Növekedés.hu a Trend FM-en - Podcast

Hírek2021. márc. 14.Növekedés.hu

Az olajár és a tőzsdei folyamatokról beszélt kollégánk Harsányi Péter a Trend FM műsorában.

Az elmúlt évtized során kevesebb, mint negyedére zsugorodott az olajszektor súlya az S&P 500 részvényindexen belül. A befektetők ráadásul nagyobb arányban a szektor esésére fogadnak.

A globális olajkereslet feltámadásával és az olajárak emelkedésével azonban felülteljesítővé válhatnak az olajipari társaságok részvényei. A kitermelési költségek, a hideg tél és a geopolitikai kockázatok egyaránt megtámasztják az olajárakat.

Az OTP Bank közzétette a 2020 negyedik negyedéves gyorsjelentését, mely enyhén felülmúlta a várakozásokat. A bankcsoport összes bevétele a negyedik negyedévben 307,5 milliárd forintra nőtt, mely egy 1 százalékos bővülésnek felel meg éves alapon. A magasabb céltartalékolás miatt ugyanakkor 52,1 milliárd forintra emelkedtek a kockázati költségek.

Ennek következtében a konszolidált adózás utáni eredmény 31 százalékkal esett éves alapon, de még így is 71,5 milliárd forintot tett ki. Az OTP Csoport korrigált sajáttőke arányos megtérülése 12,5 százalékon állt. A bank tőkehelyzete továbbra is erős, a tőkemegfelelési mutató 17 százalék felett alakult.

Harsányi Péter, a Növekedés.hu vezető elemzője a Trend FM-en és a Növekedés.hu podcast csatornáin.