Mi kell ahhoz, hogy valaki katona lehessen? – Táblázatban a fizetések

Elemzések2022. júl. 23.Dajkó Ferenc Dániel

Jelenleg háromféle szolgálati formában lehet valaki honvéd. Az önkéntes szolgálati formán belül azonban számos lehetőség közül lehet választani, hogy minél több ember számára vonzó lehessen. Szigorú alkalmassági feltételeknek kell megfelelni, ahhoz, hogy valakit felvegyenek, és komoly kiképzésen is át kell esnie a leendő katonáknak. Utánajártunk, hogyan csatlakozhat ma valaki a Magyar Honvédség kötelékébe. Megnéztük, mennyit kereshet egy tartalékos katona.

Egyre népszerűbb a katonai szolgálat

A rendszerváltást követő két évtizedben a Magyar Honvédség kissé kényszerpályára került. Nem csupán az eszközállomány amortizálódott le, de laktanyákat zártak be, folyamatosak voltak a leépítések, a katonai pálya egyre kevésbé volt vonzó.

A kötelező sorkatonai szolgálat megszüntetésével pedig még inkább elszigetelődött a lakosságtól a sereg. Egyfajta zárványba került a magyar társadalomban és kevésbé foglalkoztatta az embereket, hogy mi történik a Honvédség berkeiben.

Öt évvel ezelőtt, 2017-ben azonban a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program elindulása után mindez gyökeresen megváltozott. A média egyre többet kezdett el foglalkozni a magyar fegyveres erőkkel, sorra érkeztek a hírek a fejlesztésekről, az új beszerzésekről, ami egyre inkább lázban tartotta az erre fogékony embereket.

Már nem csak nagy külföldi hadseregek csúcskategóriás fegyvereit lehetett nézegetni az interneten, hanem a Magyar Honvédség modern új eszközein is lehetett ámuldozni. Ezzel párhuzamosan a sereg is egyre inkább nyitott a társadalom felé. Megreformálták az altiszt képzést, honvédségi iskolát nyitottak, nyári táborokat kezdtek szervezni fiataloknak, és egyre több látványos rendezvényen mutatták be az új szerzeményeiket. Nem utolsósorban pedig bevezették a Honvéd Kadét Programot, és ami a legfontosabb felpörgették a tartalékos rendszert. Így egyre inkább a figyelem középpontjába került a Honvédség és vélhetően egyre több ember gondolkozik el azon, hogy milyen lenne valamilyen szolgálati formában honvédnek állni.

Mindezt jól jelzi, hogy a technikailag nulláról mostanra körülbelül 12 ezerre duzzadt a tartalékosok létszáma és a hivatásos illetve a szerződéses állomány is növekedésnek indult.Megkérdeztünk néhány, a Honvédséget ismerő személyt a felvételi követelményekről, és a különböző szolgálati formákról.

Ma már hivatásosnak is állhatunk a civil életből

Ma a Magyar Honvédséghez három féle szolgálati formában lehet csatlakozni. Hivatásosként, szerződésesként, illetve tartalékosként.

A három közül a hivatásos mondhatni a belső kör. Jó darabig a polgári életből azonnal hivatásos katonának állni nem lehetett, hanem előtte szerződéses állományban kellett szolgálni. Ez 2020-ban változott meg az Országgyűlés döntése nyomán. Azóta a civil életből is csatlakozhatunk a hivatásos katonák közé. Ez azonban közel sem olyan egyszerű. A hivatásosok közé úgy lehet bekerülni, ha valaki elvégzi az Altiszti Akadémiát, vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) a Honvéd Tisztképző karát. Ez magával vonja azt, hogy aki hivatásosnak áll, az már nem lesz közkatona, vagy tisztes, hanem altisztként kezdhet, amennyiben az Altiszti Akadémiát végzi el és tisztként, ha az NKE-n folytatja le a tanulmányait.

A kettő közül nyilván az Altiszti Akadémia képzése az egyszerűbb és ez tart rövidebb ideig. Ezen belül választható az úgynevezett Acélkocka képzés. Ez egy egyéves, nappali tagozatos képzés. A képzés részét képezi egy szakmai – gyakorlati képzés is, amelynek keretén belül a leendő altisztek a későbbi beosztásuknak megfelelő kiképzést kapnak valódi helyőrségeken. Fontos kiemelni, hogy ez a képzés katonai szakképesítést nem ad. Félreértés ne essék, ennek a képzésnek a végén is teljes értékű honvéd lesz, aki elvégzi, csak van egy komplexebb két éves képzés is. Ez a kétéves képzés már katonai szakképesítést is ad. Ez azt jelenti, hogy aki ezt végzi el az lehet állami légijármű szerelő, katonai informatikai-rendszer üzemeltető és még sorolhatnánk. Az NKE-n a képzés rendes egyetemi képzési rendszerben működik, van alapképzés és mesterképzés is. Már az alapképzés elvégzése után is lehetünk honvédtisztek.

