A látszólag mozdulatlan frontvonalak mögött óriási változások zajlanak - térképen az ukrajnai háború

Elemzések2022. aug. 6.Dajkó Ferenc Dániel

Komoly fordulópontra érkezett a háború. Oroszországnak félbe kellett hagynia a Donbasszban folytatott műveleteit, hogy megállíthassa az ukrán ellentámadást Herszonnál. Több fronton is támadnak az ukránok, de komoly előretörést nekik sem sikerült elérni, miközben az ukrán katonák morálja is folyamatosan süllyed. A most zajló harcok kimenetele eldöntheti a háború jövőjét. Térképen a háború.

Változások a frontvonalak mögött

Annak ellenére, hogy a frontvonalak szinte mit sem mozdultak az utóbbi hetekben Ukrajnában, a háttérben komoly változások zajlottak le mindkét oldalon.

Miközben Oroszország főerőit Luhanszk megye minél gyorsabb elfoglalása kötötte le, az ukrán katonai vezetés, kihasználva a helyzetet jelentős volumenű ellentámadást szervezett a megszállt Herszon térségében, illetve Zaporizzsja megye orosz kézen lévő területei és Izyum ellen. Az ukrán ellentámadás súlypontja egyértelműen Herszonra esik, a másik két irány elsősorban az orosz erők lekötését szolgálja.

Merész húzás volt ez a taktikai lépés az ukránok részéről, hiszen nyilvánvalóan az ellentámadás kivitelezéséhez a katonai erőforrásaik nagyrészét Herszonhoz kellett csoportosítaniuk, ami más területeken védtelenebbé teszi őket. Az ukrán katonai vezetés valószínűleg arra épített, hogy az oroszok a már megszerzett területeket nem akarják elengedni, viszont nincs annyi mozgósítható katonájuk a térségben, ami egyszerre elegendő a donyecki offenzíva folytatására és az ellentámadások visszaverésére.

A most zajló események alapján az ukránok kalkulációja helyesnek bizonyult, így jelenleg úgy tűnik, jó döntést hoztak.

A Herszon megyében zajló ellentámadás gyors előretöréssel indult, amire válaszolnia kellett az oroszoknak. Mostanra úgy tűnik megállították az ukrán ellentámadást és ott is beálltak a frontok, de ennek nagy ára volt. Be kellett szüntetniük a Szlavjanszk, Szeverszk, Soledar elleni műveleteket és rengeteg katonát kellett átcsoportosítania az oroszoknak a Donbasszból Herszonba. Így a Donyec-medencében most többnyire csak az elfoglalt területeket ellenőrző, védelmező csapatok állomásoznak. Ha most lenne elegendő ereje Ukrajnának, akkor itt átütő csapást tudna mérni az oroszokra, de erre vajmi kevés esély van, hiszen az ukrán hadsereg nagy részét szintén leköti a herszoni művelet.

A Donyec-medencében most többnyire csak az elfoglalt területeket ellenőrző, védelmező csapatok állomásoznakTérkép az Ukrajnában zajló háborúról, a hozzá tartozó jelmagyarázattal

Újra lövik Harkovot

Az orosz offenzíva egyedül Bakhmuttól délre mozdult kissé előre. Sikerült egy fontos erőművet és néhány kisebb települést elfoglalniuk.

Komolyabb harcok zajlanak még Izyumnál. Itt akkor van esély ukrán előretörésre, ha az oroszok itt is csökkentik a jelenlétüket, erre azonban kevés esély van.

Harkovban eközben változó sikerrel zajlanak a harcok. Az oroszok folyamatosan rakétázzák a várost, de az ukránoknak sikerült olyan messzire tolniuk a frontvonalakat, ahonnan az orosz tüzérség már nem tudta lőni a várost. Most azonban az oroszok a várostól északra ismét 25 kilométernél is kisebb távolságra kerültek a várostól, így újra lövik az orosz tüzérek a települést.

A jövőt illetően minden azon múlik, hogy az ukránok mekkora mozgósítható tartalékokkal rendelkeznek még a hátországban, és hogy az oroszok mennyire tudják újjászervezni a Donbasszban zajló offenzívát, valamint, hogy tudnak-e még Oroszországból újabb csapatokat mozgósítani.

Herszonnál dőlhet el a háború?!

A Herszonért zajló ütközet sorsfordító lehet a háború szempontjából. Mivel az ukrán haderő jelentős része részt vesz benne, akkor abban az esetben, ha elbuknak, Oroszország óriási előnyre tesz szert. Ha viszont az ukránok áttörést érnek el és visszafoglalják Herszont, az hatalmas lökést adna az ukrán morálnak és alapjaiban forgatná fel az orosz elképzeléseket. Segíti az ukránok helyzetét, hogy Herszon utánpótlási vonalainak a biztosítása meglehetősen nehézkes. Az oroszok jelenleg csak a Dnyeper folyón keresztül tudják megoldani, az ukránok azonban komoly csapást mértek a folyót a városnál átívelő egyetlen közúti hídra, valamint a vasúti infrastruktúrát is megrongálták.

