Így nyaralt Steve Jobs – naponta akár ötször is felhívta a munkatársait

Siker2022. jún. 11.B.F.

Az Apple társalapítója, Steve Jobs még a szabadsága alatt is naponta 5-6 alkalommal hívta fel csapatát. Munkatársai szerint Jobs a vakációit sokszor ötletelésre használta fel, és a hívások alkalmával általában az új technológiákról és az Apple jövőjéről beszéltek.

Az Apple társalapítójának, Steve Jobs-nak nem mindig sikerült haladéktalanul kikapcsolódnia nyaralás közben. Tony Fadell – az Apple egyik mérnöke, akinek a nevéhez fűződik többek között az iPod feltalálása – mesélt erről egy podcast műsorban.

Amikor Jobs szabadságot vett ki, a kollégái arra számítottak, hogy nem fognak hallani róla azután, hogy elutazott. Noha ez általában igaz volt az utazásai első 24-48 órájára, végül mindig kiderült, hogy a vakációk megihlették Jobs-ot, és a vakáció alatt rendszeresen új ötletek jutottak eszébe.

Jobs a nyaralások alatt sokat töprengett azon, hogy mi legyen a következő termék, hova tart az Apple, mik az új technológiák

– mondta Fadell. Hozzátette, a vakációt arra használta, hogy úgymond szabadon eressze a gondolatait, úgy, hogy közben nem vesz részt a cég mindennapjaiban.

Jobs számára az irodában dolgozó csapat olyan volt, mint a Google: rendszeresen felhívta az alkalmazottakat, és segítségükkel ellenőrizte az aktuális projekttel kapcsolatos frissítéseket.

A munkatársai a nyaralás alatt naponta ötször vagy hatszor halhattak felőle, attól függően, hogy épp milyen korszakalkotó ötlet jutott eszébe, mire gondolt

– mesélte Fadell, hozzátéve, hogy azért előfordult az is, hogy néha egyáltalán nem hívta fel a csapatát.

A mérnök úgy emlékszik vissza, hogy bár szeretett vele mindenféle dologról beszélni, mert egy nem mindennapi elme volt, azért sokszor eszébe jutott, hogy "Rendben, Steve, most tényleg nyaralnod kell".

Jobs általában ugyanazon az egy-két helyen nyaralt, mert "így szerette".

Jobs 2011 végén halt meg, és a világ egyik legnagyobb technológiai gurujaként emlékeznek rá, aki az iPod, iPhone és Mac számítógépeket létrehozó cég élére állt. 1985-ben kirúgták az Apple-től, ezután elindította saját cégét, a NeXT-et, amelyet az Apple 1996-ban végül megszerzett. Néhány hónappal később Jobs lett az Apple vezérigazgatója.

Fadell 2001-ben csatlakozott az Apple-höz tanácsadóként. Az ő nevéhez fűződik az iPod feltalálása, amely forradalmasította a hordozható zenelejátszók piacát, majd később az Apple szenior alelnöke lett.