Fordulat a háborúban: egyre több iráni segítséget kap Moszkva

Hírek2022. okt. 24.Sz.A.

Herszonból menekül a lakosság az ukránok ellentámadása miatt, eközben az orosz haderő az ukrán elektromos hálózatot támadja, több mint egymillió háztartás maradt áram nélkül. Irán egyre több eszközzel és katonák kiképzésével is segíti az oroszokat az ukrajnai háborúban. Német-ukrán üzleti fórumot tartanak ma Berlinben Ukrajna újjáépítéséről, ahol a német kancellár és az ukrán kormányfő is részt vesz.

Egyre  több orosz lakos menekül az illegálisan annektált Herszonból egy újabb ukrán ellentámadás elől - olvasható a The Guardian összefoglalójában.

Az orosz hatóságok felszólították a városban élőket, hogy csak a legszükségesebb holmikat vigyék magukkal az orosz-ukrán fronton kialakult feszült helyzet miatt.

Az Interfax hírügynökég jelentése szerint egyre többen menekülnek a városból, kedd óta 25 ezer főt evakuálhattak Herszonból. Amerikai hírszerzési források szerint a civil lakosság gyors evakulálása nem arra utal, hogy a közeljövőben visszatérhetnének, és a lakosság elmenekülése miatt a város társadalmi és gazdasági életképességének helyreállítása is nehéz lesz.

- Az orosz és az ukrán fél egymást vádolja azzal, hogy a Nova Kakhova gátat felrobbantanák, amivel Dél-Ukrajna egy részét – beleértve Herszont is – eláraszthatnák.- Moszkva úgynevezett „piszkos bombák” bevetésével vádolja Ukrajnát, amit az ukránok és amerikai források is cáfolnak.

- Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videoüzenetben kifejtette, hogy amikor az oroszok Kijevet valaminek az előkészítésével vádolják, azt általában az orosz fél már el is készítette. A Fehér Ház nemzetbiztonsági bizottsága szintén visszautasította az orosz hadügyminisztérium feltételezéseit.

Az orosz erők Dél-Ukrajnában Mikolajivot, délkeleten Zaporizzsját, valamint Dnyipropetrovszk megyét támadták meg iráni gyártmányú harci drónokka

- Az orosz erők Dél-Ukrajnában Mikolajivot, délkeleten Zaporizzsját, valamint Dnyipropetrovszk megyét támadták meg iráni gyártmányú harci drónokkal, az északkeleti országrészben lévő Szumi megyét pedig Grad sorozatvetőkkel, aknavetőkkel és más tüzérségi fegyverekkel lőtték - írta az Ukrajinszka Pravda alapján az MTI.

- Egy orosz SU-30-as harci repülőgép lezuhant a szibériai Irkutszk városában lakott területen, a gépen tartózkodó két katona életét vesztette.

- Irán 40 gázturbina leszállítását ajánlotta fel Moszkvának, hogy a szankciók miatti utánpótlási problémák megoldásában segítsen – az iráni gázellátási és fejlesztési társaság vezetője, Reza Noushadi bejelentése szerint.

Irán már eddig is drónokkal és rakétákkal támogatta Moszkvát az ukrajnai invázió során.

Ukrán források szerint az iráni iszlamista Forradalmi Gárda tagjai orosz katonákat képeznek ki Fehéroroszország területén.

- Vasárnap az orosz hadsereg rakétákkal támadta az ukránok ellenőrzése alatt álló Mikolajiv városát, amely 35 kilométerre fekszik az oroszok által elfoglalt Herszontól. 

- Ben Wallace brit védelmi miniszter vasárnap visszautasította Szergej Sojgu orosz hadügyminiszter vádjait, miszerint a nyugati országok Nagy-Britanniával együtt az ukrajnai háború fokozását tervezik. Hasonló vádaskodások nem jelenthetnek ürügyet a háború eszkalációjára – tette hozzá a brit miniszter.

- Emmauel Macron francia elnök szerint Ukrajnán múlik, mikor és milyen feltételekkel kezdene béketárgyalásokat Oroszországgal. A francia elnök szerint a semlegesség azt jelenti, hogy elfogadjuk az erősebb fél világrendjét , amivel nem értek egyet – mondta az elnök egy római háromnapos békekonferencián.- Az orosz hadsereg továbbra is támadja az ukrán elektromos hálózatot, több mint egymillió háztartás maradt elekromos áram nélkül.- Több német lobbicsoport is egy olyan új Marshall-tervet sürgetett, melynek célja Ukrajna háború utáni újjáépítése. Hétfőn ukrán-német üzleti fórumot rendeznek a témában, a fórumon Olaf Scholz német kancellár és Denisz Smihal ukrán kormányfő is részt vesz.