Csökkenő forgalomban mérséklődött a BUX a héten

Pénzügy2023. feb. 26.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Csökkenő forgalom mellett mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 45 268,11 ponton zárt pénteken, 358,81 ponttal, 0,79 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.

A részvénypiac heti forgalma 23,26 milliárd forint volt az előző heti 35,72 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, hogy a romló nemzetközi befektetői hangulat hatására zárta mínusszal a hetet a hazai tőzsdeindex.

Kitértek arra, hogy a Magyar Telekom ennek ellenére jól teljesített. A cég a vártnál jobb eredménnyel zárta a negyedik negyedévet, az igazgatóság a 2022-es üzleti évre vonatkozóan részvényenként 30,6 forintos osztalék kifizetésére tett javaslatot, a saját részvény visszavásárlási keretösszeg 14,6 milliárd forinton alakulhat. A társaság árbevétele éves bázison 3,6 százalékkal 199,2 milliárd forintra nőtt a negyedév során, ez közel megegyezik az elemzők által várt 197,9 milliárd forinttal. Az árbevétel növekedését segítette a mobil adatbevételek iránti erős kereslet, valamint a szélessávú bevételek erőteljes növekedése - írták az összefoglalóban.

Az Equilor a hét eseményei közül kiemelte, hogy a Goldman Sachs stratégája úgy nyilatkozott: jó befektetés lehet a közép-európai állampapírok piaca, a dollárban denominált papíroknál csökkenhet a hozamkülönbözet a régió és a nyugati kibocsátású állampapírok között. Úgy véli, a magyar, lengyel és román papírok biztonságosak, és relatív olcsók is, és továbbra is optimista a forinttal kapcsolatban is - írta az Equilor.

A héten a Magyar Telekom 11,48 százalékkal erősödött, a részvény 403 forinton zárt pénteken, heti forgalma 927 millió forint volt.

Az OTP árfolyama 1,50 százalékkal csökkent a héten, a papír záróára 10 800 forint volt pénteken, heti forgalma meghaladta a 12,5 milliárd forintot.

A Mol árfolyama 1,09 százalékkal emelkedett, a részvény 2778 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 3,6 milliárd forintot tett ki.

A Richter 3,63 százalékkal esett a héten, és részvény 7705 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta az 5,2 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3575,57 ponton zárt a héten, ami 80,60 ponttal, 2,20 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.