Szijjártó: 70 éve nem volt ilyen nagy egy világháború kockázata

Hírek2023. jún. 8.MTI

Nagyobb veszélyben van a globális biztonság, mint az utóbbi hetven évben bármikor, soha korábban nem volt ennyire súlyos a terrorfenyegetettség és a harmadik világháború kirobbanásának kockázata - figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Rijádban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen harcoló globális koalíció amerikai-szaúdi közös elnökletű ülésén kiemelte, hogy soha nem volt ekkora a veszélye a harmadik világháború kitörésének, és nem zajlott ilyen "nyílt és szégyentelen hivatkozás nukleáris képességekre", emellett pedig minden eddiginél súlyosabb a terrorfenyegetettség.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország hozzájárul az IÁ elleni küzdelem sikeréhez, továbbra is támogatja a leginkább fenyegetett közösségeket, hogy ne kényszerüljenek lakóhelyük elhagyására.

Magyarország a következő időszakban tizenhat olyan fejlesztési programot fog támogatni Irakban és Szíriában, amelyek célja iskolák felújítása és működtetése, kórházak működtetése, illetve különböző, a közösségek szempontjából fontos egyházi, humanitárius és szociális intézmények működtetése annak érdekében, hogy ezek a közösségek ne kényszerüljenek otthonaik elhagyására

- sorolta.

Elmondta, ezen programok összértéke 1,6 milliárd forint, de hazánk a katonai jelenlétét is fenntartja a térségben, jelenleg 134 magyar katona vesz részt egy iraki kiképzési misszióban az IÁ elleni koalíció keretében.

Rámutatott, hogy minél magasabb a terrorveszély, annál nagyobb esélye van a bevándorlási nyomás erősödésének Európában, ráadásul a migrációs hullámokkal hazánk azonnal szembesül, miután mára a nyugat-balkáni útvonal vált elsődlegessé.

A miniszter végül ismét aláhúzta, hogy a globális biztonság napjainkban nagyobb veszélyben van, mint az elmúlt hetven évben bármikor. "A nukleáris képességekre való nyílt hivatkozás olyan erőteljes, mint az elmúlt hetven évben soha, és a globális terrorfenyegetettség is olyan súlyos, mint az elmúlt hetven évben soha" - mondta.

"Úgyhogy egyesítenünk kell erőinket annak érdekében, hogy a keleti szomszédságunkban béke legyen, s délről ne legyünk migrációs nyomás alatt, ehhez pedig győzelemre van szükség a terrorszervezetekkel szemben" - összegzett.