Kétezer ukrajnai menekült kaphat szállást és ételt Budapesten

Hírek2022. feb. 26.MTI

A fővárosi önkormányzat a kerületi önkormányzatokkal együttműködve kétezer Ukrajnából érkező menekült számára tud szállást és napi háromszori étkezést nyújtani. Már az ELTE, a Debreceni Egyetem és a szolnoki önkormányzat is bejelentette, hogy tud menekülteket fogadni.

Több intézkedéssel is segíti az Ukrajnából érkező menekülteket a Fővárosi Önkormányzat. Kétezer ember kaphat szállást és étkezést szinte azonnal - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szombaton az MTI-vel.

Úgy fogalmaztak, a Fővárosi Önkormányzat készen áll arra, hogy a rendelkezésére álló eszközeivel segítse az Ukrajna orosz lerohanása miatt a fővárosba érkező menekültek ellátását. Jelezték, hogy a budapesti pályaudvarokon már többen kértek segítséget az oda irányított munkatársaiktól, elhelyezésük és ellátásuk folyamatban van.

A háború elől menekülő emberek ellátására való felkészülés kedd óta intenzív fokozatba kapcsolt, erről a főpolgármester tájékoztatta a belügyminisztert, felvettük az ügyben a kapcsolatot a kerületi önkormányzatokkal és civil szervezetekkel is - írták a közleményben.

A fővárosi operatív törzs a főpolgármester vezetésével azt a feladatot adta az intézményeinek és cégeinek, hogy biztosítsanak szállást akár a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokban vagy üdülőkben. Továbbá gondoskodjanak a napi háromszori étkezés biztosításáról, amellett, hogy fogadják, irányítják a menekülteket. Hozzátették, az "új kapacitásokat" a kerületi önkormányzatokkal közösen biztosítják.

A Fővárosi Önkormányzat felkészült arra is, hogy koordinálja a humanitárius segítségnyújtás különböző formáit; a budapesti polgárok részéről az elmúlt napokban is sok felajánlás érkezett. A Fővárosi Önkormányzat munkatársai kapcsolatban állnak a magyar-ukrán határszakaszon dolgozó, humanitárius segítségnyújtást végző civil szervezetekkel - áll a közleményben.

Budapest mellett már Szolnok is felajánlotta, hogy szálláshelyet és ellátást biztosít az Ukrajnában zajló háború elől menekülőknek. A megyeszékhely 200 embert tud ellátni. Egyetemek is jelezték már, hogy a kollégiumaikban fogadják az Ukrajnából érkező menekülteket. Az ELTE és a Debreceni Egyetem is bejelentette, hogy segítséget nyújt az otthonaikat hátrahagyni kényszerülők számára. 

Eközben a magyarországi segélyszervezetek is folyamatosan azon dolgoznak, hogy segítséget nyújtsanak a menekülteknek.