Így kezdi a reggeleit az amerikai alelnökjelölt Kamala Harris

Siker2020. szept. 19.Növekedés.hu

Joe Biden, demokrata elnökjelölt Kamala Harrist választotta alelnök jelöltjének. A kaliforniai szenátor mozgalmas ősz elé néz. Elárulta, mit tesz azért, hogy folyamatosan koncentrálni tudjon és energikus maradjon a sűrű munkanapok során.

Kamala Harris minden reggelét edzéssel kezdi, függetlenül attól, mennyit sikerült aludnia – mesélte egy nemrég megjelent interjúban, amit Barack Obama korábbi elnöknek adott.

"Így a legjobb a napot kezdeni"

– fogalmazott az 55 éves Harris.

A testmozgás egyúttal arra is remek módszer, hogy Harris fenntartsa a munka és a magánélet egyensúlyát. A reggeli testmozgás igazi adrenalinlöket számára. Amikor Harris fiatal nőket mentorál az egyetemen, gyakran javasolja, hogy kezdjenek el mozogni és egészségesen étkezni.

„Ennek semmi köze a testsúlyhoz, ez az elméről szól."

– fogalmazott.

A járvány miatt drasztikusan megnőtt azok száma, akik otthon edzenek, ezzel kapcsolatban elmondta, konkrétan nem talált kézi súlyokat, amik kellettek volna a gyakorlataihoz, mert teljesen kifogytak belőle a boltok. Azonban eszébe jutott egy könnyen megvalósítható, kreatív ötlet.

"Voltak literes palackjaim, ezeket természetesen vízzel megtöltöttem, majd kézi súlyzóként használtam őket"

– mondta a kaliforniai szenátor.

Harris még egy korábbi interjúban az edzésprogramjáról is mesélt: 30 percet tölt az ellipszis tréneren, vagy a futópadon, esetleg úszik egyet. Utóbbit csak akkor "ha nem teszi tönkre a haját.” Ha hétvégén több a szabadideje, akkor általában egy egyórás „Soul Survivor” órán vesz részt, ami egy beltéri kerékpáros óra, ami közben zene megy. Úgy fogalmazott, hogy ilyenkor olyan érzés, mintha egy klubba ment volna. Manapság a járvány miatt otthon edz, és saját zenei lejátszási listáját hallgatja.

Harris másik kedvenc szabadidős időtöltése a főzés, ami szintén kikapcsolja.

"Lehet őrültek háza, lehet, hogy hat gépen utazok egy hét alatt, de amitől normálisnak érzem magam, az a vasárnap esti családi vacsora elkészítése."

– mondta az alelnökjelölt.

"Ha főzök, úgy érzem, hogy én irányítom az életemet." Nem ritka, hogy a nap végén recepteket szokott olvasni kikapcsolódásként.

Mostanában, ha Harris szeretne egy kis szünetet tartani a nap folyamán, videóbeszélgetést indít a gyerekekkel. Két felnőtt mostohagyermeke van, Ella és Cole Emhoff. A fiatalokkal való kapcsolattartás segít „a szemükön keresztül megismerni a világot” - mondta Harris. Beszéljünk velük arról, hogy hogyan érzik magukat bizonyos dolgokról, kérdezzük meg, milyen napjuk volt – tette hozzá.

(via CNBC)