KPMG: 30-40 dollárral is nőhet az olajár 2024-re a háború előtti szinthez képest

Hírek2022. ápr. 5.MTI

Az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus alakulásától függően a globális GDP-növekedés idén 3,3-4 százalék között, 2023-ban pedig 2,5-3,2 százalék között mozoghat - tette közzé a KPMG nemzetközi elemzőcsapata legújabb jelentésükben kedden.

A kétévente közzétett előrejelzés szerint a globális infláció idén átlagosan 4,5-7,7 százalék, 2023-ban pedig 2,9-4,3 százalék lehet, attól függően, hogy a válság hogyan alakul.

A kiadvány a következő két évre három forgatókönyvet vázol - ismertették.

Részletezték: az alapforgatókönyv szerint 2024-re az olaj világpiaci ára 30 dollárral meghaladja a válság előtti mértéket, Európában a gázárak 50 százalékkal magasabbak lesznek, továbbá a globális élelmiszerárak 5 százalékkal nőnek.Egy súlyosabb forgatókönyv azt a lehetséges kimenetelt vizsgálja, ha 40 dollárral magasabbak a világpiaci olajárak, valamint Európában 100 százalékkal, a világ többi részén pedig 50 százalékkal megugrik a gáz ára - ismertették. Ez a negatív forgatókönyv a globális élelmiszerárak 10 százalékos emelkedését is feltételezi.

Felhívták a figyelmet arra, hogy mindkét forgatókönyv az átlagos fémárak 23 százalékos emelkedésével és a mezőgazdasági inputok költségének 4 százalékos növekedésével számol. E szcenáriók továbbá magasabb befektetési kockázati felárakat és Európában megugró állami kiadásokat is magukban foglalnak.

A jelentés optimista forgatókönyve azt feltételezi, hogy a konfliktus a vártnál hamarabb megoldódik, és az árak visszatérnek a február eleji szintre, helyreáll a termelés és a kereskedelmi forgalom - jelezték.

Ugyanakkor arra is kitértek: megvan a kockázata a fentieknél még rosszabb kimenetelnek is, ha Oroszország és Ukrajna között a konfliktus "a jelentésbe foglalt negatív forgatókönyv feltételezéseit meghaladóan eszkalálódik". Ilyen hatást válthat ki, ha például az energiaellátás megszakadása kieséseket okoz a termelésben Európa-szerte.

Miközben a politikai és üzleti élet vezetői az ukrajnai háború széles körű következményeivel küzdenek, addig a hosszú távú globális problémák, köztük a közegészségügy és az éghajlatváltozás terén elhatározott teendők háttérbe szorultak - mutattak rá a KPMG elemzői.