Megint nagyot nőtt a vezérigazgatók fizetése

Siker2022. máj. 2.B.F.

A 100 legnagyobb amerikai cég vezérigazgatójának medián fizetése 2021-ben elérte a 20 millió dollárt (körülbelül 7 milliárd forintot), amely közel 31 százalékos növekedést jelent – derül ki az Equilar összesítéséből.

Az Equilar friss tanulmánya szerint a 100 legnagyobb amerikai cég vezérigazgatójának medián fizetése az Egyesült Államokban tavaly elérte a 20 millió dollárt, ami 30,8 százalékos növekedés 2020-hoz képest.

Az idei lista alapján a legjobban fizetett vezérigazgató tavaly az Intel vezetője, Patrick Gelsinger lett, aki közel 180 millió dolláros (nagyjából 63 milliárd forintos) fizetéscsomagot kapott. Gelsinger egyébként nyolc év után tért vissza a vállalat élére.

Második helyen Tim Cook (Apple) foglal helyet majdhogynem 99 millió dollárral (körülbelül 35 milliárd forinttal), a harmadik helyre pedig a Broadcom vezetője, Hock Tan került 60 millió dollárral (megközelítőleg 21 milliárd forinttal). A negyedik helyen a Microsoft vezetője, Satya Nadella kapott helyet, közel 50 millió dolláros (körülbelül 18 milliárd forintos) fizetésével.

A vezérigazgató-bérek 2020-ban, a COVID-19 világjárvány tetőpontjának idején körülbelül 2 százalékkal csökkentek, de 2021-ben egy gyors visszapattanás volt megfigyelhető.

2021-ben a vezetői fizetések minden összetevője növekedett, köztük a részvényjutalmak és készpénzes bónuszok is.

Az idei eredményekkel kapcsolatos egyik érdekesség, hogy a női vezetők feltűnően hiányoznak a lista éléről – hívja fel a figyelmet a MarketWatch.

2021-ben mindössze kilenc női vezérigazgató szerepelt az Equilar 100-as listán, de még ez is jobb eredmény, mint a 2020-as, amikor hat hölgy jutott csak be.

Ugyanakkor egyetlen női vezérigazgató sem került be a legjobban fizetett 10 közé.

A legtöbbet Rosalind Brewer, a Walgreens Boots Alliance vezetője kereste, aki a 100-ból a 14. helyen végzett, 28,3 millió dollárral (nagyjából 10 milliárd forinttal).

Emellett tovább nőtt a különbség a vezérigazgatói és a dolgozói fizetések között.

Míg a vezetők fizetése közel 31 százalékkal emelkedett, a medián alkalmazotti fizetések ezzel szemben csak 4,3 százalékkal növekedtek.