Magyar siker a Generali fenntarthatósági programjában - 6600 cég közül kerültek a nyertesek közé

Siker2022. nov. 29.Dajkó Ferenc Dániel

A Generali Biztosító nagy hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra. Ennek érdekében indította útjára tavaly EnterPRIZE nevű programját, mellyel a kis- és középvállalkozások fejlődését, illetve a fenntarthatóság kultúrájának terjedését támogatja. Idén 6600 pályázó cég indult a megmérettetésen szerte Európából, és a kilenc „Fenntarthatósági Hős” közé egy magyar vállalkozás is bekerült. A magyar Generali fenntarthatósági nagykövetet is választott Szilágyi Áron, olimpikon, világ-bajnok és Európa-bajnok kardvívó személyében.

A fenntarthatóság 2022-ben talán aktuálisabb téma mint valaha bármikor. Az Európát sújtó energiaválság rámutatott, hogy nem haladhatunk tovább azon az úton, amin eddig jártunk,

nyitnunk kell az új megújuló energiaforrások és a zöld technológiák felé.

A különösen aszályos nyár pedig ízelítőt adott abból, milyen jövő vár ránk ha nem változtatunk és nem mozdulunk el a fenntartható gazdaság irányába. Ez a változás azonban csak akkor indulhat meg, ha vannak olyan nagy gazdasági szereplők, akik felkarolják a fenntarthatóság ügyét.

Ilyen szereplő a 190 éves múlttal rendelkező, 50 országban jelen lévő Generali Biztosító. A patinás biztosító társaság mind globálisan, mind pedig Magyarországon is sokat tesz a fenntarthatóbb jövő érdekében.

A cég több mint másfél évszázados fennmaradásának a záloga mindig is a megújulás volt, az hogy képesek voltak megfelelő válaszokat adni az újonnan megjelenő kihívásokra

– hangzott el a Generali Biztosító november 24-én rendezett fenntarthatósági fórumán.

Erdős Mihály, a Generali elnök-vezérigazgatója, Pinczés Marianna, a Grapoila ügyvezető-tulajdonosa és Schweitzerné Hornicz Bernadett, a Manuál Divat ügyvezetője, a Generali Biztosító november 24-én rendezett fenntarthatósági fórumán a Bombera Krisztina által moderált kerekasztal-beszélgetésen.Erdős Mihály, a Generali elnök-vezérigazgatója, Pinczés Marianna, a Grapoila ügyvezető-tulajdonosa és Schweitzerné Hornicz Bernadett, a Manuál Divat ügyvezetője, a Generali Biztosító november 24-én rendezett fenntarthatósági fórumán a Bombera Krisztina által moderált kerekasztal-beszélgetésen.

Gazdasági előnyökkel jár a fenntarthatóság

Most újra a kihívások korszakát éljük, a Generali pedig mint munkáltató, mint biztosító, mint befektető és mint vállalkozás is folyamatosan keresi a zöld és fenntartható megoldásokat.

Fontos lépéseket tettek a vállalat működésének a dekarbonizációja érdekében az elmúlt években.

A cég éves energiafogyasztásának már több mint 10 százalékát napenergiából fedezik,

valamint minimalizálták a papírfogyasztásukat azáltal, hogy átálltak az elektronikus ügyintézésre. A fenti példák egyébként jól mutatják, hogy a fenntarthatóság nem csak környezetbarát, de közvetlen gazdasági haszonnal is jár.

Hiszen a napenergia segítségével évente 100 milliós megtakarítást ér el a Generali,

az elektronikus ügyintézés pedig nagyobb ügyfélelégedettséget, magasabb hatékonyságot eredményez.

Újragondolt biztosítások

Mint biztosító is új utakat kell keresnie a társaságnak.

Épp ezért a vállalatnak most már külön biztosítási csomagja van a fenntartható gépjárművekre, lakásokra, épületekre

– ismertette Erdős Mihály, a Generali elnök-vezérigazgatója az eseményen.

Hozzátette: a Generalinak, mint mezőgazdasági biztosítónak is új utakat kell keresnie. Az idei aszály korábban nem látott mértékű károkat okozott és a jövőben fennáll a kockázata annak, hogy az ehhez hasonló aszályos nyarak állandósulnak. Kiemelte azonban, hogy tévedés lenne erre biztosítóként úgy reagálni, hogy díjakat emelnek és szigorítják a mezőgazdasági biztosítások feltételeit.

