Ellátási zavarok: Közel 600 óriáshajó vesztegel a kikötők bejáratánál - podcast

Hírek2021. okt. 20.Sz.A.

Az infláció mellett az egyik legsúlyosabb problémát az ellátási láncok szakadozása jelenti, ami önmagában is gerjeszti az inflációt. A legnagyobb globális kikötők - Sanghai, Hong Kong, Sencsen és Los Angeles kikötői előtt sorokban állnak a konténerhajók.

Nem csak Magyarországon, hanem globálisan is jóval gyorsabb lett az infláció, mint arra még tavasszal elemzők számítottak. A pénzromlás hátterében nem csak a tavalyi alacsony bázis áll, hanem az ellátási problémák is, amelynek nyomán idén például negyedével kevesebb új autót adtak el Európában.

Ennek egyik eklatáns példája, hogy óriáshajók százai vesztegelnek a tengeren a nagy kikötők bejáratánál, mert nincs elegendő konténer, és túl gyors volt a kereslet berobbanása.

Los Angeles és Long Beach kikötőjébe érkezik az USA tengeri forgalmának 40 százaléka, hónapok óta fennakadások vannak az óriáshajók ki-berakodásánál, és a konténerhajók napokat töltenek a tengeren. A kikötői szolgáltatásokat most kibővítik és 24 órában dolgoznak, hogy a fennakadásokat csökkentsék.

A Biden-adminisztráció ezer milliárdt szeretne költeni olyan infrastrukturális programokra, amelynek keretében felújítják és kibővítik a kulcsfontosságú amerikai kikötőket a kapacitás növelésére.

A járvány lecsengése utáni keresletnövekedés párosult a nyersanyag-árak emelkedésével: csak az energiaárak egy év alatt 17 százalékkal emelkedtek az euróövezetben, ahol 3,4 százalékra nőtt az infláció, az USA-ban pedig 5,5 százalékra ugrott a dárgulás mértéke.

Az ingatlanárak is kilőttek az inflációs félelmek nyomán: Magyarországon 12 százalékos drágulást regisztrált az Eurostat, ezzel az élbolyban vagyunk, de Észtországban, Dániában és Csehországban még ennél is magasabb volt az ingatlanok áremelkedése. Egyedül a turizmusra utalt Cipruson csökkentek az ingatlanárak.

Mennyire lesz a drágulás átmeneti jelenség, mi fűti a pénzromlást, és mennyit nyernénk az euró bevezetésével - minderről Szabó Anna, a növekedés.hu vezető elemzője beszélt a Trend FM műsorában.