Új ügyvezető a Mol-nál

HR2022. okt. 13.Növekedés.hu

Bacsa Györgyöt, a Mol-csoport stratégiai ügyvezető igazgatóját nevezték ki a Mol Magyarország ügyvezető igazgatójának - tájékoztatta a vállalat az MTI-t.

A közleményben kiemelték, hogy a szakember Ratatics Pétert váltja a pozícióban, aki az elkövetkező kilenc hónapban az INA igazgatótanácsának elnöki teendőit látja el.

Bacsa György a közlemény szerint elmondta, hogy a Mol Magyarország kiemelt szerepet tölt be a cégcsoport életében, hiszen stratégiai vállalatként garantálja hazánk ellátásbiztonságát, beruházásaival pedig az egész régió fejlődését szolgálja. Ügyvezető igazgatóként célja, hogy fenntartsa és tovább erősítse a döntéshozókkal, az érdekképviseletekkel és a szakmai szervezetekkel kialakított partneri viszonyt, és kiaknázza az egyes üzletágak közötti szinergiákat - tette hozzá. 

Bacsa György 2003 óta dolgozik a vállalatnál, 2011 óta vezeti a csoport legnagyobb üzletfejlesztési projektjeit, 2021 óta pedig tagja az igazgatóságnak is.

Az új ügyvezető igazgató kinevezését követően is ellátja stratégiai ügyvezető igazgatói feladatait - írták.

Bacsa György tagja a Budapesti Értéktőzsde Igazgatóságának és a New Yorki-i ügyvédi kamarának is, valamint szerepel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság választottbírói jegyzékében. 2021-ben Magyar Gazdaságért Érdemrenddel díjazták. Jogi és közgazdaságtani diplomáit az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Budapesti Corvinus Egyetemen, a heidelbergi egyetemen, valamint az Egyesült Államok-beli Duke University-n szerezte - olvasható a cég közleményében.