Január 15-ig meghosszabbították a Mesterecset pályázat határidejét

Hírek2023. jan. 9.Növekedés.hu

A Magyar Államkincstár január 15-ig várja az alkotásokat a hetedik alkalommal meghirdetett Mesterecset pályázatára. Ebben az évben két téma közül lehet választani: az egyik a „Családom és a Kincstár”, a másik pedig az „Így takarékoskodik egy szuperhős”.

Arra bíztatunk mindenkit, hogy beszélgessenek a pénzügyi tudatosság fontosságáról, hogy családjuk milyen módon kapcsolódik a Kincstárhoz, ezt pedig minél kreatívabb módon mutassák be alkotásaikban. Eddig minden évben nagyszerű művek születtek, idén is több százan küldték már be pályázatukat és az már most is látszik, hogy mennyire kreatív és újító módon nyúlnak a témákhoz a fiatalok. A határidő meghosszabbításával pedig szeretnénk lehetőséget adni, hogy január első felében is alkothassanak a résztvevők

- mondta Tavaszi Zsolt, a Magyar Államkincstár elnökhelyettese. 

A hagyományos alkotási módokkal készült  rajz, festmény, fotó, kollázs, képregény, vagy makett pályaműveket óvodástól középiskolás korig négy kategóriában, a digitális alkotási móddal készült alkotásokat pedig korosztálytól függetlenül egy kategóriában várja a Magyar Államkincstár.

Nevezni a www.mesterecset-palyazat.hu weboldalon található pályázati űrlap kitöltésével és a pályamunkák online feltöltésével, azaz a lefotózott, beszkennelt vagy a rajzolóprogramból digitális formában elmentett munkák beküldésével lehet.

A díjazás kategóriánként történik majd és mind az öt kategóriában az 1. helyezett 150.000 Ft,  a 2. helyezett 100.000 Ft, míg a 3. hely birtokosa 50.000 Ft értékű műszaki áruházban levásárolható utalványt vihet haza.

A részvételi feltételekkel és a pályázattal kapcsolatban a www.mesterecset-palyazat.hu weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Az elektronikus úton benyújtható pályázatok új beadási határideje 2023. január 15. (vasárnap) éjfél.