Találja ki, melyik politikust követik a legtöbben Twitteren? - Hol tart Orbán Viktor?

Elemzések2022. nov. 5.D.J.

A dobogó felső fokán mind a mai napig Barack Obama áll, akinek több követője van mint bármelyik hírességnek a világon.

A Fehér Ház és a Twitter között volt némi összezördülés a napokban. Az elnöki hivatal a saját csatornáján büszkén jelentette be, hogy Joe Bidennek hála olyan léptékben nőnek a nyugdíjak, hogy erre 10 éve nem volt példa az Egyesült Államokban. Ám a közösségi oldal a bejegyzés alá feltett egy helyreigazítást, amelyből kiderült, hogy az emelésnek semmi köze Bidenhez.

A nyugdíjak valójában az infláció miatt fognak nőni. A Fehér Ház ezután inkább el is tüntette a közleményt.

Erre a fejleményre az ellenzék oldaláról persze érthető módon rögtön érkeztek is az epés megjegyzések a Twitteren. A „madaras” közösségi oldal egyébként is híres róla, hogy a politikusok itt nem fogják vissza magukat. A texasi szenátor Ted Cruz például nemrég a Csillagok Háborúja filmek aszott fejű császárához, Palpatine-hoz hasonlította Joe Biden elnököt. Egy demokrata képviselőjelölt Adam Frisch pedig a kihívóját „horror show”-nak nevezte.

A Twitteren nem mindig fogalmaztak ennyire karcosan a képviselők.

Egy idei felmérés keretében 1,3 millió bejegyzést vizsgált meg egy kanadai kutatóegyetem, az eredményekből pedig kiderült: a Twitteren az évek múlásával egyre nyersebbek lettek a politikusok írásai. Már csak azért is, mert láthatóan a durvább írások tudják igazán felkelteni a tömegek figyelmét.

Bár ma már az amerikai politikai életben nincs olyan kiemelt szerepe a Twitternek, mint Donald Trump idején, amikor az elnök elsőszámú szócsöve volt a közösségi oldal, ám a jelentősége még mindig óriási, hisz az USA-ban a felnőtt lakosság negyede aktív felhasználónak számít.

Európa lemaradt

A Twitter-láz mondhatni igazán csak Európát és Kínát kerülte el. Utóbbit azért, mert a szájtot teljesen betiltották.

A kontinensünkön az államfők közül Emmanuel Macron bír a legtöbb követővel. A bejegyzéseit több mint 8 millióan követik. A francia államfő azon ritka európai politikusok közé tartozik, aki kampány-eszközként is használja a Twittert. Macron még az ukrán államfőt is előzi. Volodimir Zelenszkij csatornájára ugyanis 6,8 millióan iratkoztak fel. Csak összehasonlításul: a német kancellárt Olaf Scholz-ot 604 ezren követik a Twitteren.

Azután, hogy a Tesla-vezér Elon Musk felvásárolta a Twittert, a német kormányzat egyébként jelezte: meggondolják, hogy ezután is maradnak-e az oldalon.

A döntésük attól függ, hogy az új vezetés milyen változásokat fog bevezetni a szájton.

A "madaras portálon" új szereplőnek számít Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök ugyanis kevesebb mint egy hónapja hozta létre a hivatalos fiókját. Emiatt érthető módon még viszonylag kevés, 91 ezer követője van. Persze minden viszonyitás kérdése: a szlovák miniszterelnöknek Eduard Hegernek például harmadennyi feliratkozója sincs.

Orbán Twitterén a bejegyzések angol nyelvűek, mivel a kormányfő itt kifejezetten a nemzetközi közvéleményt akarja tájékoztatni.

India kezd az élre törni

A dobogó felső fokán mind a mai napig Barack Obama áll, akinek több követője van mint bármelyik hírességnek a világon. A volt amerikai elnök már 2007-ben regisztrált az oldalra, amikor még a többség azt se tudta mi fán terem a Twitter. A fiókját elsősorban a fiatal választók megszólítására használta. Később a hozzá intézett bejegyzésekre is igyekezett reagálni. Volt, hogy videóban válaszolt azokra a gazdasági és politikai kérdésekre, amelyeket Twitteren tettek fel neki.

Donald Trump - aki a magyar sajtóban elterjedt hírrel szemben nem tért vissza a Twitterre és valószínűleg legalább hetekig nem is fog - 88 millió követővel bírt azelőtt, hogy törölték volna a fiókját.

Így még ha esetleg hamarosan tényleg vissza is térne, akkor se tudná leelőzni Barack Obamát, akinek a bejegyzéseit 133 millióan követik.

Aki nem mozog otthonosan az indiai közéletben az sok idegen névvel fog találkozni a politikusok Twitteres népszerűségi listáján. Az Egyesült Államok és Japán után ugyanis az 1,4 milliárdos Indiában van a legtöbb Twitter felhasználó. Az ázsiai országban főleg az utóbbi két évben kaptak rá a közösségi portálra.

A legnépszerűbb politikusok a Twitteren

Név Titulus Követők száma (millió fő)
Barack Obama USA volt elnöke 133
Narendra Modi India miniszterelnöke 84
Joe Biden* USA elnöke 32
Hillary Clinton USA volt first lady-je, volt külügyminiszter 31
Amit Shah India belügyminisztere 31
Arvind Kejriwal Indiában Delhi főminisztere 26
Rajnath Singh India védelmi minisztere 23
Recep Tayyip Erdoğan Törökország elnöke 19
Joko Widodo Indonézia elnöke 18
Imran Khan Pakisztán volt miniszterelnöke 18
Mohammed bin Rashid Al Maktoum Egyesült Arab Emírségek miniszterelnöke 10
Ránija Ál Abdullah Jordánia királynője 10
*az amerikai elnök több Twitter csatornát is használ, a listán a személyes fiókja szerepel

A Twitter-felhasználók jelentős részét azonban nem érdekli a politika. A tíz legnépszerűbb Twitter híresség között emiatt csak két politikus van: Barack Obama és az indiai miniszterelnök, Narendra Modi. A ranglistát főleg az énekesek dominálják.

A legnépszerűbb hírességek a Twitteren

Név Foglalkozás Követők száma (millió fő)
Barack Obama politikus, USA volt elnöke 133
Justin Bieber énekes 113,8
Elon Musk Tesla-vezér, Twitter tulajdonos 113,3
Katy Perry énekesnő 108
Rihanna énekesnő 107
Cristiano Ronaldo futballista 104
Taylor Swift énekesnő 91
Lady Gaga énekesnő 84
Narendra Modi politikus, India miniszterelnöke 83
Ellen DeGeneres komikus, TV-műsorvezető 77