MNB: töretlen a hazai fintech szektor növekedése

Elemzések2022. jún. 20.HP

A hazai fintech szektor bővülése a járvány megjelenését követően is folytatódott. 2020-ban már 146 darab fintech tevékenységgel foglalkozó, aktívan működő vállalat volt hazánkban. Ez a szám 2015-ben lényegében fele ekkora volt. Szintén kedvező, hogy a korábbi 6 ezer főről egy év alatt 8 ezer főre nőtt a foglalkoztatottak száma a hazai fintech vállalatoknál. A szektor árbevétele 2020-ban meghaladta a 170 milliárd forintot. Ez a 2015-ös szint közel háromszorosa. A digitális csatornák egyre inkább elsődleges ügyfélcsatornákká válnak. 2021-ben 16 százalék alá csökkent a csak bankfiókban bankoló lakossági ügyfelek aránya. A vállalkozásoknál ez az arány már csupán 5 százalék.

Az MNB sajtótájékoztatót tartott a FinTech és Digitalizációs Jelentésről. Szombati Anikó, a jegybank ügyvezető igazgató rámutatott, nemzetközi szinten a pénzügyi szektor digitális transzformációja 2021-ben új lendületre kapott.

A hazai Fintech szektor bővülése a járvány megjelenését követően is folytatódott: az ökoszisztéma közel 150 szereplője már 8 ezernél is több főt foglalkoztat idehaza.

A bankszektorban a kevésbé digitalizált bankok felzárkózása érdemben megkezdődött, azonban a teljes szektor fejlettsége még így is csak közepesnek tekinthető.

A digitális csatornák egyre inkább elsődleges ügyfélcsatornákká válnak. 2021-ben 16 százalék alá csökkent a csak bankfiókban bankoló lakossági ügyfelek aránya. A vállalkozásoknál ez az arány már csupán 5 százalék – mondta el Szombati Anikó.

Bár a digitális csatornák szerepe jelentős mértékben megnőtt, a belső működés digitalizáltsági szintjében csak kismértékű előrelépés történt.

A hazai biztosítási szektor digitális fejlettsége az egy évvel korábbi szinthez képest ugyancsak erősödött, de továbbra is közepes szintűnek tekinthető.

A hazai biztosítói ágazat digitális transzformációját az innovatív szereplőkkel való együttműködés, a hangsúlyosabb vezetői és munkavállalói felkészültség, valamint a támogató szervezeti kultúra segítheti elő jelentősen - tette hozzá.

Nemzetközi kitekintés

A koronavírus világjárvány jelentős hatást gyakorolt a globális digitalizációs és fintech folyamatokra.

Az elhúzódó pandémiás időszakban a fogyasztók egyre inkább hozzászoktak a digitális megoldások használatához. A pénzügyi szektor pedig folyamatos innovációval egyre szélesebb körben elégíti ki az igényeket.

A hitelfelvételek egyre gyorsabban, egyre gördülékenyebben és egyre kevesebb fizikai jelenlétet igénylő folyamatok keretében váltak elérhetővé – fejtette ki Szombati Anikó.

Hitelfelvétel gyorsasága digitális csatornákon az európai bankokban.

Forrás: MNB

Globális fintech piac

A pandémia alatt is növekedett a globális fintech piac. A további növekedés fenntartása érdekében a klasszikus pénzügyi folyamatok digitalizálása mellett a Fintech-eknek is egyre inkább új kihívásokra, megváltozott körülményekre kell választ nyújtaniuk.

2021-ben alapvetően az európai, afrikai és közel-keleti régiókban nőtt a legdinamikusabban a fintech aktivitás és a fintech startapuk száma.

Egyre több platform alapú megoldás jelent meg és egyre szélesebb körű termékpaletta vált elérhetővé.

A fintech-ek számára fontos célpiac lehet a nők bevonása, miután a nők lemaradása azonosítható a fintech világban. Emellett a fintech szolgáltatók számára is egyre fontosabb szempont a fenntarthatósági célok támogatása.

