyen új bejelentésekre számíthatunk.

Az idei év számos izgalmat tartogatott a Magyar Honvédség szempontjából, 2023 azonban talán még ennél is mozgalmasabb lehet. A haderőfejlesztés fokozatosan új szakaszába lépett és megkezdődött egyre több eszköz beérkezése az alakulatokhoz.

A kétezres évek folyamatos amortizációja után a 2010-es évek második fele komoly változást hozott a Honvédség életében. Megindult a képességeinek egy részét elvesztett, elöregedett felszereléssel ellátott, lecsökkent létszámú, tartalékosok nélküli Honvédség megerősítését célzó Zrínyi 2026 haderőfejlesztési program. A kezdeti szakasz nyilvánvalóan az újjászervezésből és az eszközök beszerzésének a megindításából állt, most pedig épp ennek az első időszaknak a gyümölcseit láthatjuk.

Tüzér képesség fejlesztése

A 2022-es év bővelkedett a látványos fejlesztésekben. Kétségtelenül a legnagyobb lépést a Pzh 2000-es csúcskategóriás, német önjáró lövegek érkezése jelentette. A Honvédség több mint 10 éve nem rendelkezett önjáró tüzérségi eszközökkel. A tüzérséget csupán kis darabszámú (12 darab), öreg szovjet D-20 vontatott ágyútarack látta el.

A Honvédség D-20 ágyútarackja vontatás közben:

Az ukrajnai háború élesen rámutatott, hogy modern tüzérségre óriási szükség van. Sorsdöntő, hogy egy hadsereg rendelkezik-e megfelelő tüzérségi eszközökkel. A donbasszi hadszintéren kis túlzással a tüzérség dönti el, hogy mi lesz egy ütközet kimenetele. A Pzh 2000-esek pedig igen jól teljesítettek Ukrajnában, így úgy tűnik a gyakorlat is azt igazolja, jó eszközt választott a magyar haderő. Az új lövegekből 24 darab érkezik, ennek nagyrésze már idén befutott Tatára, de a flotta jövőre válik teljessé, így 2023 egyik nagy előre lépése épp az lesz, hogy teljesen újjászületik a magyar önjáró tüzér képesség.

A Magyar Honvédség egyik új Pzh 2000-es önjáró lövege:

A Panzerhaubitzekhez azonban egyéb fejlesztések is kapcsolódnak. A szállításukra alkalmas nagy teherbírású nyergesvontatók, illetve trélerek már befutottak, valamint egy kiképzésre átépített példány is, illetve szintén kiképzési célokat szolgáló szimulációs eszközök is érkeztek.

A Honvédség új Pzh 2000-es szállítására alkalmas MAN TGS 40.540 nyergesvontatója és Goldhofer STZ-P7 típusú trailere:

Folyamatosan érkeznek ezen túl a karbantartáshoz szükséges felszerelések is, valamint megjött az első 2ARV 3HU „Buffalo” harckocsi vontató is, ami a Leopard harckocsik és a Pzh-k műszaki mentésére egyaránt alkalmas. A fentiek mellett már időjárás figyelő rendszert is kapott a tüzérség, ami egy vadonatúj képesség. Mivel a Pzh-k hatótávolsága esetén a minél pontosabb találatot már az időjárási tényezők is befolyásolják, így a mobil időjárás figyelő eszközök nagy segítséget jelentenek a tüzéreknek és elősegítik, hogy maximálisan ki lehessen használni az új fegyverek képességét.

Az új lövegekhez viszont új felderítő eszközökre is szükség van, mind elektrooptikai, mind pedig radar berendezésekre. A 2023-as év egyik fontos újdonsága várhatóan az lesz, hogy befutnak ezek az eszközök. A Honvédség még 2021-ben bemutatott egy átépített Gidrán 4X4 harcjárművet. Ez az eszköz kifejezetten tüzérségi felderítő berendezésekkel volt felszerelve. A jövő évben elvileg körülbelül 40 darab Gidrán futhat be a Honvédséghez és ezek egy része, vagy akár mindegyike várhatóan ilyen felderítő eszközökkel lesz ellátva és Tatára kerül a tüzérséghez. Ezzel hatalmas ugrást hajt végre a Honvédség, mivel egy modern tüzérség minden komponense rendelkezésre fog állni.

