KKV-k nyerik a közbeszerzési pályázatok közel 90 százalékát

Hírek2021. nov. 3.Növekedés.hu

Ötödével, közel 2,5 ezer milliárd forintra nőtt az idei év első kilenc hónapjában lefolytatott közbeszerzési eljárások összértéke 2020 azonos időszakához képest. Így a közbeszerzési piac volumenét tekintve szinte teljesen visszaállt a járvány előtti szintre. Pozitív fejlemény, hogy a verseny fokozatosan nőtt az elmúlt két évben: idén már átlagosan hét ajánlat érkezik egy-egy tenderre, míg 2019 első három negyedévében átlagosan 5,2 ajánlat jutott egy-egy közbeszerzési eljárásra. A KKV-k továbbra is tarolnak: minden eredményesen lefolytatott 100 közbeszerzési eljárásból 86-ot a kis- és közepes cégek nyertek.

Több mint ötödével emelkedett 2021 első kilenc hónapjában a lefolytatott közbeszerzések összértéke (2447,8 milliárd forint) a tavalyi év azonos időszakához képest (2038,5 milliárd forint), így a piac szinte teljesen visszaállt a járvány előtti szintre (2540,6 milliárd forint 2019 első három negyedévében). A Közbeszerzési Hatóság közzétette az idei év első három negyedére vonatkozó piaci gyorsjelentését, mely szerint összesen 5625 közbeszerzési eljárást folytattak le a szereplők idén szeptember végéig, mely közel 200 db-bal meghaladja a 2020 azonos időszakában tapasztalt adatot (5427 db).

2021 első három negyedévében változatlanul az építési beruházás bizonyult a legjelentősebb kategóriának a beszerzések tárgyát tekintve, hiszen a közbeszerzési eljárások 40,2%-át, értékének pedig 56,8%-át tették ki.

Az eljárások 32,5%-át, érték szerint pedig 20,6%-át az árubeszerzések alkották, míg az eljárások további 27,3%-át, érték szerint pedig 22,6%-át a szolgáltatás-megrendelések jelentették, hasonlóan, mint az idei első féléves időszakban. Az építési beruházások közbeszerzéseinek száma és értéke tovább növekedett, ugyanis kb. 150 darabbal több eljárás volt ehhez köthető, mint a 2020. év azonos időszakában, értékük pedig közel 300 milliárd forinttal haladta meg a tavalyi első háromnegyedéves adatot.

Nőtt a verseny, egyre több a pályázó

Az első három negyedévben tovább erősödött a verseny a közbeszerzések terén:

2021. első kilenc hónapjában átlagosan 7 db ajánlatot adtak be eljárásonként, míg 2020 ugyanezen időszakában 6,3, illetve 2019 első kilenc hónapjában 5,2 db volt ez a mutató, az utóbbi két évben folyamatos növekedés tapasztalható tehát ezen a téren.

Ezzel párhuzamosan az ún. egyajánlatos eljárások – azok a tenderek, amelyeken mindössze egyetlen pályázó indul – száma és összértéke is csökkent. 2019-ben még 1305 db ilyen eljárást folytattak le, 524,9 milliárd forint összértékben, míg idén eddig 1018 db egyajánlatos eljárásra került sor, 350,1 milliárd forint összértékben.

A közpénzfelhasználás hatékonysága és költséghatékonysága terén is nagyon pozitív fejlemény, hogy a verseny az utóbbi időszakban erősödött a szigorú követelményeket támasztó közbeszerzési eljárásokban. Egyre több gazdasági szereplő érzi magát felkészültnek arra, hogy sikerrel vegyen részt a tendereken, ez egyrészt a Közbeszerzési Hatóság által folytatott piaci edukációs tevékenység kapcsán is jó visszajelzés, másrészt azt is jelzi, hogy a magyar vállalkozások általánosságban is egyre érettebbek, felkészültebbek. Ezt támasztja alá az is, hogy ma már a közbeszerzések közel 90%-ában vesz részt nyertesként kis-, illetve középvállalkozás, melyek a magyar gazdaság motorját jelentik és a foglalkoztatás oroszlánrészét adják

hívta fel a figyelmet Dr. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke.

A Közbeszerzési Hatóság aktuális gyorsjelentése szerint

2021 első három negyedévében minden eredményesen lefolytatott 100 közbeszerzési eljárásból 86 db-ot a kkv-k nyertek, ami közel ugyanannyi, mint a tavalyi év azonos időszakában, miközben minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 66 forintot a kkv-k vittek, ami 3-mal több, mint 2020 első három negyedévében.

A kkv szektor hazai közbeszerzésekben betöltött szerepét továbbra is jól szemlélteti, hogy az idei első három negyedévben a nyertes kkv-t tartalmazó eljárások értéke kb. 100 milliárd forinttal meghaladta a koronavírus-járvány előtti időszakban mért 2019. évi azonos időszakra vonatkozó adatot.

A Közbeszerzési Hatóság kiemelt célja, hogy szemléletformálással és tudásmegosztással segítse az ajánlatkérőket és ajánlattevőket.  Az elmúlt években a szervezet egyre több elemmel bővülő, mára már széleskörű és átfogó programot - Fenntartható Magyarországért Program - alakított ki annak érdekében, hogy a fenntarthatósági szempontok minél inkább érvényesülhessenek a hazai közbeszerzésekben.

A környezetvédelmi és a szociális szempontot tartalmazó közbeszerzések számának aránya 2021 első három negyedévében továbbra is mérsékelt növekedést mutatott az előző év azonos időszakához viszonyítva, és bár egyelőre még nem haladta meg a két évvel korábbi szintet az idei első három negyedévben,

kedvező tendencia, hogy a koronavírus-járványt követően az ajánlatkérők továbbra is jelentős arányban bonyolítanak le zöld- illetve szociális szempontot tartalmazó közbeszerzéseket, melyek értékaránya is hasonló szintet ért el, mint az előző év azonos időszakában.

A Közbeszerzési Hatóság célja, hogy a közbeszerzések terén minél inkább érvényesüljenek a fenntarthatósági szempontok, amelyek a környezetvédelem, a klímavédelem és a gazdasági fenntarthatóság erősítéséhez is hozzájárulhatnak.