Erste befektetési vezér: a dollár és az amerikai részvény lehet a favorit

Interjú2022. szept. 26.Harsányi Péter

A nagyobb infláció következtében elindult az átrendeződés a magasabb várható hozamú termékek irányába. Az alacsony kamatozású állampapírok lecserélése már elkezdődött – nyilatkozta a növekedés.hu-nak Cselovszki Róbert. Az Erste Befektetési Zrt. vezérigazgatója elmondta, az amerikai részvények és a dollár lehetnek a következő időszak favoritjai. Az európai részvénypiacokat egyelőre nem preferálják a befektetők. Hozzátette, az ügyfelek többsége védett volt a hazai fizetőeszköz gyengülésével szemben, ők már korábban, a 350-385 forintos euró/forint árfolyamnál eladták a forintjukat. A lakossági megtakarítók aktivitása ugyanakkor nem változott a betét jellegű megtakarításaik terén. Az elmúlt időszakban inkább kicsi növekedés volt látható a betétállományban.

Milyen tendenciákat lát az alapkezelői, illetve befektetési piacon? Milyen befektetési termékekre van most nagyobb igény?

Az Erste ügyfeleinél már korábban, valamikor a koronavírus járvány kezdetén megfigyelhető volt a portfolió árfolyam-kockázat elleni védelmének kialakítása. A befektetők már két és fél évvel ezelőtt diverzifikáltak, így lett megfelelő mennyiségű EUR és USD jellegű eszköz is a portfóliójukban.

Emiatt az ügyfelek többsége védett volt a hazai fizetőeszköz gyengülésével szemben, ők már korábban, a 350-385 forintos euró/forint árfolyamnál eladták a forintjukat.

Ezt követően már csak kisebb mértékben növelték az ügyfelek a deviza kitettségüket magasabb árfolyam mellett.

A kockázatviselő képesség terén is változásokat látunk a koronavírus utáni időszakban. A vagyonosabb ügyfelek többsége részvényekbe, részvényalapokba, illetve alapok alapja konstrukcióba fektette megtakarításainak egy részét.

A részvények iránti érdeklődés ennek megfelelően az elmúlt időszakban megduplázódott.

Milyen változásokat okoz a lakossági megtakarításoknál a magasabb infláció?

Az infláció növekedése több eszközosztályban is jelentősen erodálni kezdte az elérhető reálhozamokat. Az új helyzet portfólió átrendezést igényel. A lakossági ügyfelek azonban hiába tapasztalják nap mint nap a magas inflációt, mégis késéssel reagálnak.

A befektetők az idő előrehaladtával ugyanakkor átértékelik az állampapír portfóliójukat, hiszen van olyan befektetésük, amely hozamát tekintve elmarad a hivatalosan bejelentett inflációtól is.

Az alacsony kamatozású állampapírok lecserélése már elkezdődött.

Elindult-e már komolyabb átrendeződés a nagyobb infláció miatt a magasabb várható hozamú termékek irányába?

Határozottan elindult, döntően a magasabb fix hozamot biztosító kötvénybefektetések irányába.

A piacon is elkezdődött a magasabb kamatozású kötvények kibocsátása, amelyekkel közép-hosszú távon nagyságrendileg fedezni lehet az inflációt okozta veszteséget. Az ilyen magasabb hozamú vállalati és államkötvényekre fokozatosan nő a kereslet.

Az ügyfelek döntéseit három tényező befolyásolja: a termék hozama, annak elérhetősége, illetve a befektetés költsége.

A kockázatosabbnak tekinthető részvényekkel az ügyfelek már korábban feltöltötték a portfóliójukat, így e téren jelenleg nincs nagy átcsoportosítás.

A betétállomány, számlapénzek terén milyen folyamatokat látni? Elindult-e nagyobb betétkiáramlás?

A lakossági megtakarítók aktivitása nem változott a betét jellegű megtakarításaik terén. Az elmúlt időszakban inkább kicsi növekedés volt látható a betétállományban, rendszerszinten nem tapasztaltunk kiáramlást.

