Miért jó nekünk az 5G?

Tech2021. ápr. 10.D.J.

A szórakoztatás, a közlekedés és az ipar világát is átalakítja az újgenerációs mobilhálózat.

Most már éve óta, ahogy szóba kerül az internet jövője rendre előkerül egy bűvös szó: az „5G”. De az hogy pontosan mit takar ez a két karakter még nem épült be a köztudatba. Ez rögtön nyilvánvaló lett, amint kitört a járvány. Hisz az összeesküvési elméletek sorában az egyik favorit úgy szólt, hogy a vírust maguk az 5G tornyok segítik terjeszteni. Ezt az elméletet például egy kutatás szerint az ausztrál fiatalok ötöde hitte el.

Még az Egészségügyi Világszervezetnek is közzé kellett tennie egy közleményt, amelyben megerősítették, hogy az 5G-nek semmi köze a COVID-hoz.

Annál több köze van viszont a leendő mindennapjainkhoz. A mobilhálózatok fejlődése eddig is gyökeres változásokat hozott magával. Az első generáció vagyis az 1G a mobiltelefonoknál még csak viszonylag gyenge minőségű beszélgetéseket tett lehetővé. A hangot kissé leegyszerűsítve úgy közvetítette, mint egy rádió. A 2G segítségével már SMS-eket is tudtunk küldeni. A 3G lefektette a technikai hátteret ahhoz, hogy akár alkalmazásokat is használhassunk a telefonunkon.

A 4G miatt pedig mostmár olyan szélessávú internethez tudunk hozzáférni a mobilunkkal, hogy akár a Netflix filmek vagy a nagyfelbontású Youtube videók lejátszása se jelent problémát egy netre kötött okos készüléknek.

Ha csak az 5G-ről készült rövid összefoglalókra vetünk egy pillantást még akár úgy is tűnhet, hogy a változás ezúttal nem lesz óriási. A fáma arról szól, hogy legalább tízszer gyorsabb lesz, mint a 4G, feleződik a válaszidő és a hálózatot jobban lehet majd terhelni.

Az biztos, hogyha elterjed akkor többé aligha kell aggódni a filmletöltések miatt. Hisz egy jó minőségű mozit is le lehet majd kapni a mobilneten keresztül kevesebb, mint egy másodperc alatt. Búcsút inthetünk a fölösleges várakozásnak, meg az idegörlő bosszankodásnak, amit az tud okozni, amikor streamingen épp a legizgalmasabb jelenténél fagy le a film képe.

De azért ennél jóval többről van szó. Az 5G minden olyan területen, ahol sok adatot illetve eszközt kell kezelni vagy ahol fontos a reakcióidő, komoly áttörést hozhat.

Lehetővé válhat például az, hogy távműtéteket hajtsanak végre az orvosok, úgy hogy akár kilométerekről irányítják a műtétet végző robotkarokat.

Az egészségügynél maradva: jelenleg az orvosok alig tudnak valamit a páciensek állapotáról azután, hogy a betegek elhagyják a rendelőt vagy a kórházat. Az 5G és a megfelelő szenzorok segítségével viszont könnyen nyomon lehetne majd követni a betegek életfunkcióit.

Mint a példán is látszik, az hogy az 5G mennyire szól majd bele az életünkbe főleg azon dől el, hogy milyen megoldásokat és technológiákat fognak ráépíteni az újgenerációs mobilhálózatra. Az 5G új ajtókat nyit meg a technológiai cégek előtt. Az már rajtuk múlik, hogy miként élnek a feltárulkozó lehetőségekkel.

Az biztos, hogy az 5G az önvezető autókat is forradalmasítja majd, hisz a robotautók könnyedén és roppant gyorsan tudnak majd kommunikálni egymással és így sokkal megbízhatóbban fognak működni.

Itt érdemes megjegyezni, hogy 5G-t használó önvezető autót már itthon is teszteltek Zalaegerszegen a T-Systems részvételével.

