Orbán Viktor: legrosszabb esetben 800 embernek lesz szüksége lélegeztetőgépre egy időben

Hírek2020. szept. 21.MTI

Most ősszel "felkészültebbek vagyunk" a koronavírus-járvány elleni védekezésben, mint tavasszal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, az Országgyűlés őszi ülésszakának nyitónapján, napirend előtt, hangsúlyozva: tavasszal a járvány első hullámát sikeresen kivédték a magyar emberekkel összefogva, és "együtt újra sikerülni fog".

"Nehéz időszakon vagyunk túl, és nehéz időszak előtt állunk" - mondta a koronavírus-járványról a kormányfő, jelezve, itt a vírus második hulláma. A nemzetközi adatokat ismertetve felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar szempontból laboratóriumnak tekintett Ausztriában egy nap alatt 35 százalékkal emelkedett a kórházi ellátásra szorulók száma.

Ám "most, 2020 őszén felkészültebbek vagyunk, mint 2020 márciusában voltunk", aminek oka egyrészt, hogy az ország rendelkezik a tavaszi védekezés tapasztalataival, másrészt a nemzeti konzultációban az emberek egyértelmű üzenetet küldtek a kormánynak: Magyarországnak működnie kell. Az emberek azt várják a kormánytól, hogy az életeket és a munkahelyeket is védje meg, hogy a védekezés közben a mindennapi életet ne béníthassa le újra a vírus, vagyis úgy kell védekezni, hogy a veszélyeztetett idősek életét, az iskolák, óvodák működését és a munkahelyeket egyszerre védjék meg - fejtette ki, jelezve, hogy ez egy más taktika, mint tavasszal volt, más a haditerv is, a válasz is. "Ma már nem kell attól tartani, hogy bárki megfelelő ellátás nélkül maradna" - jelentette ki.

Ismertette a legutóbbi kormányzati döntéseket, így a beutazási korlátozások fenntartását, a széles körű maszkhasználat kötelező tételét - amellyel kapcsolatban jogszabály-módosítást kezdeményezett, hogy a ma 50 ezer forintos büntetési tétel emelhető legyen -, a kórházakban és idősotthonokban bevezetett látogatási tilalmat, a kötelező testhőmérséklet-mérést az iskolákban, a koronavírustesztek hatósági árassá tételét - a maximum ár 19 500 forint -, az ingyenes influenzaoltást, valamint a szórakozó- és vendéglátóhelyek 23 órakor történő bezárását."Most valóban mindannyiunkon múlik, hogy a védekezés mennyire lesz sikeres" - hangoztatta, külön szólva a fiatalokhoz, akiket arra emlékeztetett, hogy ha nem tartják be a szabályokat, idős és beteg embereket sodorhatnak veszélybe.

Matematikusokra, orvosokra hivatkozva Orbán Viktor azt közölte:

a legrosszabb esetben 200 ezer ember egyidejű megfertőződésére lehet számítani Magyarországon, és ebben az esetben 16 ezer embernek lesz szüksége egyidejűleg kórházi ágyra, és 800 embernek lesz szüksége egy időben lélegeztetőgépre. Hozzátette ugyanakkor, ő a biztonság kedvéért ennek a kétszeresével számol, így a magyar egészségügynek ki kell bírnia, hogy ha egyszerre 400 ezren fertőződnek meg, ha 32 ezer ágyra van szükség, és ha nem 800, hanem ennek akár a többszöröse kell lélegeztetőkészülékből.Tájékoztatása szerint a mai napon 66 ezer kórházi ágya van az országnak, és ha kell, további tábori kórházakat tudnak nyitni. A kidolgozott vezénylési terv lényege pedig, hogy ha egy kijelölt kórházban elfogy a kapacitás, egy következő lép be az ellátási körbe, ahová más intézményből irányítanak át egészségügyi dolgozókat.