13 innovációs projekt eredményeit mutatták be a harmadik OTP Startup Partner Program Demo Napján

Hírek2020. máj. 21.Növekedés.hu

Fontos mérföldkőhöz érkezett az OTP Bank harmadik Startup Programja, ugyanis május 20-án a résztvevő 13 startup egy online Demo Nap keretében mutatta a március és május között zajló, három hónapos tesztidőszak eredményeit több mint 1100 résztvevő, köztük a bankcsoport vezetői, befektetők és a Programot partnerként támogató vállalatok képviselői előtt. A legnagyobb üzleti potenciált képviselő megoldások éles bevezetésének előkészítésére a Program júniusban induló, 6 hónapos, ún. rollout szakasza ad lehetőséget - derül ki az OTP Bank közleményéből.

Az OTP Bank 2019 őszén meghirdetett harmadik startup együttműködési programjában összesen 63 üzleti kihívás mentén várta az érettebb, már validált megoldással rendelkező innovatív vállalkozások jelentkezését. 56 ország 370 startupja pályázott a Programra, akik közül 13-an kaptak lehetőséget arra, hogy a bankcsoport hazai és külföldi tagjaival közös tesztprojektet valósítsanak meg egy-egy dedikált szponzoráló szakterület támogatása mellett.

Bár a pilot időszak egybeesett a koronavírus európai terjedésével, a startupok, illetve a pilotokban résztvevő szakterületek elkötelezettségének köszönhetően 13-ból 10 tesztprojekt az eredeti ütemterv szerint befejeződhetett, és a többi esetben is sor kerül az utolsó mérföldkövek teljesítésére a nyár folyamán. A Program Budapesten tartott nyitóhetét követően az általános üzletfejlesztést támogató tréningekre online került sor, így a cégek képviselői összesen 33 órányi workshopon és 43 órányi egyéni mentoráláson vehették részt. Eközben a bank munkatársai mellett a Program partnerei, így az EIT Digital, a HubHub, az INV Fintech, a Mastercard, a Microsoft, a McKinsey Panorama és a PortfoLion szakértői is támogatták őket abban, hogy az üzleti érettség következő fázisába léphessenek.

A 3 hónapos pilot időszakot idén első alkalommal egy online formában megrendezett Demo Day zárta, amely jelentős nemzetközi láthatóságot biztosított a csapatoknak, ugyanis több mint 1100 néző, köztük egy 10 fős, a bankcsoport és partner nagyvállalatok felsővezetőiből álló szakértői panel, követte a pilotok eredményeinek, tanulságainak bemutatását. Az esemény végén 5 startup részesült különdíjban, a Program szakmai partnereinek felajánlásai, illetve a közönség szavazatai nyomán:

  • A HubHub jóvoltából mind a 13 csapat 3 hónapos tagságot és irodahasználati jogot kap a HubHub közösségi irodáiban, emellett az EDUardo csapatát dedikált mentorálással és egy bemutatkozó videó elkészítésével is támogatja a HubHub.
  • A bankok és biztosítók nemzetközi szakmai szervezeteként működő EFMA a The Waay láthatóságát kívánja növelni egy médiamegjelenésekből és online konferencia részvételi lehetőségből álló csomaggal.
  • A Microsoft széles körű mentori támogatást nyújtó Best Scaleup díját a TrustChain kapta.
  • A Pioneers és testvércége, a The Minted egy Európai Uniós támogatásokhoz és kockázati tőkebefektetéshez kapcsolódó tanácsadást ajánlott fel az EDUardo számára.
  • A közönség szavazatai alapján a LutherOne érdemelte ki a legjobb pitch díját. A díj különlegessége, hogy a csapat megjelölhetett egy jótékony szervezetet, melynek a bank a startup nevében 500.000 Ft-ot adományoz. A LutherOne döntése alapján az összeget a Svetluska nevű, gyengénlátókat támogató civil  szervezet kapta.

„Bankunk lehetőségként tekint a digitális megoldások iránt most különösen megnövekedett igényekre, és készen állunk arra, hogy sikerrel válaszoljunk a változó elvárásokra, amelyben a szervezeten belüli innováció mellett fontos szerepe van a startup együttműködéseknek is.” 

– mondta Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Fischer András, az OTP LAB vezetője a bankcsoportszintű összefogás remek példájának tartja, hogy a Program a koronavírus jelentette kihívások között is az eredeti ütemezés szerint zajlott le. 

„Az, hogy a 13 tesztprojekt a jelenlegi turbulens helyzetben is megvalósulhatott, és mind Magyarországon, mind a Programba bekapcsolódó leánybankok esetében, így Albániában, Horvátországban, Oroszországban és Szerbiában is felsővezetői támogatást élvezett, jól mutatja a digitális transzformációt támogató innovációs projektek létjogosultságát és időszerűségét.”

A Programban részt vett 13 startup és megoldásaik:

  • Banzai Cloud (konténerizációs platform a felhő alapú alkalmazások gyors fejlesztésére, üzembe helyezésére és skálázására)
  • Edgetier (a telefonos ügyfélszolgálatok munkáját támogató, a beérkező megkeresésekre válaszsablonokat adó intelligens asszisztens)
  • EDUardo (online üzleti, vállalatvezetési szimulációs platform a munkatársak életszerű tréningeken keresztüli képzésére)
  • Finqware (közép-kelet-európai fókuszú API aggregátor platform)
  • Linistry (a távolról történő sorbaállást, a mobiltelefonon keresztüli sorszámhúzást biztosító szolgáltatás)
  • LutherOne (átfogó HR platform a gördülékeny és valós idejű munkatársi visszajelzésekhez és teljesítményméréshez)
  • Mostly AI (valós adathalmazokból tesztelésre alkalmas, személyes adatot nem tartalmazó, szintetikus adathalmazokat generáló szoftver)
  • Neticle (online média monitoring és érzelemelemzést kínáló platform)
  • Realmonitor (ingatlanár-figyelő alkalmazás az elérhető legjobb áron történő lakásvásárláshoz)
  • Sanostro (a befektetési elemzők számára széles körű befektetési szignálokat kínáló szolgáltatás)
  • Scolvo (értékesítéstámogató mobilalkalmazás a vállalati banki tanácsadók ügyféllátogatásaihoz)
  • The Waay (életmód alapú bankolás az ügyfelek élethelyzetéhez igazodó, releváns ajánlatokkal)
  • TrustChain (B2B partnerek számára partnerellenőrzés, e-aláírás, digitális szerződések egy platformon)

Az OTP Bank harmadik startup programja bizonyította, hogy a startup együttműködések csoportszintű, koordinált kezelése számos előnyt kínál a résztvevő cégek és a bekapcsolódó tagbankok számára is, ezért a bank vizsgálja a program további csoportszintű kiterjesztését. Az érdeklődő innovatív vállalkozások az ősz folyamán a www.otpstartup.com weboldalon tájékozódhatnak a bankkal való további együttműködési lehetőségekről - zárul az OTP Bank közleménye.