Rekordösszegben szabott ki bírságot a GVH tavaly - a kartellek elleni küzdelemről szólt az év

Hírek2022. jan. 27.Dajkó Ferenc Dániel

18 milliárd forint összértékben szabott ki bírságot a GVH, 62 vállalkozással szemben. Ez az összeg rekordnak számít a hatóság történetében. A kartellek miatt vetették ki a büntetések összegének 90 százalékát, azonban az építőipar és a koronavírus járvánnyal összefüggésben történt visszaélések is kiemelt figyelmet kaptak. A fogyasztók felé is fontos ajánlásokat fogalmazott meg a Versenyhatóság az építőipari termékekkel kapcsolatban. Jelentős árkülönbségek lehetnek a tüzépek között.

Célkeresztben a kartellek

Összesen 51 versenyfelügyeleti eljárást indított tavaly a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Ez 25 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi értéket. Az eljárások során 124 vállalkozással szemben indították meg a vizsgálatokat. Különös figyelmet kaptak a kartellekkel szembeni fellépések, az építőiparral kapcsolatos beavatkozások, valamint a koronavírus járvánnyal összefüggésben történt visszaélések felderítése – hangzott el a GVH tavalyi eredményeit összefoglaló gyorsjelentést ismertető konferencián.

Forrás: GVH

Rekordbírság

A hatóság Versenytanácsa összesen 62 vállalkozással szemben szabott ki bírságot, több mint 18 milliárd forint értékben. Ez az összeg rekordnak számít a GVH történetében. A bírságok túlnyomó többségét, számszerűen 16,3 milliárd forintot a tiltott versenykorlátozó magatartások és a kartellek miatt szabták ki. Ezek a legsúlyosabb versenyjogi jogsértések.  A szabad verseny védelme terén a V4 országai közül hazánk áll az első helyen ezzel az eredménnyel – hangzott el.

Forrás: GVH

Kartell Chat

A kartellek elleni küzdelemben fontos eszköz a GVH kezében az úgynevezett Kartell Chat. Ezen az anonim kommunikációs felületen 14 piaci jelzést kapott a GVH, melyek alapján 9 új eljárást indítottak meg és 56 piaci szereplőnél tartottak helyszíni kutatást, hogy felderítsék a versenykorlátozó magatartásokat. Érdekes adat, hogy a GVH ezen vizsgálatok során megközelítőleg 14 TB mennyiségű adatot dolgozott fel.

A Versenytanács egyébként 38 esetből 28 alkalommal állapított meg jogsértést, a GVH pedig 21 ügyben jelenleg is azon dolgozik, hogy feltárják az esetleges versenykorlátozó magatartásokat.

Forrás: GVH

Fontos a fogyasztók védelme

A fogyasztók védelme érdekében is büntetett a GVH. A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok miatt 2 milliárd forintos bírságot rótt ki. Ebből 449 millió forintra rúgott a COVID-19 járvánnyal összefüggő megtévesztések miatt kiszabott büntetések összege.

Új eszköz a GVH kezében

A konferencián az építőiparral kapcsolatos jelentős drágulásról is szó esett. A versenyhatóság az ágazatban jelenleg is folyó több versenyfelügyeleti eljárás mellett idén nyártól új eszközként úgynevezett gyorsított ágazati eljárásokat is bevezetett – tudtuk meg. Ezek segítségével gyorsan és hatékonyan feltárhatók az olyan piaci torzulások okai, amelyek csupán a többszereplős értékesítési láncok átfogó és komplikált elemzésével térképezhetők fel. Így a GVH a gyorselemzések alapján a GVH megteheti a szükséges intézkedéseket, illetve javaslatokkal élhet a jogalkotó és a piaci szereplők felé.

Együttműködnek a társhatóságokkal

2021-ben ilyen gyorsított ágazati vizsgálatot folytatott le a versenyhatóság a kerámia falazóelemek piacán és a fa építőanyagok piacán is – derült ki az elhangzottakból. Fontos kiemelni, hogy emellett az egyes építőipari anyagok versenyviszonyainak feltárása és a verseny élénkítése érdekében a GVH több társhatósággal is együttműködést folytat. A tavalyi év folyamán a fenti gyorsított ágazati vizsgálatok mellett a hatóság vizsgálatot folytatott le a villamossági termékek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozások közötti összefonódások feltárásának az érdekében és versenyfelügyeleti eljárást kezdeményezett a kavicskitermelés egyik jelentős vállalkozása ellen.

Forrás: GVH

Több tüzéptől is kérjünk árajánlatot

A gyorsított ágazati eljárások során a GVH több fontos megállapítást is tett. Ezek alapján a kerámia falazóelemek (pl.: tégla) piacán jelentős eltérések tapasztalhatók a kereskedői árakban. A hatóság arra hívta fel a figyelmet, hogy a fogyasztók mindenképpen kérjenek több tüzéptől is árajánlatot. Kiemelték továbbá, hogy a téglagyártói piac rendkívül koncentrált. Ennek érdekében javasolják a verseny fokozását és a kkv-k gyártói kapacitásának állami ösztönzők általi növelését. A jelentősebb gyártók nagy alkuerejét pedig a kis méretű építőipari kereskedőket tömörítő beszerzési társulások képesek a leginkább ellensúlyozni – hangzott el.

Átláthatatlan árak 

A fa építőanyagok piacán a GVH vizsgálati eredményei alapján az anyagárak nem átláthatóak. Ennek érdekében a versenyhatóság kezdeményezte az árak kötelező internetes és helyszíni közzétételét. Emellett javasolták a fenyőt helyettesítő fatermékek kutatásának – fejlesztésének az állami ösztönzését, illetve az árumozgás követését a faexportáló országokkal történő kormányzati együttműködés keretében. Emellett elektronikus nyilvántartási és ügyviteli rendszer előírását szorgalmazzák a forgalmazók számára – tudtuk meg.

Megéri együttműködni a hatósággal

A GVH által lefolytatott vizsgálatok kapcsán azonban fontos kiemelni, hogy a hatóság célja elsősorban nem a büntetések kiszabása, hanem a verseny védelme.

Forrás: GVH

Épp ezért a Versenyhatósággal való együttműködéssel jelentősen csökkenthetők a GVH eljárásának következményei jelentősen csökkenthetők a megvalósult jogsértések esetében – derült ki a GVH gyorsjelentéséből. Így akár el is kerülhető, vagy legalábbis jelentősen mérsékelhető a kiszabható bírság. 2021-ben 24 vállalkozás összesen több mint 7 és fél milliárd forint összegben ért el bírság csökkentést/elengedést.