Befektetések

2021-ben rekord közeli befektetés áramlott a globális fintech szektorba, melynek értéke meghaladta a 200 milliárd dollárt. A fintech befektetők kedvenc célpiaca tavaly is az amerikai kontinens volt, azonban az EMEA régió egyre közelebb zárkózik a befektetett összegek esetében.

2021-ben jelentősen növekedett a blokklánc és kiberbiztonsági területeken a befektetések száma.

A zsarolóvírus támadási kísérletek mértéke például több mint megháromszorozódott az elmúlt két évben. Közel 20 zsarolóvírus támadás történik ma minden másodpercben.

Bankok

A bankok és fintech-ek együttműködésének fontossága is jelentősen növekedett.

A bank-fintech együttműködések iránti nyitottság ellenére a konkrét partnerségek terén azonban még viszonylag kevés előrelépés történt.

Hazai fintech szektor

A hazai fintech szektor növekedése töretlen - mondta el Szombati Anikó.

2020-ban már 146 darab fintech tevékenységgel foglalkozó, aktívan működő vállalat volt hazánkban. Ez a szám 2015-ben lényegében fele ekkora volt.

A B2B (Business to Business) fókuszú Fintech vállalatok számaránya dominál.

Több szegmensben bővülés kezdődött, azonban a hazai szereplők közel kétharmada továbbra is a pénzügyi szoftverfejlesztés és rendszerintegráció, a fizetési szolgáltatások, valamint az adatelemzés és üzleti intelligencia területén működő cégekből tevődik össze.

A Fintech vállalatok számának megoszlása szolgáltatási kör szerint (2020)

Forrás: MNB

A hazai fintech szektor aktivitása eredményes volt. A szektor árbevétele 2020-ban meghaladta a 170 milliárd forintot. Ez a 2015-ös szint közel háromszorosa.

A hazai fintech cégek számos esetben már mikrovállalkozásként is nyereségesek, bár a nyereséges vállalkozások aránya az újonnan induló fintech sturtup-ok folyamatos bővülése okán évek óta csökkent.

Szintén kedvező, hogy a korábbi 6 ezer főről egy év alatt 8 ezer főre nőtt a foglalkoztatottak száma a hazai fintech vállalatoknál.

Hazai bankrendszer digitalizációs szintje

Az MNB felmérése alapján a hazai bankrendszer digitális fejlettségi szintje tovább javult.

A legfőbb előrehaladás a vezetés és partner dimenziókban történt, ugyanakkor viszonylag kevés fejlesztés tapasztalható a belső működés területén.

Jó hír, hogy a korábban kevésbé fejlett bankok is erős felzárkózásba kezdtek, ami az ágazat egységesedését segíti. A bankrendszer egésze viszont még nem tudta meghaladni a közepes fejlettségi szintet.

Kedvező tendencia, hogy a banki termékek digitális elérhetősége korábban nem tapasztalt mértékben javult valamennyi hiteltermék esetében.

A bankok felkészülté váltak a digitalizáció kihívásaira.

Az MNB ajánlásának megfelelően már közel minden hazai bank igazgatóságában van a banki digitalizációért felelős dedikált vezető. Ugyanakkor a digitalizációs célok teljesítésének kiemelt premizálása továbbra is csak a szektor felénél van jelen.

Hazai biztosítók digitalizációs szintje

Összességében közepes a hazai biztosítók digitalizációs szintje. Egy tipikus biztosító termékpalettájának digitalizációs szintje jónak mondható, azonban a digitalizáció iránti elkötelezettség rendszerszinten fejlesztendő.

Különösen a vezetés, a munkaerő felkészültsége és a digitalizációt támogató vállalati kultúra terén lát még az MNB előrelépési lehetőséget – mutatott rá Szombati Anikó.

A legnépszerűbb lakossági biztosítási termékek online elérhetősége változatlan a szektorban.

A három legnépszerűbb termék esetében megvalósul a teljeskörű digitalizáció. A termékportfólió egésze azonban még erősödhet.

Digitálisan igénybe vezető biztosítási termékek elérhetősége (súlyozott átlag)

Forrás: MNB