Érdekes tapasztalat, hogy szinte minden típusú befektető megtakarításainak bizonyos hányadát készpénzben tartja, legyen szó bármilyen devizáról.

Megnőtt-e a befektetési tanácsadás iránti igény a magasabb inflációs környezetben?

A kollégáink proaktívan segítenek az ügyfeleknek a szolgáltatást nyújtó platformokon és egyéb rendszereken keresztül, illetve biztatják őket a kiegyensúlyozott, és az egyedi igényeknek megfelelő portfólió kialakítására.

A kedvező hozamú kötvények, befektetési lehetőségek elérhetősége is jelentősen befolyásolja a tanácsadási aktivitást.

Tapasztalataink alapján az ügyfelek maguktól még mindig ritkábban kérnek befektetési tanácsadást.

Az Erste kötvények 11 százalékos hozamot fizetnek. A befolyó pénzeket jellemzően mibe fekteti be a bank?

Az Erste kötvények a külföldi anyabanktól érkező termékek. Az ilyen típusú termékek előállításánál már évtizedes a kooperáció a bécsi központtal.  Például a certifikát üzletág is onnan ered.

Alapvetően az osztrák kibocsátó forrásigényével és forrásköltségével, valamint a fedezeti ügyfeletekkel vannak összehangolva a magyar piacon kibocsátott Erste kötvények.

Jelenleg milyen hazai és külföldi eszközosztályokban, részvényekben, kötvényekben vagy akár ingatlanokban látnak növekedési potenciált?

A részvények továbbra is vonzóak lesznek. Elsősorban az amerikai részvények felé várok nagyobb elmozdulást, de a dollár önmagában is a következő időszak favoritja lehet.

Az Európát sújtó válságban az Egyesült Államok kevésbé érintett.

Az európai részvénypiacokat egyelőre nem preferálják a befektetők. Az orosz-ukrán békekötés meglehetősen pozitív hír lenne, csakúgy, mint az uniós források beérkezése Magyarországra. Egy nemzetközi gázármegállapodás is jelentős pozitív kockázat.

Az ingatlanbefektetések Magyarországon változatlanul népszerűek.

Jelentősebb ingatlanpiaci megingást nem tapasztalunk, a bérlők fizetnek. A logisztikai ingatlanok és az irodapiac kilátásai továbbra is kedvezőek hosszú távon.

A hazai kereskedelmi ingatlanok iránt változatlanul fennmaradt a befektetői kereslet. Külföldön ugyanakkor már jobban szelektálnak a szereplők.

Cselovszki Róbert. Az Erste Befektetési Zrt. vezérigazgatója

Milyen inflációs és jegybanki alapkamatpályával számolnak Magyarországon idén és jövőre?

Abban reménykedünk, hogy az infláció hamarosan eléri a tetejét és onnan lecseng. Idén azonban még emelkedhet az árdinamika, és jövőre sem várunk gyors mérséklődést.

A jelenlegi prognózisunk szerint az idén az átlagos éves infláció 14,3 százalékos lehet, ami jövőre sem csökken 13 százalék alá.

Úgy gondoljuk, hogy 2024-ben azonban már 5 százalék alá mérséklődhet az éves infláció. Az energiaválság alakulása ugyanakkor érdemben befolyásolja a kilátásokat.

A Random Capital beolvadása új fejezethez ért. A Random értékei tovább élhetnek az Erste szolgáltatásain keresztül is?

A Random Capital tavalyi akvizíciója az idén sikeresen befejeződik. A Random Capital megszűnik, mint jogi személy és a teljes cég beolvad az Erste Befektetési Zrt-be.

A Random Capital által képviselt értékeket, úgymint a kereskedési technikákat, bizonyos árazási megoldásokat, szolgáltatási logikákat és az ügyfelekkel történő kapcsolattartási módokat beemeljük a működésünkbe. Ennek kapcsán egy új platformot is készítünk, mely a jövő évben indul.