Átrendeződések a legnagyobb cégeknél – nem csak a Twitternél alakult át a vezetőség

Siker2022. nov. 22.Növekedés.hu

Elon Musk nemrégiben elbocsájtotta Parag Agrawal vezérigazgatót, miután átvette a vezetést a Twitternél, ezáltal ő is felkerült a 2022-ben távozó vezetők egyre hosszabb listájára.

Twitter

Parag Agrawalt október végén rúgta ki Elon Musk, aki ezzel egyidejűleg elbocsájtotta a vállalat más felsővezetőit is. Agrawal valamivel kevesebb mint egy évig volt a Twitter vezérigazgatója, 2021 novemberében vette át az irányítást a társalapító Jack Dorsey-tól – írja az Insider.

CNN

A CNN amerikai hírtelevízió elnöke,

Jeff Zucker februárban lemondott, miután kiderült, hogy elmulasztotta nyilvánosságra hozni a kolleganőjével folytatott viszonyát. Zucker 2013 óta volt a CNN-nél.

Meta (Facebook)

Sheryl Sandberg

Sheryl Sandberg, a Meta második legfontosabb embere nyáron jelentette be, hogy lemond pozíciójáról. 14 évig dolgozott a vállalatnál, és nagy szerepe volt a Facebook sikerében.

Gyakran úgy jellemezték, hogy a Facebooknál ő volt „az egyetlen felnőtt a szobában”.

Adidas

Az Adidas is bejelentette, hogy Kasper Rørsted vezérigazgató 2023-ban, a szerződésének lejárta előtt távozik posztjáról. Rørsted 2016 óta állt az Adidas élén.

Under Armour

Az Under Armour is viszonylag váratlanul jelentette be, hogy Patrik Frisk vezérigazgató két év után lemondott az amúgy is nehéz helyzetben lévő atlétikai vállalat éléről.

Starbucks

Howard Schultz

Howard Schultz is távozik a Starbucks éléről. Schultz 1982-ben kezdett el dolgozni a Starbucksnál, és végül 1987-ben vásárolta meg a vállalatot. A vállalat bejelentette, hogy Laxman Narasimhan az új vezető.

Pinterest

Nyáron a Pinterest bejelentette, hogy a társalapító Ben Silbermann új szerepkörbe lép, mint ügyvezető elnök. A Google korábbi vezetője és a Venmo korábbi vezérigazgatója, Bill Ready vette át a Pinterest vezetői posztját.

Shell

Ben van Beurden

A Shell olajipari óriásvállalat bejelentette, hogy a vezérigazgató, Ben van Beurden lemondott.

Van Beurden 1984-ben csatlakozott a Shellhez, és 2014 óta töltötte be a vezérigazgatói tisztséget.

Gap

Júliusban a Gap is tájékoztatta az embereket, hogy Sonia Syngal azonnali hatállyal lemondott a vezérigazgatói posztról. Syngal mindössze 2 évig volt a Gap vezérigazgatója.