Így lehet tehát honvédnek állni, ha valaki a hivatásos szolgálati formát választja. Fontos persze kiemelni, hogy a honvédség alap követelmény rendszerét már a képzések megkezdéséhez is teljesíteni kell, de ezekkel a követelményekkel majd később foglalkozunk. Fontos kiemelni, hogy aki hivatásos honvédnek áll, azzal határozatlan idejű szerződést köt a Honvédség. A katonák bérezéséről pedig itt írtunk bővebben.

Szerződésesnek is állhatunk

A második szolgálati forma az úgynevezett szerződéses. Itt a legfontosabb különbség már azonnal szembetűnő. Aki szerződésesnek áll, azzal nem köt határozatlan idejű szerződést a Honvédség, csupán határozott időre szólót. Ez rendszerint 3-5 évre szól. Akik a hétköznapi életből állnak be katonának a leggyakrabban ezt a verziót választják. Fontos kiemelni, hogy ehhez nem kell külön iskolát elvégezni. A szerződés megkötése után viszont van egy 6 hetes kiképzés, valamint egy azt követő 3-6 hónapos próbaidő. Fizetés azonban már ekkor is jár. Ebben a szolgálati formában már lehet közkatonának is jelentkezni. Ez az illető iskolai végzettségétől függ. A minimum a nyolc általános, ezzel lehet közkatonának lenni, az érettségi az altisztséghez elegendő, míg a tiszteknek diplomával kell bírniuk. A kezdéskor kapható rendfokozat függ a jelentkező majdani beosztásától is. A szolgálati idő előrehaladtával persze itt is lehet előre lépkedni a ranglétrán.

Az alkalmassági kritériumoknak itt is meg kell felelni mindegyik esetben. Két-három év szolgálat után lehet kérvényezni a hivatásos állományba való átvételt. Ha ezt valaki nem szeretné, de a szerződése lejárta után mégis katona maranda, akkor a szerződés is meghosszabbítható.

Egyszerre civil és katona

A harmadik kategória pedig a tartalékos. Ez a szolgálati forma azért különleges, mert úgy lehet katona valaki, hogy közben mégsem az. Az önkéntes tartalékos katonákat a 6 hetes alapkiképzésen túl három évente maximum 6 hónap időtartamra hívhatják be. Hogy ezalatt ne kerüljön veszélybe a civil munkahelyük, a munkáltatójuknak fizetésnélküli szabadságra kell küldeniük őket és ezért cserébe kompenzációt kap a munkaadó. Ez azt jelenti, hogy így aki erre vállalkozik, annak lehet egy civil munkahelye és közben tartalékos katona is lesz. A tartalékos szolgálati formákat mostanra nagyon megreformálták, így többféle opciót is kínál a Honvédség. Ezek mindegyikét részletesen bemutatni a terjedelme miatt külön cikket érdemelne. Annyi azonban egységes, hogy a tartalékos katonának is meg kell felelnie az alkalmassági kritériumoknak és a rangja kezdetben a végzettségétől függ és itt is van előmenetel. Az önkéntesek kapnak évente rendelkezésre állási díjat és a tényleges szolgálatteljesítés idejére rendes illetményt is. Valamint egyéb honvédeknek járó kedvezményeket is igénybe vehetnek. Az illetmény összege a következőképpen alakul:

RENDFOKOZAT összes bruttó összes nettó
közkatona 223.959 forint 148.932 forint
őrvezető 234.752 forint 156.110 forint
tizedes 245.545 forint 163.288 forint
szakaszvezető 256.339 forint 170.465 forint
őrmester 321.098 forint 213.530 forint
törzsőrmester 339.986 forint 226.091 forint
főtörzsőrmester 353.477 forint 235.062 forint
zászlós 369.667 forint 245.829 forint
törzszászlós 383.159 forint 254.800 forint
főtörzszászlós 396.650 forint 263.772 forint
hadnagy 390.460 forint 253.006 forint
főhadnagy 407.443 forint 270.950 forint
százados 447.918 forint 297.865 forint
őrnagy 485.694 forint 322.987 forint
alezredes 558.548 forint 371.434 forint
ezredes 609.816 forint 405.527 forint

