A készpénz a múlté lehet a digitális jegybankpénzek megjelenésével?

Elemzések2021. nov. 19.D.J.

A készpénzhasználat visszaszorításában sokat segíthet majd, ha megjelennek az első digitális jegybankpénzek – hangzott el az 59. Közgazdász-vándorgyűlés Fintech és pénzügyi kultúra szekcióján.

Bár az utca embere nem sokat tud a fintech világról, jópáran nap mint nap használják a fintech megoldásokat, anélkül hogy erről tudnának. Például, amikor igénybe veszik egy mobilbank alkalmazás szolgáltatásait – hívta fel rá a figyelmet Fáykiss Péter a Magyar Nemzeti Bank Digitalizációs Igazgatóságának az igazgatója az 59. Közgazdász-vándorgyűlés Fintech és pénzügyi kultúra szekcióján.

Mint a szakember elmondta: globálisan ma már többen fizetnek mobiltelefonnal, mint klasszikus bankkártyával.

Ez a tény még úgy is figyelemreméltó, hogy az eredményt nagyban befolyásolták a kínai és az indiai adatok.

Persze ez nem jelenti azt, hogy az ágazati cégek már hátra is dőlhetnek. Jellemző, hogy a bankkártya már több évtizede velünk van, mégis a használata kapcsán a mai napig edukálni kell a fogyasztókat.

A fintech megoldások valószínűleg ennél gyorsabban gyökeret tudnak majd verni a mindennapokban, de így is fontos, hogy az oktatás komoly hangsúlyt kapjon – mondta el a kerekasztal beszélgetésen Vajda Viktor ügyvéd, európai és nemzetközi üzleti mesterjogász.

Az mindenesetre egyértelmű, hogy a digitális aktivitás és a fintech megoldások használata nem életkor függő. Az Erstének több tízezer 60 év fölötti ügyfele van, aki digitálisan is szokott bankolni.

Sokszor az életkornál is többet számít az, hogy a munkájában és a mindennapokban az ügyfél milyen megoldásokat használ – ezt már Bek-Balla László az Erste Bank Hungary Zrt. digitális csatornákért és contact centerért felelős vezetője árulta el.

Mint elhangzott: fontos, hogy a fintech megoldásoknál széleskörű rálátása legyen az ügyfélnek arra, hogy pontosan mi fog történni az adataival.

Az tény, hogy az adathasználat terén van egy paradigmaváltás. Régen a pénzügyi szereplők úgy tekintettek az ügyfél-adatokra, mint egyfajta teherre. Újabban a felgyülemlő információáradatból viszont egyre többször csiholnak ki hozzáadott értéket.

Mostanság már közhelynek számít, de az adat lett az új olaj. Ezaz analógia már csak azért is helyénvaló, mert itt is legalább annyira fontos a kitermelés, mint a finomítás, pontosabban szólva, a nyers adatok elemzése és kiaknázása.

A megbeszélésen szóba került az Azonnali Fizetés is, amely lehetővé tette, hogy az egyedi belföldi átutalások az év minden napján, nullától 24 óráig, 5 másodperc alatt teljesülnek.

Fáykiss Péter elmondta, hogy az emberek láthatóan élnek az új szisztéma lehetőségeivel. Egyre többen utalnak hétvégén, vagy a korábbi nyitvatartási időkön túli időpontokban.

Az biztos, hogy a készpénzhasználat visszaszorításában az is sokat segíthet majd, ha megjelennek az első digitális jegybankpénzek. Ezen a téren még csak pilot projektek vannak.

Az egyes országok sokszor egészen más célból akarnak belevágni a digitális jegybankpénz bevezetésébe.

A Bahamákon például azért, mert ott roppant problémás logisztikailag, amikor készpénzt kell eljuttatni egyik szigetről a másikra.

Kambodzsában viszont inkább azért akarnak váltást, mert az országban viszonylag kevés embernek van bankszámlája, ezért a pénzügyi szolgáltatásokhoz sokan nem férnek hozzá. Ezen a helyzeten akarnak változtatni a digitális jegybankpénzzel.