Szintén a tüzérséghez kapcsolódik egy másik érdekesség, ami a jövő év egyik nagy bejelentése lehet majd. Idén a Lynx üzem épületének az átadása után már sejthető volt, hogy a nem túl nagy darabszámú Pzh-k mellé a Rheinmetall-tól további önjáró lövegeket szereznek be, méghozzá a 8x8-as meghajtású Rheinmetall HX3-asokat. Ezekről azonban még nem érkezett konkrét bejelentés, így semmit sem lehet tudni a konkrét darabszámról, vagy az érkezés várható időpontjáról. Az eddigi trendek alapján jövőre nagy eséllyel megtörténhet a konkrét bejelentés, de ez persze egyáltalán nem biztos. A HX3-asok mellett a rakétatüzérséggel kapcsolatban is lehet valamikor a jövőben bejelentésekre számítani.

A tüzérségnél további érdekesség hogy jövőre várhatóan kis darabszámú 120 mm-es vontatott aknavető is érkezik a Honvédséghez a Hirtenberger-től, valamint kérdés, hogy a Gidrán alvázra épített 120 mm-es önjáró aknavetőkről lesznek-e konkrétabb információk.

Harckocsik és gyalogsági harcjárművek

A harckocsi állomány is bővül 2023-ban. A teljessé vált Leopard 2A4 flotta mellé jövő nyáron érkezik az első Leopard 2A7+ harckocsi, amelyik ma a világ egyik legfejlettebb típusának számít.

A Honvédség Leopard 2A4 harckocsijai:

Az idei év másik nagy izgalma a Lynx harcjármű megérkezése volt. Egyelőre az első példány futott be Hódmezővásárhelyre, később azonban más alakulatok is kapnak majd az új harcjárműből. A Lynx ’’projekt’’ jövőre fog igazán felpörögni. Várhatóan befutnak a Németországban gyártott példányok és ami ennél is fontosabb, megindul majd a termelés Zalaegerszegen, és legördülnek az első magyar gyártmányú Lynx gyalogsági harcjárművek a futószalagról. A Lynx-hez kapcsolódóan is vannak még nyitott kérdések. Egyrészt a Lynxekre integrálható drónokról még nem sokat tudni, de a Spyke páncéltörő rakétákról is kevés az információ, 2023-ban talán bejelentik, hány darab Lynx lesz ilyen felszerelésekkel ellátva. Ezen túl az is érdekes kérdés, hogy érkezik-e konkrét bejelentés a Skyranger légvédelmi toronnyal ellátott Lynxekről és azok várható darabszámáról (valójában Lynx alvázra épített önjáró légvédelmi eszközök). Ezek kifejezetten csapatlégvédelmi eszközök lesznek és kiváltképp a drónok ellen tudnak védelmet nyújtani majd a magyar alakulatoknak. A fontosságuk látva az elmúlt évek fegyveres konfliktusait, nem megkérdőjelezhető.

Az első magyar Lynx a hajdúhadházi lőtéren:

Fejlődik a légvédelem

A légvédelemnél maradva 2023-tól sokkal biztonságosabb lesz a magyar égbolt. Megérkeznek az első izraeli radarok, de ami még ennél is izgalmasabb befutnak az első NASAMS légvédelmi rendszerek. A NASAMS Ukrajnában megmutatta, hogy valóban komoly védelmet képes nyújtani. A NASAMS oltalmazó képessége 2025-ben lesz teljes, de már az is nagy szintlépés lesz, hogy az ősöreg, kérdésesen megbízható KUB-ok helyett jövőre elkezdenek megérkezni az új norvég-amerikai légvédelmi eszközök legfejlettebb példányai.