Ehelyett át kell keretezni a biztosításokat, és olyan feltételeket kell kidolgozni, ami rátereli a gazdálkodókat egy fenntarthatóbb útra

és például arra ösztönzi őket, hogy olyan terményekre álljanak át, amelyek ellenállóbbak a megváltozó klimatikus viszonyoknak.

A biztosítások terén a társadalmi felelősségvállalás is fontos a Generalinak. Ezzel kapcsolatban Erdős Mihály kihangsúlyozta, hogy egy biztosító a biztosításain keresztül is tud segíteni. Példaként említette, hogy a munkanélküliség esetére szóló biztosítási lehetőségek megóvhatják a családokat, háztartásokat az elszegényedéstől egy nehezebb munkaerőpiaci helyzetben.

Zöld befektetések

A Generali azonban nem csupán biztosító, hanem befektető is egyben. És mint befektető ugyanúgy kiemelt szerepet szán a fenttarthatóságnak, mint a biztosítások terén.

Már most van olyan befektetési alapja a cégnek, amellyel zöld - fenntartható üzleti megoldásokba lehet fektetni,

ez azonban csak az út eleje. A cél, hogy 2050-re a teljes befektetési portfóliójuk karbonsemleges legyen.

A Generali, azonban nem állt meg a zöld befektetési alapoknál, hanem közvetlenül is támogatni igyekszik azokat a vállalkozásokat, amelyek számára fontos a fenntarthatóság kérdése. Ennek érdekében

a nemzetközi Generali Csoport elindította a KKV-kat támogató EnterPRIZE programot, emellett a Bocconi Egyetemmel együttműködve idén is felmérte az európai kis- és középvállalkozások fenntarthatósághoz való hozzáállását.

Érdemes kiemelni, hogy az említett programban a magyar Generali is részt vesz, ami komoly siker a cégcsoport hazai divíziójának és egyben jó lehetőség a hazai KKV-knak.

Fontos a vállalatvezető személyes motiváltsága

A biztosító november 24-én Budapesten, a fenntarthatósági fórumon is ismertette a fentebb említett kutatás idei tanulságait, a Bombera Krisztina által moderált kerekasztal-beszélgetésen pedig a vállalati szektor képviselői és az EnterPRIZE magyar díjazottjai is megoszthatták tapasztalataikat a témában.

A Generali és a Bocconi Egyetem felméréséből kiderült, hogy míg a tavalyi fenntarthatósági kutatás eredményeire elsősorban a hosszúra nyúló, elementáris hatású COVID-járvány nyomta rá a bélyegét,

a 2022-es helyzetképet már a háborús konfliktus, az infláció, valamint a klíma- és energiaválság határozza meg,

melyek jócskán beárnyékolják a közeljövővel kapcsolatos terveket. Az európai KKV-szektor ez alapján egyértelműen polarizálódni látszik: miközben megduplázódott azon vállalkozások száma, melyek már adaptálták ESG (Environmental, Social, Governance) stratégiájukat, szintén éppen kétszer annyi cég nyilatkozott úgy, hogy jelenleg még csak nem is terveznek ezzel a közeljövőben – ráadásul 20 százalékról 43 százalékra nőtt a számuk az elmúlt két évben.

A magyar KKV-k körében is megmutatkozik a negatív tendencia, hiszen miközben 46 százalékuk már gyakorlatba ültette fenntarthatósági cselekvési tervét, esetleg éppen ezen dolgozik vagy szeretné megvalósítani a közeljövőben, 42 százalékuk ezzel jelenleg egyáltalán nem számol,

hiszen akut problémákat kell megoldania a mindennapokban.

Számos fontos tanulsággal szolgál számunkra ez a kutatás, mely a trendeket felismerve egyben útmutató is lehet a jövőre nézve. Kiderült például, hogy a fenntarthatósági törekvésekben kulcsszerep jut a vállalkozások tulajdonosainak és vezetőinek (73 százalék), emellett pedig a legfontosabb motiváló tényezőt az egyes országok szabályozói környezete (65 százalék) adja. Azt is megtudtuk, hogy a cégek sokkal több lépést tesznek a fenntarthatóság irányába, mint az gondolnák vagy képesek lennének kommunikálni, és hogy elsősorban a fenntartható kereslet előmozdítását (72 százalék), hozzáférhető ösztönzőket (71 százalék), forrástámogatást (64 százalék) és széleskörű edukációt (59 százalék) igényelnének 

– foglalta össze az eredményeket Erdős Mihály, a Generali elnök-vezérigazgatója az eseményen.