(a táblázatban szereplő adatok forrása: iranyasereg.hu)

Ép test és ép lélek az elvárás

Végül pedig érdemes beszélni az alkalmassági követelményekről is. Ha valaki honvédnek szeretne állni, bármilyen szolgálati formát is választ, bizonyos követelményeknek érthető okokból meg kell felelnie. Ez azt jelenti, hogy az illetőnek nagykorúnak - tehát legalább 18 évesnek, magyar állampolgárnak, cselekvőképesnek, büntetlen előéletűnek, valamint állandó magyar lakcímmel, vagy tartózkodási hellyel kell rendelkeznie. Ezen kívül el kell fogadnia, hogy bizonyos alkotmányos jogait törvényben foglaltaknak megfelelően korlátozhatják és ha a beosztás úgy kívánja meg nemzetbiztonsági szakvélemény meglétére is szüksége van, tehát átvilágítják.

Továbbá rendelkezni kell beosztástól és szolgálati formától függően a megfelelő végzettséggel, erről fentebb már bővebben írtunk. És ami a legnehezebb, mind fizikailag, mind pszichikailag, mind pedig egészségügyileg megfelelő állapotban kell lennie. Ezek pedig magas szintre teszik a lécet.

Az egészségügyi alkalmasságihoz már eleve szükséges TAJ kártya, háziorvosi igazolás, negatív tüdőszűrő lelet, nők esetében pedig nőgyógyászati, illetve citológiai lelet. Ha ezek megvannak, akkor jöhet az egészségügyi alkalmassági vizsgálat. Ilyenkor vannak laborvizsgálatok, többek közt drogteszt és HIV-teszt, nőknél a terhességi teszt. Belgyógyászati, sebészeti, fül-orr-gégészeti, szemészeti, fogászati, ideggyógyászati vizsgálat. A kizáró tényezők sokfélék lehetnek. Ezek a következők: cukorbetegség, egy vese, korábbi transzplantáció, korábbi gerinc műtét, rossz látás (+/- 3 dioptriánál rosszabb), valamilyen fém a testben (pl.protézis), csonka végtag, jelentősen hiányos fogsor, daganatos megbetegedés, magas vérnyomás, pajzsmirigy betegség, asztma, túlsúly, súlyos allergia, epilepszia, egész testet beborító pikkelysömör, valamint a diszlexia is.

Aki ezen betegségek egyikétől sem szenved, annak még a fizikai állóképességéről és a mentális állapotáról is számot kell adnia.

A mentális állapotot egy pszichológiai vizsgálat keretében mérik fel. A leendő honvédnek ilyenkor el kell beszélgetnie egy pszichológussal, ki kell töltenie egy IQ-tesztet, el kell végeznie egy személyiség tesztet, és egy figyelem tesztet és műszeres vizsgálaton is részt kell vennie.

A fizikai vizsgálat során az állóképességet nézik. A teszt egyszerű, ám annál nehezebb. A jelentkezőnek 3,8 kilométert le kell tudnia futni, megfelelő idő alatt, két perc időtartam alatt a lehető legtöbb fekvőtámaszt – vagy húzódzkodást meg kell csinálnia, valamint szintén két percen keresztül annyi felülést kell elvégeznie, amennyit csak tud. Az így elért eredményeit pontozzák, a pontokat összesítik és a kapható maximum 360 pontból legalább 220-at el kell érni.

Ha mindez megvan, akkor zöldre vált a lámpa, és a jelentkező minden további nélkül lehet honvéd. Ha nem felelt meg, akkor egy év múlva lehet újra próbálkozni, kivéve, ha valamilyen olyan probléma áll fent, ami véglegesen ellehetetleníti a katonának állást. Érdemes kiemelni, hogy az alkalmassági vizsgálatot meg lehet csinálni a kiképzés részeként is, vagy bevonulás előtt is.

A kiképzés idejére be kell költözni

Az alapkiképzés alapvetően 6 hetes. Ez alatt be kell költözni egy laktanyába, de ma már nem az előző rendszer sorkatonaságára jellemző állapotok uralkodnak, ráadásul jellemzően hétvégére haza is lehet utazni. Ez az időszak valóban a felkészítésről szól. A képzés pedig nagyon sokrétű. Aki bekerül, megtanítják lőni – fegyvert használni, fontos az erőnlét növelés, a műszaki ismeretek oktatása, harcászati ismeretek átadása és még hosszasan sorolhatnánk.

(A címlapi és a borítóképen a 2022-es altisztavatás látható; Forrás: MTI)