Kerüljük a kartellezést, mert súlyos vége lehet – vállalkozói fórumon ismertette a GVH elnöke a jogsértések következményeit

Hírek2022. szept. 2.Növekedés.hu

Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) országos elnökségi ülésén tartott előadást a versenyjogi jogsértésekről és az önkéntes szabálykövetés előnyeiről.

A nemzeti versenyhatóság kiemelt figyelmet fordít a hazai vállalkozások jogkövetésének előmozdítására, illetve a versenyjog által támasztott követelmények önkénes betartásának támogatására. Ennek keretében Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének felkérésére tartott ismertető előadást a szervezet gyűlésén.

Az előadás kiemelt figyelmet szentelt a kartellezés – a legsúlyosabb versenyjogi jogsértés – jellemzőinek, illetve következményeinek bemutatására. Az érdeklődő vállalkozók tanácsokat nyerhettek arról, miként reagáljanak versenytársuk kartell-kezdeményezésére.

Rigó Csaba Balázs kitért arra is, milyen előnyökkel jár, ha valaki a versenyhatósággal együttműködve, önként száll ki egy jogsértésből.

A kartellek hatalmas társadalmi károkat okoznak, különösen a jelenlegi, nehéz gazdasági környezetben – ezért a jogi következményeik is súlyosak. Óriási bírsággal, kártérítési kötelezettségekkel, sőt bizonyos esetekben büntetőjogi következményekkel is járhatnak. Fontos, hogy ha a vállalkozók, cégvezetők jogsértő helyzetben találják magukat, helyes döntést hozzanak. A nemzeti versenyhatóság, ahogy eddig is, a jövőben is megad ehhez minden szakmai támogatást. Az együttműködési lehetőségeket elutasító jogsértőkre pedig maximális szigorral sújtunk le

mondta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.

A VOSZ vezető testülete alapvető fontosságúnak tartja Magyarország versenygazdaságának a fejlődését, amelyben fontos szerepet játszik a piaci verseny tisztasága felett őrködő, a vállalkozókkal együttműködő és a vállalkozási tevékenységet támogató Gazdasági Versenyhivatal.  

Az érdekképviselet hangsúlyozta, hogy a szankcionálás helyett még inkább a jogsértések megelőzésére, a vállalkozók tájékoztatására és a figyelemfelhívásra helyezné a hangsúlyt.

A GVH és a VOSZ vezetőinek találkozása kapcsán a két szervezet megkezdte egy jövőre vonatkozó együttműködési megállapodás előkészítését, amely tartós keretet adhat a hazai vállalkozói réteg versenyjogi ismeretei elmélyítésének. A versenyhatóság egyúttal hasonló, tudásbővítő előadások megtartását vállalta regionális szinten is, a környező megyék vállalkozói számára.