5+5 tipp, hogy a nyaralónk télen is biztonságban legyen

Biztosítás2022. szept. 28.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A koronavírus járvány miatt az elmúlt években sokan vásároltak nyaralót, hogy kiszabaduljanak a kényszerű szobafogságból. Az új tulajdonosok egy része jelentős értéknövelő beruházásokkal tette komfortosabbá, alakította át második vagy akár első számú, télen is lakható otthonná a frissen megszerzett vidéki ingatlant. A nyaralótulajdonosok másik csoportja viszont továbbra is csak az üdülési szezonban, pihenésre használja a hétvégi házát, amit ősszel bezár. A Groupama Biztosító és az OTP Bank szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy ideje felkészíteni ezeket az ingatlanokat a hűvösebb időjárásra, akár laknak bennük, akár üresen állnak télen.

Tavaly is látványos áremelkedést könyvelhettek el a nyaralóövezetek a Balatontól egészen a Tisza-tó partjáig, aminek következtében Somogy megyében 2021-ben már 520 ezer Ft/m2 volt a lakóingatlanok átlagára. Az OTP Ingatlanpont szakértői szerint az áremelkedés oka egyrészt, hogy az üdülőövezetek kedvelt célpontjai lettek a befektetőknek, másrészt hogy a fővárosi, városi agglomerációk helyett a kiköltözők nagy számban választottak új otthonként inkább nyaralókat.

A felkészülést, ami a keresletbővülés hatására feltételezhetően még több nyaralótulajdonost érint, érdemes már most megkezdeni. Azoknak, akik jelentős beruházásokkal tették értékesebbé az ingatlanukat, ajánlott átgondolniuk, hogy az épületre, ingóságaikra kötött biztosításuk milyen káreseményekre és mekkora fedezetet nyújt. Most még bőven van idő a szükséges szerződésmódosítások elvégzésére. A felkészülés a hideg időszakra azoknak is fontos, akik a nyaralójukban telelnek, és azoknak is, akik ősszel lezárják az ingatlant.

A biztonság a legfontosabb szempont. Az első fontos teendő a kéményellenőrzés, a fűtőberendezések és égéstermék elvezetők átvizsgálása. Ha még nincs, hasznos lehet egy szén-monoxidérzékelő beszerzése is. Az elővigyázatosság indokolt, a statisztikák szerint minden hatodik lakástüzet¹ a nem megfelelően kitisztított kémények okozzák Magyarországon. Ezen kívül érdemes az épületek külső karbantartására is figyelni, mert a károk szempontjából sok biztosítási esemény történik ennek elmulasztása miatt, például elmozdult cserepek miatti ázás. Tapasztalataink szerint ügyfeleink egyre tudatosabbak a biztosításkötés területén. Az OTP Bank Balaton környéki fiókjaiban jelentősen nőtt a lakásbiztosítási termékek iránti érdeklődés

mondja Budai József, az OTP Bank Bankbiztosítási Főosztályvezetője.

A nyaralókat, hétvégi házakat ért károk leggyakoribb oka, hogy tulajdonosaik nem készítik fel az épületeket a szezonzárást követő hűvösebb időszakra, amiben a feledékenység, a nemtörődömség is komoly szerepet játszik. Így nem árt, ha listát készítünk a teendőkről, és pontról pontra haladva elvégezzük a szükséges feladatokat. Az üresen hagyott ingatlanokban el kell zárni a víz- és gázvezetékeket, illetve ajánlott lekapcsolni az áramot. Éjszaka, amikor a hőmérséklet fagypont alá csökken, egy-egy vezeték megrepedése százezres kiadást is okozhat, ebben az esetben a felelősség mellett a helyreállítás költsége is a tulajdonost terheli. Ha az ingatlanhoz kert is tartozik, akkor fontos a vízóra és a kerti vízrendszer fagymentesítése, ha van medence, akkor azt is téliesíteni kell.  A második legtöbb magyarországi lakásbiztosítást kezelő Groupama Biztosító össze is állított egy feladatlistát a legfontosabb teendőkről:

5 tipp a kármegelőzésre:

  1. Áramtalanítsuk az épületet!
  2. Zárjuk el a vizet és a gázt!
  3. Ha aknában vagy nem szigetelt helyiségben van a vízóra, akkor lehetőség szerint valamilyen hőszigetelő anyaggal burkoljuk, csomagoljuk be.
  4. Gondoskodjunk a vízelvezető csatornák (eresz, árok) tisztaságáról, akadálymentesítéséről!
  5. A hó komoly gondokat okozhat, ellenőrizzük a tetőt, a héjazatot, hogy elkerüljük a beázást!

Sok múlik a gondosságunkon a betörések megakadályozásában is, mert a jó állapotban lévő, nem állandóan lakott épületek és kint hagyott tárgyak vonzzák a betörőket. Érdemes megkérni a környéken élő szomszédokat, hogy nézzenek rá a nyaralóra legalább kétnaponta, illetve a nagyobb viharok, esőzések után, de mi is megtehetünk néhány óvintézkedést

javasolja Gönczi Erika, a Groupama Biztosító bankbiztosítási főosztályvezetője.

5 tipp a betörések megelőzésére:

  1. Ajtókra, alacsonyabban fekvő ablakokra szereljünk biztonsági rácsot!
  2. Alkalmazzunk riasztóberendezéseket!
  3. Szereljünk fel mozgásérzékelő lámpákat, amelyek elbizonytalaníthatják a betörőket!
  4. Zárjuk be a kerti szerszámokat és bútorokat!
  5. Ritkítsuk meg a növényzetet!

A tél közeledtével sokan aggódnak az elszálló energiaárak, a rezsiköltségek miatt. Az OTP Bank és a Groupama Biztosító szakértői ezért 11. pontként azt tanácsolják, hogy érdemes felírni a fogyasztásmérők aktuális óraállását, majd kis idő múlva ismét ellenőrizni, hogy változott-e. Ha nem volt fogyasztás, és mégis megmozdult a mutató, akkor hiba lehet a rendszerben, amit minél előbb fel kell tárni, el kell hárítani.