Szükség van üzleti tervre? Elon Musk szerint nem

Siker2022. máj. 22.B.F.

Az elmúlt két évtizedben Elon Musk több sikeres vállalat felépítésében segédkezett, a PayPaltól a Teslán át a SpaceX-ig, 258 milliárd dolláros nettó vagyonával pedig a világ leggazdagabb emberévé vált. Mindezt úgy érte el, hogy közben szembement azzal, amelyre a legtöbb vállalkozás esküszik: nem követett üzleti tervet.

A legtöbb vállalkozás életében meghatározó szerepe van az üzleti tervnek. Elon Musk egy konferencián elismerte, hogy ő nem híve az írásos ütemtervnek, amely meghatározza a vállalat céljait.

Bár első vállalata, a Zip2 indulásakor még volt üzleti terve, de aztán rájött, hogy „ezek mindig hibásak”, és ezután már nem is foglalkozott ezzel a területtel – írja a CNBC.

A Zip2 volt Musk első nagy dobása: 1995-ben testvérével, Kimballal együtt alapították a céget, amely újságoknak segített az online városkalauzok tervezésében. A Zip2-t négy év után, 307 millió dollárért eladták a Compaq Computer-nek.

Ez a négy év ugyanakkor meggyőzte Muskot arról, hogy a startupok világában ritkán mennek a dolgok a tervek szerint.

Ezért, mielőtt megalapította volna a következő cégét, az X.com-ot – amely végül összeolvadt egy versenytársával és PayPallá alakult – Musk úgy döntött, hogy már egyáltalán nem fog üzleti tervet készíteni.

Sok prominens szakértő és startup ikon sem ért egyet Musk stratégiájával: az üzleti terv elkészítésének elmulasztását gyakran az egyik leggyakoribb hibaként említik, amelyet egy vállalkozó elkövethet.

Mark Cuban milliárdos például hisz az üzleti tervekben – gyakran alapos kutatásokat végez, mielőtt elindítana vagy befektetne egy vállalkozásba. Neki az a fontos, hogy legyen lehetősége a változásra, hogy alkalmazkodni tudjon, ha az eredeti terve nem sikerülne.

Richard Branson milliárdos üzletember is az üzleti terv híveként ismert.

Egy üzleti tervnek nem kell mindig hosszadalmas, jól átgondolt javaslatnak lennie

– írta Branson egy blogbejegyzésében.

Olyan egyszerű is lehet, mint néhány jegyzet egy füzetben, vagy egy firka egy boríték hátoldalán.

Branson hozzátette, hogy nem kell mindig addig várni egy vállalkozás indításával, míg meg nem lesz a tökéletes koncepció – ezt egyébként több milliárdos vállalkozók is így gondolja, például a Meta társalapítója, Mark Zuckerberg és a LinkedIn társalapítója, Reid Hoffman is.

Musk szerint az üzleti terv megírása helyett a vállalkozóknak fel kell tenniük maguknak néhány egyszerű kérdést, mielőtt belevágnának egy üzletbe. Elsősorban szerinte meg kell győződniük róla, hogy az elképzeléseiknek mekkora igazságtartama van, valamint át kell gondolni, hogy az ötletnek eleve „van-e értelme”.