Érdekes kijelentést tett az orosz elnöki szóvivő - Moszkva és Peking szervezkedik?

Hírek2023. márc. 7.MTI - Pogár Demeter

Moszkva figyelmet fordít Pekingnek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos elképzeléseire - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak - olvasható az MTI közleményében.

Egy olyan nagy, gigantikus, erős és tekintélyes ország, mint Kína, nem teheti meg, hogy ne szólaljon meg azokban a kérdésekben, amelyek a globális napirend élén szerepelnek. Nagy figyelmet fordítunk minden olyan véleményre, amelyet Pekingből hallunk a kollégáinktól

- mondta Peszkov.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy Ukrajna témája milyen helyen szerepelhet majd Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök közelgő tárgyalásain, annyit mondott, hogy a két ország között különböző szinteken folyamatos a kapcsolattartás, és a két államfő "meglehetősen gyakori, és bizalmon alapuló párbeszédet" folytat egymással. Nem kívánta kommentálni azt az értesülést, amely szerint Hszi március 21-én érkezhet Moszkvába. Mint mondta, a Kreml idejében be fogja jelenteni a látogatás időpontját.

A Kreml szóvivője "egyet nem értését fejezte ki" Csin Kang kínai külügyminiszternek azzal a kijelentésével kapcsolatban, amely szerint az ukrajnai válságot láthatatlan kéz irányítja. Mint mondta, a kéz látható, és az Egyesült Államoké.

Washington nem akarja, hogy ez a háború véget érjen, Washington akarja és mindent megtesz azért, hogy ez a háború folytatódjon. Ez egy látható kéz

- mondta.

Peszkov szerint jelenleg nincsenek meg a feltételei az ukrajnai helyzet békés mederbe terelésének, ezért Oroszország arra törekszik, hogy a "különleges hadművelet" elérje céljait.