Megússza a recessziót a német gazdaság, hat százalék alatti az éves infláció

Hírek2023. ápr. 26.MTI

Tovább javította gazdaságnövekedési előrejelzését a német szövetségi kormány, szerdán bemutatott számításai szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága a korábban várt recesszió helyett 0,4 százalékkal nőhet az idén.

A kormány tavaly ősszel még arra számított, hogy 2023 a gazdasági és társadalmi válság éve lesz Németországban, és a hazai össztermék (GDP) 0,4 százalékkal csökken. Januárban 0,2 százalékos növekedésre módosította a prognózist.

Időközben tovább javult a helyzet, "ismét jó híreink vannak, a német gazdaság a koronavírus-világjárvány okozta válság után az energiaválságban is alkalmazkodóképesnek és rugalmasnak bizonyult" - emelte ki berlini tájékoztatóján Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter.

Hozzátette, hogy az infláció is túljutott a csúcsponton, a tavalyi 6,9 százalék után az idén 5,9 százalék, 2024-ben 2,7 százalék lehet.

Rámutatott: azzal, hogy Oroszország az Ukrajna elleni háborújával összefüggésben tavaly nyáron leállította az orosz földgázt közvetlenül Németországba szállító, évi 55 milliárd köbméter kapacitású Északi Áramlat-1 földgázvezetéket, az egész évi felhasználás nagyjából felének megfelelő mennyiséget biztosító beszerzési forrás esett ki.

Mint mondta, ezt a súlyos ellátási nehézségekkel fenyegető helyzetet "nagy közös erőfeszítéssel", a lakosság, a vállalatok és a kormány közös munkájával, mindenekelőtt a fogyasztás jelentős visszafogásával, a földgázimport szerkezetének átalakításával és a behozatalhoz szükséges infrastruktúra gyors fejlesztésével sikerült kezelni.

Aláhúzta, hogy a veszély nem szűnt meg, ezt mutatja például, hogy a válság kezdete óta épített, cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmas tengeri terminálok összesített kapacitása csupán 12,5 milliárd köbméter.

Azonban az adatok azt jelzik, hogy a "tartósan nehéz környezet" ellenére ismét fokozatosan fellendül a német gazdaság - fejtette ki a miniszter, aláhúzva, hogy már az úgynevezett energiaintenzív iparágakban is elindult a növekedés, a tavalyi nagy visszaesés után.

A szövetségi kormány a 2023-ra 0,4 százalékos, 2024-re 1,6 százalékos gazdasági növekedést valószínűsítő előrejelzésével optimistább, mint a német nyelvterület vezető gazdaságkutató intézetei, amelyek április elején bemutatott közös prognózisa szerint az idén 0,3 százalékos, jövőre 1,5 százalékos GDP-növekedés várható Németországban.

A kormány adatai szerint a munkanélküliség a tavalyi 5,3 százalék után az idén kismértékben emelkedik, 5,4 százalékos lehet, jövőre pedig 5,2 százalékra mérséklődik.

Ezzel kapcsolatban Robert Habeck kiemelte, hogy a német gazdaságot leginkább a szakképzett munkaerő hiánya sújtja, holott alig néhány hónapja még úgy tűnt, hogy az energiaválság társadalmi válsághoz vezető tömeges munkanélküliséget okozhat.

Az előrejelzés szerint az export az idén 1,3 százalékkal, jövőre pedig már 3,3 százalékkal nőhet. A háztartások elkölthető jövedelme az idén az infláció alatti mértékben, 4,8 százalékkal nőhet, jövőre pedig ismét 4,8 százalékkal, amely azonban már jóval meghaladja majd az inflációt.