Már 1600 milliárd forint Babaváró hitelt vettek fel

Pénzügy2022. jún. 15.Sz.A.
A rovat támogatója:

A lakosság több mint negyede tesz félre pénzt a gyereke jövőjére valamilyen formában. Mivel sokan csak kisebb összegű megtakarítással rendelkeznek, jelentős részben otthon, készpénzben őrzik a félretett pénzüket. Eddig 1600 milliárd forint Babaváró hitelt folyósítottak a bankok, ennek 44 százalékát az OTP-nél vettek fel - hangzott el a bank mai sajtótájékoztatóján.

A gyerekvállalás és ingatlanvásárlás céljára már idejekorán kezd gyűjteni a felnőtt lakosság több mint negyede. A megtakarítók jelentős része azonban úgy érzi, nem annyira nagy összeget tud félretenni, hogy érdemes legyen befektetnie, ezért otthon tartja a megspórolt pnzét - hangzott el az OTP mai sajtóbeszélgetésén.

Megtakarítási trendek

A gyerekvállalás anyagilag is jelentős terhet jelent: a KSH Népességtudományi Kutatóintézet június elején publikált vizsgálati eredményei alapján 2018–19-ben átlagosan 126 ezer forintot fordítottak a családok a várandóssághoz kapcsolódó egészségügyi kiadásokra, míg a szülésig megvásárolt babafelszerelések átlagköltsége 180 ezer forint volt. Azonban ezen költségek csökkentésére egy-egy kölcsönnél vagy támogatásnál sokkal több lehetőséget használhatnak ki azok a párok, akik időben és megfontoltan kezelik az új családtag érkezésének anyagi vetületeit is - mutattak rá az OTP Csoport szakértői a mai sajtóbeszélgetésükön.

A gyerekvállalásra érdemes minél hamarabb elkezdeni a felkészülést, akár már akkor is, amikor még nincsenek konkrét terveink a jövőre nézve. Bár az OTP Öngondoskodási Index kutatás eredményeiből látszik, hogy 2021-ben 25 százalékkal nőtt azon ügyfelek aránya, akik megjelölték a gyerekvállalást, mint megtakarítási célt, úgy gondoljuk, hogy mindig jól jön egy segítő kéz a tervezésben – mondta az OTP Csoport sajtóbeszélgetésén Fabriczki Rita, az OTP Bank megtakarítási területének vezetője.

Az OTP Pénzügyi Tervező segítségével az ügyfelek könnyen és gyorsan átláthatják pénzügyi lehetőségeiket rövid-, közép- és hosszú távon is. Míg azok számára, akik rendszeresen félre tudnak tenni és szeretnének egy egyszerű és kényelmes megoldást találni a takarékoskodásra.

Az OTP Rendszeres Megtakarítási Program alternatívát jelenthet, amivel az ügyfél egyetlen megbízással automatizálhatja rendszeres megtakarításait. A lehetőségek túlmutatnak egy-egy megtakarítás kiválasztásán, hiszen a megfelelően kombinált termékekkel és a befektetések széleskörű diverzifikálásával nemcsak a kiadásokat csökkenthetik, hanem különböző állami támogatásokat is érvényesíthetnek a családok.

Egészésgpénztári megtakarítások

A 40 év alatti, felnőtt lakosság 43 százaléka szerint azért is nagyon fontos félretenni egészségügyi célokra ma Magyarországon, mert minden anyagi támogatás jól jöhet a gyermek érkezésekor.

A lakosság fele pedig úgy gondolja, elsősorban az egészségügyi költségek csökkentésében segítenek az egészségpénztári megtakarítások, azonban ezek a gyermekvállalás anyagi terheinek fedezeteként is fontos szerepet tölthetnek be – mondta Kovács Tamás Attila, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója.

Az OTP Egészségpénztár komplex segítséget nyújt a tagjainak, a babapelenkák beszerzésétől az egyetem finanszírozásáig tudja támogatni a gyermeket és szüleit. A gyerekvállalás első fázisában jellemzően az orvosi ellátás költségei jelentik a legnagyobb kiadást, a második lépcső a felkészülés a baba érkezésére, amikor be kell szerezni a legfontosabb kellékeket.

A csecsemőkori kiadások a gyermekgondozási támogatásokkal és babaápolási termékek elszámolhatóságával nagyban csökkenthetőek, majd következnek azok a dolgok, amelyek beszerzése a szülést követően válik szükségessé és rendszeressé egészen a gyermek 2-3 éves koráig bezárólag.

Az egészségpénztári megtakarítások után a tagok igénybe vehetik a 20 százalékos adó-visszatérítést is, melyet belátásuk szerint fordíthatnak a megtakarítások gyarapítására vagy egészségügyi, családi költségek fedezésére.

Babaváró, CSOK, Évnyerő hitelek

A Babaváró kölcsön mindezekre ideális megoldást kínál, hiszen kiszámítható, tervezhető, egyszerűen és fedezet nélkül igényelhető – foglalta össze Györkei Krisztián, az OTP Bank fogyasztási hitelek termékfejlesztési vezetője.

Az OTP eddig összesen 76 ezer igénylővel kötött hitelszerződést, és népszerűsége továbbra is töretlen, mivel 2021-ben 232 milliárd, 2022 első negyedévében pedig 41,8 milliárd forint értékben folyósított Babaváró kölcsönt a hitelintézet. Felhasználási cél tekintetében az ingatlan cél a legjelentősebb, másodsorban autóvásárlásra, lakberendezésre, harmadsorban adósságrendezésre használják, azonban a szabad felhasználásnak köszönhetően számtalan lehetőséget nyit meg a kölcsön az igénylők előtt. Az OTP Bank eddig 80 000 ügyfél (amely több, mint Szombathely lakossága) számára nyújtott babaváró támogatást, a gyermekszületések száma meghaladta a tízezret.

Az új családtag érkezésével szükségessé válhat a meglévő otthon felújítása, korszerűsítése vagy akár az új lakás vásárlása is. A 10 millió forint feletti összegű lakáscélú kiadásokra érdemes egy kifejezetten erre a célra megalkotott, lakáscélú hitelt vagy otthonfelújítási hitelt igényelni, ami akár a Babaváró kölcsönnel is kombinálható.

Továbbá itt is van lehetőség olyan államilag támogatott hitelek igénylésére, mint például a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK). Ezt különösen előnyös azoknak a pároknak kombináltan igényelnie a Babaváróval, akiknek már van gyermekük, ugyanis a CSOK-ba a már megszületett gyermekek is beleszámítanak. Fischer András, az OTP Bank Jelzáloghitelezési termékfejlesztésért felelős vezetője kiemelte:

az egészségpénztári befizetések 180 nap után akár a lakáshitel törlesztésére is felhasználhatók. Éppen ezért érdemes akkor is elgondolkodni az államilag támogatott hitelek és megtakarítások kombinálásán, ha a 10 millió forintos Babaváró keretösszegnél nagyobb beruházást tervez a család.

A bank nemrég vezette be az Évnyerő lakáshiteleket, amikkel olyan lehetőséget kínálnak, amik segítik őket, lakáscéljaik megvalósításában és könnyebbé teszik számukra a futamidő első évét.

Az ügyfelek 12 hónap haladékot kapnak a tőkefizetésre, ezáltal kisebb összeget kell törlesztésre fordítaniuk, és az így keletkező megtakarítást pedig a lakásvásárláshoz kapcsolódó egyéb költségekre, mint például költözés, bútorvásárlás fordíthatják.