De az ipar is nagyobb sebességre kapcsolhat a modernizáció felé vezető úton. Olyan üzemek épülhetnek ahol nincs szükség arra, hogy a gyártóelemek fizikailag is össze legyenek kapcsolva. Így könnyebben át is lehet majd alakítani a gyárakat.

Azon, hogy feltárják az 5G lehetőségeit, a világon már most is rengeteg csapat dolgozik. Itthon, ahogy mi is beszámoltunk róla több próbaprojekt is indult. Csak hogy egy példát említsünk: a Magyar Telekom és a BME egyik esettanulmánya olyan ipari robotkarokról szólt,

amelyek nem csak gépszerűen végzik a beléjük programozott feladatokat, hanem a külső eseményekre is tudnak reagálni.

De az 5G a virtuális valóságnak is lökést adhat: ezentúl élőben is lehet majd olyan nagyfelbontású felvételeket küldeni a neten keresztül, amelyeket a virtuális valóság eszközükkel nézhetnek a felhasználók. Így úgy érezhetik mintha ott lennének a közvetítés helyszínén.

Az 5G épp így az okosotthonok előretörését is elhozhatja. Hisz ezentúl minden eddiginél több otthoni eszköz csatlakozhat problémamentesen a hálózatra.

A hatékonyság annyi területen nőhet az egekbe, hogy a szakértők ma már szívesen utalnak az új mobilhálózatra úgy, mint arra a technológiára, amely beindítja a negyedik ipari forradalmat.

De mielőtt az elvárásaink az egekbe szöknének, érdemes leszögezni, hogy először valószínűleg az 5G lehetőségeit igazán az ipar és az agrárium fogja kiaknázni. Kezdetben az átlag felhasználónak nem lesz annyira éles a váltás. Már csak azért sem, mert még kevés olyan eszköz van, ami tudja kezelni az 5G-t. De ha be is szerzünk egyet, akkoris eleinte kevés alkalmazás fogja kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket.

Az sem véletlen, hogy évek óta tudunk az 5G-ről, de a széles tömegek még mindig nem tudnak hozzáférni. Pedig lehet tudni, hogy a gazdaságra majd roppant pozitív hatással lesz az újfajta mobilhálózat.

A Világgazdasági Fórumnak volt olyan jelentése, amely szerint az 5G hálózatok világszerte több mint 13 ezer milliárd dollárral fognak hozzájárulni a gazdaságok teljesítményéhez és 22 millió munkahelyet teremtenek majd. Ám van egy bökkenő.

Egyelőre az 5G hálózatok kiépítése komoly beruházásokkal jár úgy, hogy a bevételi oldal még igen csak karcsú.

Ezért nem éri meg rohamtempóban fejleszteni. Magyarországon így is elmondható, hogy a három legnagyobb mobiltársaság már belevágott az 5G infrastruktúra kiépítésébe. A sort a Magyar Telekom és a Vodafone kezdte. Nemrég pedig a Telenor bejelentette, hogy Győr és Törökbálint egy részén már elérhető a Hipernet 5G szolgáltatásuk. A továbbiakban pedig a Telenornál elsők között Budapest egyes területein és a Balaton környékén lesz élvezhető az új technológia.

Mindenesetre az országos lefedettség még odébb van.

Az Európai Unión belül még így is jól állunk. Az EU stratégiája szerint 2020 végéig minden tagállamban el kellett volna indulnia az 5G szolgáltatásnak, ehhez képest múlt novemberig velünk együtt ez csak 17 országban történt meg.

Miközben a nyugati országokban és az USA-ban viszonylag lassan épülnek ki a szükséges rendszerek, Kína ezen a téren is az élre tört. Náluk már 173 millióan használják az 5G-t. Hogy miért olyan fontos nekik az 5G hálózat arról korábban részletesebben is írtunk.