Az Aldi hetente nyit egy új üzletet az Egyesült Királyságban

Hírek2019. okt. 12.Növekedés.hu

Az Aldi marketing stratégiájának alapja jelenleg, hogy nem a rövid távú nyereségre, hanem az eladások, a vevők és az áruházak számára fókuszál. Az áruház lánc 7 milliárd fontos (mintegy 2 600 milliárd forintos) forgalmat bonyolított tavaly. Egyik áruházat a másik után nyitja, ezzel folyamatosan alakítja az ágazat szerkezetét.

Giles Hurley, az Aldi brit piacért felelős vezérigazgatója a BBC hírportálnak adott nyilatkozatában elmondta:

a diszkont-lánc 1 milliárd fontot (mintegy 373 milliárd forintot) fordít a szigetországbeli terjeszkedésre.

Tapasztalataik szerint az Egyesült Királyság népességének közel 50 százaléka jelenleg máshol vásárol, méghozzá azért, mert nem található a közelükben Aldi üzlet. Ezt jól mutatja, hogy a cég helyi forgalma a tavalyi év során növekedett, nyeresége azonban meredeken csökkent.

A következő két év során további 1 milliárd fontot ruházunk be a brit piacon, ami jól jelzi szándékaink komolyságát - ígéri Giles Hurley.

Jelenleg 840 áruházuk van országszerte, ebből 45 London térségében. Ezt a számot szeretnék 2025-ig több mint a duplájára növelni. Ezen a területen piaci részesedésük körülbelül az ország többi részében jellemző szám fele. Itt tehát komoly lehetőségeik vannak a bővülésre.

Meddig tarthat a gyors növekedés?

Az Aldi, a Lidl és az összes többi diszkont-áruház lánc számára az alapvető probléma, hogy egy idő után elfogy a rendelkezésre álló fizikai terület 

- világított rá Patric O’Brien, a GlobalData piackutató cég kiskereskedelmi igazgatója. 

Azonban az Aldi nem aggódik, még hosszú évekig biztosítottnak látják az üzletek számának növelését. Teszik mindezt annak ellenére, hogy a diszkont áruházak egyre gyakrabban érintik egymás vásárolói körzeteit és ezzel komoly versenyre kényszerítik egymást.

A Brexit árnyékában

Nem tudjuk garantálni, hogy minden egyes árucikk kapható lesz

- szögezte le Hurley.

Az Aldinál úgy látják, hogy a többi áruházzal mind hasonló cipőben járnak. Az egyetlen amit tehetnek, hogy a vevőket próbálják megóvni a lehető legtöbb negatív hatástól. Az árak emelkedésére azonban így is számítani kell. 

Nagy aggodalomra nincs ok: az áruházlánc szorosan együttműködik beszállítóival, és mint elmondták: kínálatuk 75 százalékát helyben gyártják, így várhatóan könnyebben birkóznak majd meg a Brexit esetleges hatásaival.

Az Aldi biztos abban, hogy a Brexit nem változtat növekedési tervein. Jelenléte, a Lidl-el együtt, jelentős hatást gyakorol az Egyesült Királyság élelmiszerpiacára.