100 forintokból több százmilliós segítség

Pénzügy2022. szept. 10.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A magyarok döntő többsége kiemelten fontosnak tartja az adományozást, illetve a lehetőségének megteremtését, ugyanakkor a mikroadományok kapcsán már csak a lakosság fele gondolja, hogy jelentős változást okozhatnak. Mindezt cáfolja, hogy elmúlt másfél évben több, mint 418 millió forint támogatást ajánlottak fel 100-200-500 forintos adományok formájában számos szervezetnek az OTP Bank ügyfelei.

A magyar felnőttek 65 százaléka kifejezetten fontosnak tartja az adományozást, és hogy a jó cél érdekében legyen lehetőség akár kis összegű adományok felajánlására is – derült ki az OTP Bank megbízásából készült felmérésből. 33 százalék mondta, hogy hasznos lenne, ha mindenki, akár csak 100 forinttal is segítené a társadalmilag fontos célokat, ügyeket, míg 32 százélék azt tartotta lényeges lépésnek, hogy a lehetőség legyen megteremtve párszáz forintos adományok felajánlására.

Ugyan a felnőtt lakosság fele szerint lehet ezekkel a 100-200-500 forintos adományokkal tényleges változásokat elérni, segíteni egy szervezet munkáját, a magyar felnőttek negyede nincs meggyőződve arról, hogy ezek a felajánlások tényleges változást eredményeznének.

Az OTP Bank számára, Magyarország egyik legnagyobb adományozójaként, kiemelten fontos a magyar adományozási kultúra fejlesztése. A bank által az elmúlt két évben felajánlott 7,6 milliárd forint közvetlen támogatás mellett ezért tartottuk fontosnak, hogy az ügyfeleinknek is lehetőséget teremtsünk a digitális banki csatornáinkon és az ATM automatáinkon keresztül mikroadományok felajánlására. Ezekből a 100-200-500 forintokból gyűlt már össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számára 68 millió forint új mentőautóra, 57 millió forint a Kézenfogva Alapítvány családsegítő programjára vagy 16 millió forint Vigyél Haza Alapítvány számára, hogy kutyamenhelyet építsenek. Emellett még számos további szerevet számára sikerült a párszáz forintos felajánlásokból olyan segítséget nyújtani, ami fennmaradásukat, fejlődésüket biztosította  hangsúlyozta Szabó Dóra, az OTP Bank CSR vezetője.

 A felmérés eredményeiből kiderült az is, hogy bár a felnőtt lakosságnak csupán a 11 százaléka nem hisz a párszáz forintos felajánlásoknak az együttes erejében, azonban a magyarok adományozási hajlandóságáról már a megkérdezettek negyede nincsen meggyőződve. A mikroadományok erejének megkérdőjelezését és az emberek adományozási hajlandóságát cáfolják az OTP Bank adományozási programjában résztvevő szervezetek számára összegyűlt összegek. A Magyar Speciális Olimpiai Szövetségnek 37 millió forintot gyűjtöttek össze az OTP Bank ügyfelei, ezzel segítve a fogyatékossággal élő speciális olimpikonokat a 2023-as Speciális Olimpia Nyári Világjátékaira, illetve a miskolci Dr. Ámbédkar iskola felújítására is összegyűlt 34 millió forint, így jobb körülmények között tanulhatnak immár a hátrányos helyzetű észak-magyarországi fiatalok és nagyobb lehetőségük nyílik társadalmi mobilizációra.

A programban jelenlegi is szereplő szervezetek közül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számára már több, mint 125 millió forintot gyűjtöttek össze OTP Bank ügyfelei az Ukrajnából menekültek segítésére. A Snétberger Alapítvány számlájára eddig már 1,5 millió forint érkezett, hogy a tehetséges, hátrányos helyzetű gyerekek számára stúdiót és egy budapesti szállást tudjanak biztosítani a zenei kurzusok idejére, az Amigos a gyerekekért Alapítvány pedig már 4,8 millió forintból segítheti a beteg, illetve menekült gyerekek oktatását.

Az eddig befolyt összesen 418 millió forint adomány csupán egy évnyi segítségnyújtás eredménye, a felajánlások döntő többsége a banki műveletek végén felajánlott 100-200-500 forintokból adódott össze. Mindez jól mutatja az OTP Bank által fejlesztett adományozási platform jelentőségét és fontosságát, valamint a mikroadományok elsöprő erejét.