A fiatal nő, aki átverte az egész világot

Elemzések2021. szept. 5.D.J.

A startup világ egykori ünnepelt sztárja Elizabeth Holmes 20 év börtönt is kaphat.

A Business Insider egyenesen a Szilícium-völgy legkiemelkedőbb figurájának nevezte. A kegyeit nem csak a befektetők, de neves politikusok is keresték. A cége igazgatótanácsában olyan emberek fordultak meg, mint a Nobel-békedíjas Henry Kissinger, aki Nixon és Ford elnök alatt is az USA külügyminisztere volt.

Nem túlzás azt állítani, hogy Elizabeth Holmes-nak a lábai előtt hevert a világ. Még 2015-ben az a hír járta, hogy Holmes 4,5 milliárd dolláros vagyonnal bír. Ebből egy szó se volt igaz. A cégének nem volt valódi üzleti értéke.

A vállalata, a Theranos hazugságokra épült.

A csalás miatt most a héten indult el a per a volt cégvezetőnő ellen. Ha elítélik akár 20 év börtönbüntetést is kaphat.

Milliárdos átverés

Az 1984-es születésű Elizabeth Holmes-nak már a nagyapja is feltaláló volt és mivel a család rengeteget utazott, évekig éltek Kínában. Még általános iskolás volt, amikor elkezdett mandarinul tanulni.

Akik ismerték a családját azt mondták, hogy a jómódú szülei miatt nagy nyomás nehezedett rá. Mivel sokat vártak tőle, ezért már kilenc évesen írt egy levelet az édesapjának, amelyben azt fejtegette, hogy fel akar találni majd olyasvalamit, amire az emberiség eddig még nem gondolt.

Amikor a Stanford Egyetemre járt elő is állt az első forradalmi ötlettel.

Egy olyan tapaszt akart készíteni, amely rendszeresen kielemző, hogy a páciens kapott-e fertőzést. A találmány, ha szükség van rá még antibiotikumot is adagolt volna a betegnek.

Amikor az egyik tanár Phyllis Gardner elmagyarázta neki, hogy az ötlete nem megvalósítható, Holmes-t egyáltalán nem érdekelte a professzor véleménye.

Csak keresztülnézett rajtam. […] Teljesen meg volt győződve a saját zsenialitásáról.

meséli Gardner. Holmes végül mint Steve Jobs, Bill Gates és az üzleti élet megannyi más híressége még a diploma előtt lelépett az iskolából. Ugyanis a saját projektjén akart dolgozni. A Theranos nevű startupjával meg akarta reformálni az egészségügyet.

Azt állította, hogy egy olyan orvosi tűn dolgoznak, amellyel fájdalommentesen lehet majd vért venni.

De itt nem álltak meg: egy olyan diagnosztikai eljárást is beígértek, amellyel egyetlen csepp vérből pár óra alatt laborvizsgálatok egész sorát lehet elvégezni.

A szerencséjük az volt, hogy a startup világban akkoriban többre becsültek egy jó sztorit az alapos elemzéseknél. A befektetőket a technikai részletek nem érdekelték.

Nekik elég volt az hogy Holmes ötlete kellően meggyőző, az előadásai pedig lelkesítőek.

A beszédeit gyakran egy megható történettel kezdte. Elmesélte, hogy a nagybátyja bőrrákban halt meg és reméli, hogy a találmányának hála kevesebb embernek kell majd idejekorán örök búcsút vennie a szeretteitől.

Holmes annyira hatásosan prezentálta a cégét, hogy eleinte a szakmabeliek se fogtak gyanút. A Harvard Egyetem volt dékánja Jeffrey Flier mesélte, hogy ugyan meglepte, hogy Holmes a technológiájuk részleteiről nem igazán tud beszélni, de mégse gondolta, hogy csalásról lenne szó.

A „hamis feltaláló” 2015-ben ért a csúcsra: ekkor úgy jegyezték mint a legfiatalabb nőt, aki önerőből vált milliárdossá.

Ez egyelőre csak feltételezés, de elképzelhető, hogy azért is volt ennyire sikeres, mert Holmes maga nem igen tud különbséget tenni hazugság és igazság között. A botrány kipattanása után, amikor már tudni lehetett, hogy a Theranos egy merő átverés volt, megkereste őt egy dokumentumfilmes csapat.

A stáb producere Jessie Deeter azt mondta: úgy tűnt hogy Holmes semmiféle megbánást nem érzett. A volt cégvezér meg volt róla győződve, hogy ő mindent jól csinált.

Valójában ő az áldozat?

A Theranosnál a kísérleteik valódi eredményeit éveken át titkolták. A negatív híreket a vállalat ügyvédei sokáig csírájában folytották el. Ha pedig a riporterek kérdezősködtek a részletekről akkor üzleti titokra hivatkozva hallgattak. Hogy az Edison nevű gépük teljesen megbízhatatlan arra először a Wall Street Journal oknyomozói jöttek rá.

A helyzethez képest azonban Holmes sokáig még így is nyeregben tudott maradni.

Egész 2016-ig, amikoris az amerikai tőzsdefelügyelet előállt azzal a váddal, miszerint a Theranos-nál csaltak a termékdemonstrációkon, amikor pedig a fejlesztés részleteiről volt szó becsapták a saját partnereiket és az államot is. A Theranos nem sokkal később le is húzta a rolót.

Holmes a mostani vád szerint hat rendbeli csalást követett el.

Már azt is lehet sejteni, hogy a védelme mire fog alapulni. Holmes azt állítja, hogy ő nem felelős a tetteiért, mivel a volt barátja Ramesh Balwani, aki a Theranosnál vezető menedzser volt, a múltban minden lépését kontrollálta. Nem igen hozhatott saját döntéseket: még abba se volt állítólag beleszólása, hogy milyen ruhát visel vagy hogy mit eszik.

Balwani többször bántalmazta és lelkileg alaposan megtörte. Balwani ezeket a vádakat tagadja.

Holmes egyébként most júliusban szült egy kisfiút.

Nem hiszem, hogy maga a tény, hogy kismama lett hatással lesz a tárgyalásra, de a bíró valószínűleg figyelembe veszi, ha bűnösnek találják.

kommentálta a fejleményt Emily D. Baker, ügyvéd.