A győri Arrabona Légvédelmi Rakétaezred 2K12 KUB légvédelmi komplexuma, ezeket az eszközöket váltják majd az újonnan érkező NASAMS-ok:

Ehhez kapcsolódóan érdekes kérdés, hogy történik-e bejelentés valamilyen gyalogság által hordozható légvédelmi eszköz beszerzéséről, amelyek fontossága szintén megmutatkozott Ukrajnában (Stinger). A Honvédség ugyanis most nem rendelkezik ilyen eszközökkel, hiszen a Mistral rakétákhoz is csak olyan indító állvány van (ATLAS) amelynek hordozásához járműre van szükség. Itt két opció tűnhet reálisnak, ami mostani tudásunk szerint jól illeszkedhetne a Honvédség portfóliójába. Az egyik a Mistral rakéták SATCP indító állványa, ami bár nem manpads rendszer, de közel áll hozzá és rendkívül mobilis, jármű nélkül is hordozható. A másik pedig a Rheinmetall manpads eszköze. Ezen túl persze elképzelhető, hogy valami teljesen más eszköz beszerzését jelentik be.

Légierő

A légierőnél is sok az érdekes kérdés. Az L39NG repülőgépekkel kapcsolatban idén az a hír érkezett, hogy a flotta 2024-ig érkezik be a Honvédséghez. Ez azt is jelentheti, hogy csak 2024-ben szállítják le az összes példányt, de lehet néhány darab már jövőre megjön.

Ennél jóval konkrétabb, hogy jövőre érkeznek az Airbus H225M többcélú közepes katonai helikopterek első példányai. A flotta 2024-ben lesz teljes.

Találgatásokra ad okot, hogy mi lesz a Gripenek sorsa. Közeleg a lízingszerződés vége, így a jövő év egyik nagy bejelentése lehet, hogy mi lesz a Gripen flottával. Most úgy tűnik marad mind a 14 gép, sőt modernizálják és új fegyverekkel látják el őket, valamint 4 új gép is érkezik hazánkba. A következő évben várhatóan több konkrétum is kiderül erről. A Gripenek megtartása, a flotta bővítése egyébként jó döntésnek tűnik annak fényében, hogy ezek még mindig nagyon fejlett típusnak számítanak, és a szintlépést jelentő F35-ösök beszerzése olyan horribilis költségekkel járna, amit hasznosabb fejlesztésekre is lehet fordítani.

A Magyar Honvédség Gripen vadászgépeiA Magyar Honvédség Gripen vadászgépei

Hajók és drónok is érkezhetnek

Végül továbbra is kérdéses, hogy mi a helyzet a Szolnokra szánt Soc-R különleges műveletei folyami hajókkal. Jövőre talán már ezek az eszközök is feltűnnek a Honvédség kötelékében.

A fentiek mellett a drónok beszerzése kapcsán vannak még lehetőség a találgatásra. Akár az öngyilkos drónok, akár felderítő drónok, akár csapásmérő drónok tekintetében várható a jövőben valamilyen bejelentés.

Szükségesek a fejlesztések

Összességében tehát izgalmas év lesz a Honvédség életében 2023. Rengeteg új eszköz érkezik és új bejelentésekre is lehet számítani. A látványos újítások mellett kisebb volumenű fejlesztések is biztosan megvalósulnak majd, és a hadiipari gyártókapacitások kiépülése is folyamatos lesz. Nagy kérdés, hogyan fog haladni a személyi állomány bővítése és hogy nyitnak-e esetleg új laktanyákat, szereznek-e be új kézifegyvereket, vállról indítható páncéltörő rakétákat. Az elmúlt év bebizonyította, hogy rendkívül indokolt a haderő fejlesztése és egy a környező országok képességeit figyelembe véve potens magyar haderő nagyon fontos lehet a térség stabilitásának a garantálása érdekében.