Háború: Súlyos a lőszerhiány az ukránoknál, fordulhat a háború menete

Hírek2023. ápr. 10.Sz.A.

Az amerikai védelmi minisztériumban az ukrajnai háborúról szóló adatok kiszivárgásának hatását értékelik. Elsősorban a szövetségesekkel kapcsolatban kiderült bizalmas adatokat vizsgálják, valamint a hírszerzési forrásokra gyakorolt hatást nézik - olvasható a The Guardian napi háborús összefoglalójában.

- A kiszivárgott bizalmas dokumentumok szerint az ukrán légvédelem komoly problémákkal küszködik, komoly lőszerutánpótlásra lenne szükségük, a lőszerhiány megváltoztathatja a háború menetét is - a New York Times információi szerint.

- A kikerült adatok a Wagner csoporttal kapcsolatban is tartalmaznak információkat: a zsoldosokból álló orosz alakulat állítólag több afrikai országban és Haitin is szeretne befolyást szerezni. Ezen kívül azt tervezik, hogy a NATO-tag Törökországból titokban szereznek be fegyvereket.

- Vlagymir Putyin orosz elnök április 5-én vezette idén először az rosz nemzetniztonsági bizottság ülését - a brit védelmi minisztérium informácii szerint.

Az ülésen a belügyminisztérium úgy vázolta az ukrajnai helyzetet, hogy az elfoglalt megyékben normalizálódik a helyzet, holott a valóságban több területen is zajlanak a harcok, és a lakosság sok helyen csak nagyon korlátozottan fér hozzá alapvető szolgáltatásokhoz.

Kupianszk és Zaporizzsja városokban húsvét vasárnap is zajlottak az orosz rakétatámadások

- Ma az ukrán kormány egyik tagja Indiába utazik, hogy humanitárius segítséget kérjen, valamint az orosz haderő által megrongált energetikai infrastruktúra javításához utánpótlást kér. Emine Dzaparova külügyminiszter-helyettes az első ukrán kormánytag, aki Indiába látogat a háború kitörése óta.

- Kupianszk és Zaporizzsja városokban húsvét vasárnap is zajlottak az orosz rakétatámadások - számolnak be ukrán források. A támadásokban legalább hét gyerek életét vesztette. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a rakétatámadások is jelzik, hogyan működik "az orosz terrorista állam" húsvét idején, és Oroszország egyre inkább elszigetelődik a nemzetközi közösségben

- Ukrajnában a legtöbben az ortodox húsvétot ünneplik, amely április 16-án lesz.

- Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint tegnap megsemmisítettek 70 ezer tonna üzemanyag-lerakatot Zaporizzsja közelében, továbbá katonai raktárakat támadtak Donyeck és Zaporizzsja megyékben.

- Ferenc pápa és Justin Welby Canterbury érsek is békére szólítottak fel húsvéti üzenetükben. A pápa beszédében azt is kérte, hogy árassza az Isten a húsvéti fényt az orosz népre.