Egészségügyi kamarákról szóló törvényt módosítana a belügy

Életmód2023. feb. 27.MTI

A kormány nevében törvényjavaslatot terjesztett elő a Belügyminisztérium (BM) az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló és az egészségügyről szóló törvény módosításáról, sürgős tárgyalást kérve az Országgyűléstől.

A BM a hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményben kiemelte, hogy a biztonságos egészségügyi ellátáshoz való jog alkotmányos alapjog. A Magyar Orvosi Kamara ennek az alapjognak az érvényre jutását veszélyezteti akkor, amikor - hatalmával visszaélve - nyomást gyakorol az orvosokra, hogy ne írják alá az ügyeleti szerződéseket.

A Magyar Orvosi Kamara etikai eljárásokat kilátásba helyező fenyegetése elvtelen és elfogadhatatlan

írták a közleményben.

A Magyar Orvosi Kamara egyetlen, kötelezettségét teljesíteni szándékozó orvost sem fenyegethet a kamarából való kizárással - tették hozzá -, mert ezzel ellehetetleníti az orvos munkáját, veszélyezteti megélhetését.

Úgy fogalmaztak: a kamara "visszaélésszerű magatartása" veszélybe sodorja a betegek biztonságos ellátáshoz való alapjogát, ami erkölcstelen.

Azzal, hogy a kamara az új ügyeleti rendszer működését akadályozza és ezzel az egészségügyi ellátást veszélyezteti, megszegi demokratikus köztestületi jellegének alapvető szabályát, semmibe veszi saját céljait - áll a közleményben.

A BM törvényjavaslatának célja a hatalommal való visszaélés lehetőségének és az orvosi kamarai tagság kötelezettségének megszüntetése, valamint a folyamatban lévő etikai eljárásoknak az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz történő áthelyezése - tudatták.

"A Belügyminisztérium a betegek érdekeit tekinti elsődlegesnek, az új ügyeleti rendszer biztonságos működtetéséhez szükséges valamennyi feltételt biztosítja" - írták.