Változás jön a bankszámla díjakban, sokat spórolhat, ha erre figyel

Pénzügy2023. jan. 30.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Több szempontból is fókuszba kerülnek a mindennapi bankoláshoz köthető kiadások január végén.

A jövőben olcsóbb lehet az úgynevezett alapbankszámla, ráadásul a hónap végéig mindenki kézhez kapja az úgynevezett egységes díjkimutatást, amelyből minden bankszámlával rendelkező megnézheti, mennyit költött tavaly pénzügyeinek intézésére. Közben pedig a bankok emelhetik a díjaikat részben a magas infláció miatt - hívja fel a figyelmet a money.hu összeállítása. Ebben a helyzetben kiemelkedően fontos a megfelelő bankválasztás. 

Változhat az alapszámlák maximális díja

Változás jöhet a bankszámlák szabályozásában Magyarországon, az alapszámlák esetében, amelyeknek - egy korábban született uniós szabály szerint - 2016 őszétől minden bank kínálatában kötelezően szerepelnie kell. 

A jelenlegi szabály azt mondja ki, hogy az alapszámlák maximális díja az előző évben érvényes minimálbér 1,5 százaléka lehet, ám a gazdaságfejlesztési tárca ezt a limitet 0,5 százalékra mérsékelné egy most megjelent - még el nem fogadott -  rendelettervezet alapján. A gyakorlatban arról szól ez a tervezet, hogy a visszafogott bankolási szokásokhoz passzoló alapszámla havi díja legfeljebb 1000 forint lehet, míg a mostani szabályozás alapján 3000 forint lenne a maximum, tavaly egyébként valamivel több mint 2500 forint volt a plafon. 

“Az alapszámla az egyik legegyszerűbb szolgáltatási palettát felvonultató konstrukció, amelyet az erről szóló uniós szabálynak megfelelően 2016 őszétől minden banknak kötelezően biztosítani kell a kínálatában.

Az alapszámlások havonta kétszer vehetnek fel ATM-ből készpénzt összesen 150 ezer forint értékben, vagy az adott bank egyik fiókjában havonta egyszer legfeljebb 50 ezer forintot. Papíralapon vagy elektronikusan havi 4 utalás benne van a díjban, amelyek összértéke maximum 100 ezer forint lehet” - mondta Korponai Levente, a money.hu vezetője. 

A további tranzakciókért viszont az aktuálisan érvényes feltételeknek megfelelően díjat számlázhat az adott bank. Az alapszámla bevezetésével az Európai Unió célja az volt, hogy azok számára is elérhető legyen egy megszabott szolgáltatási palettát nyújtó bankszámla, akik korábban nem rendelkeztek vele, és a legalapvetőbb tranzakciókat hajtják végre.

A money.hu összeállításából kiderül, hogy több bank az eddigiekben a maximálisnál alacsonyabb áron kínálta az alapszámlát, ezért az érintetteknek érdemes volt megnézniük, melyik pénzintézet adta ezt a legolcsóbban. 

Nézd át, tavaly mennyit költöttél bankolásra

Eltérőek lehetnek a díjak a többi bankszámla esetében is, amelyek az alapszámlához képest komplexebb szolgáltatásokat nyújtanak. 

A bankok 2020 óta minden év elején - január végéig - elküldik az ügyfeleik részére az úgynevezett egységes díjkimutatást, amelyből kiderül, hogy az érintettek mennyit költöttek a banki szolgáltatásokra, így például számlavezetésre, a netbanki, mobilbanki elérésre, az esetleges sms-es értesítésekre vagy az átutalásokra. A díjkimutatást azért vezették be, hogy átláthatóbbak legyenek a banki díjak, és élesebb lehessen a bankok versenye az új ügyfelekért.

Kiemelten fontos az összehasonlítás

A díjkimutatást érdemes tehát átböngészni, majd a bankolási szokások alapján megnézni azt is, hogy van-e kedvezőbb díjakat nyújtó bank a kínálatban.

Ez azért is célszerű most, mert a magasabb infláció miatt sok bank a korábbi években megszokottnál nagyobb mértékben emelheti a díjakat. Tehát érdemes a mindennapi bankolóknak kihasználniuk a bankok közötti versenyt úgy, hogy rendszeresen megnézik a bankok számlacsomagjait, és például a money.hu bankszámlakalkulátorával kiválasztják a számukra legkedvezőbbet.