A „Fenntarthatósági Hősök” 

Ha a hosszú távú, össztársadalmi előnyöktől el is tekintünk, a fenntartható szemlélet adaptálása üzleti szempontból már egészen rövid távon is kézzel fogható:

az ESG megközelítést alkalmazó KKV-k az ügyfelek elégedettsége, a hírnév és az érdekelt felekkel folytatott párbeszéd tekintetében is sikeresebbnek bizonyultak.

Ezek a pozitív tapasztalatok és a jó gyakorlatok megosztása szintén fontos ösztönzők lehetnek, a Generali ezért indította útjára tavaly EnterPRIZE nevű programját, mellyel a kis- és középvállalkozások fejlődését, illetve a fenntarthatóság kultúrájának terjedését támogatja. Idén már 6600 pályázó cég indult a megmérettetésen szerte Európából, és

a kilenc „Fenntarthatósági Hős” közé a magyar Karma Leather Gloves márkanévvel ismert Manual Divat Kft. is bekerült.

A slow fashion és a körforgásos gazdaság iránt elkötelezett vállalkozás így a 2021-ben díjazott Grapoila zero waste termékeket gyártó Virgin Oil Press Kft. nyomdokaiban lépett, és a két hazai fenntarthatósági példakép a Generali által szervezett kerekasztal-beszélgetésen oszthatta meg tapasztalatait a közönséggel.

Erdős Mihály, a Generali elnök-vezérigazgatója, Pinczés Marianna, a Grapoila ügyvezető-tulajdonosa és Schweitzerné Hornicz Bernadett, a Manuál Divat ügyvezetője, a Generali Biztosító november 24-én rendezett fenntarthatósági fórumán a Bombera Krisztina által moderált kerekasztal-beszélgetésen.Erdős Mihály, a Generali elnök-vezérigazgatója, Pinczés Marianna, a Grapoila ügyvezető-tulajdonosa és Schweitzerné Hornicz Bernadett, a Manuál Divat ügyvezetője, a Generali Biztosító november 24-én rendezett fenntarthatósági fórumán a Bombera Krisztina által moderált kerekasztal-beszélgetésen.

Szilágyi Áron a fenntarthatósági nagykövet

Bár a kontinens gazdaságának gerincét adó KKV-k fenntarthatósági gyakorlatai mindannyiunk életére hatással vannak, nem szabad azt hinnünk, hogy mi magunk nem tehetünk az élhetőbb jövőért a mindennapokban.

A Generali törekvéseit ezért mostantól egy fenntarthatósági nagykövet is támogatja majd a háromszoros olimpiai, kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok kardvívónk, Szilágyi Áron személyében.

Az élsportoló 2017 óta a Generali egészségnagykövete, mostantól azonban fenntarthatósági nagykövetként működik együtt a vállalattal.

Próbálom a heti programomat tudatosan megszervezni, előre optimalizálni a városi utazást, a bevásárlást, az étkezéseimet, mindezt a fenntarthatóság szemüvegén keresztül. Hatalmas különbséget érzek az előre átgondolt, tervezett menetrend és a rapszodikus mindennapok környezeti hatásait tekintve is

– fogalmazott az olimpikon.

Mint mondta, emellett az energiahatékonyságról is fontos beszélnünk: a mi háztartásunkban eddig sem égtek feleslegesen a lámpák, és az új gépek beszerzésekor is odafigyelünk a fogyasztási adatokra.

Az szerintem már lassan természetes mindenhol, hogy szelektíven gyűjtjük a szemetet, nem veszünk feleslegesen eldobható csomagolóeszközöket, és lehetőség szerint komposztáljuk az arra alkalmas hulladékot. Sportolóként, ismert emberként feladatomnak érzem, hogy jótékony ügyek és fontos üzenetek mellé álljak, népszerűsítsem azokat

– húzta alá.

 A fenntarthatóság nem olyan téma, amit egyik napról a másikra le lehet dobni magunkról, sőt, egyre inkább kikerülhetetlen lesz az élet minden területén, így azzal mindannyiunknak foglalkoznia kell - hangsúlyozta.

Nem tudom még, milyen irányba visz az élet az élsport után, de a fenntarthatóság ott is bizonyosan meghatározó lesz számomra. Jó lenne, ha tudatosabbak lennénk, és megpróbálnánk csökkenteni az ökológiai lábnyomunkat, hogy a jövő generációjának egy olyan világot hagyjunk hátra, ami élhető

– vallja Szilágyi Áron.