Az oroszok jelenleg csak a Dnyeper folyón keresztül tudják megoldani, az ukránok azonban komoly csapást mértek a folyót a városnál átívelő egyetlen közúti hídraTérkép a Herszon térségében zajló harcokrólTérkép a Herszon térségében zajló harcokról

Eközben, ha Ukrajna komolyabb ellentámadást tudna szervezni a Donbasszban, az is óriási csapás lenne az orosz törekvésekre nézve, erre azonban valószínűleg nincs ereje Ukrajnának.

Orosz részről a nagy kérdés, hogy tudnak-e esetleg újabb csapatokat küldeni az anyaországból a Donyec-medencébe, hogy újrakezdjék az offenzívát. Vannak erre utaló jelek orosz részről. Ha ez sikerülne és több frontot is fenn tudnának tartani az ukránokkal szemben, akkor megnőne az esélyük arra, hogy felőröljék az ukrán erőket. Mindez azonban csak spekuláció, mivel nem tudhatjuk, hogy képes-e Oroszország nagyobb mennyiségben újabb csapatokat küldeni a Donbasszba. Ehhez most egyébként milliós fizetéseket ígérve toboroznak katonákat.

Romlik az ukrán morál

Komoly kérdéseket vet fel még a morál alakulása és az, hogy van-e a harcoló feleknek elegendő fegyverük a műveletek sikeres végrehajtásához.

Az orosz morálról eddig is tudtuk, hogy finoman szólva sem tökéletes. A háború elején kifejezetten motiválatlanok voltak az orosz katonák. Azóta nőtt valamelyest a háború melletti elkötelezettségük, valamint látva az ukránok hozzáállását az orosz hadifoglyokhoz, a dezertálási hajlam is erősen lecsökkent.

Az ukrán katonák részéről eddig nem is volt kérdéses hogy elkötelezettek a hazájuk megvédésének az érdekében, az utóbbi hetekben azonban ez az erő kissé megtörni látszik. A szenvedés, a nehézségek, az ellátási problémák, a kilátástalanság érzése demoralizálni kezdte az ukrán csapatokat és most már parancsmegtagadásról is hallani az ukrán hadsereg háza tájáról. Ez egyébként várható volt és normális velejárója a háborúknak. A katonák is emberek, akik belefáradnak a hónapokon át tartó borzalmakba, így nem meglepő, hogy már nem tudnak olyan erővel beleállni a harcba, mint a háború elején.

Kevés a modern fegyver

Kulcskérdés a fegyverellátottság is. Az oroszok nagyon lassan, óvatoskodva veszik elő a komolyabb modern fegyvereiket. Jobban szeretik a hidegháborús technikát pocsékolni. Ennek valószínűleg részben az az oka, hogy egyes új eszközökből közel sincs annyi az oroszoknak, hogy tömegesen bevessék őket. Ilyenek lehetnek a modern vadászgépek, harckocsik, tüzérségi rendszerek. Addig amíg az ukránok nem kaptak modern amerikai HIMARS rakéta-sorozatvetőket, az oroszok nyugodt szívvel használták az ősöreg, 60-as években fejlesztett BM-21 Grad rakéta-sorozatvetőket, illetve előkerült néhány kissé fejlettebb Uragan is (70-es évek technológiája) és Szmercs rakéta-sorozatvetők (80-as években fejlesztett) is. Tavasszal még az igazán modern TOS-2 Tosocska-t is bevetették, többek közt Harkovnál, de ezek az eszközök nagy mennyiségben valószínűleg nem állnak az oroszok rendelkezésére. Most a HIMARS-ra válaszul az orosz hadsereg elővette a valóban fejlett Tornádó-Sz rakéta-sorozatvetőt. Kérdés, ebből mennyit tudnak mozgósítani.

Az ukránok eközben a nyugatról kapott eszközökkel gazdálkodnak. A nyugati szállítmányok azonban a nehézfegyverek tekintetében erősen limitáltak. Az oroszok ráadásul úgy tűnik elég sikeresen vadásszák le az amerikai fegyverrendszereket.

Fordulópont

Mindent összevetve azonban jelenleg valószínűleg egy fordulópontján állunk a háborúnak. Ha az oroszok túljutnak a holtponton és az ukrán ellentámadás kudarcba fullad, akkor utána nagyon felgyorsulhat az orosz offenzíva. Ha viszont az ukránok valahol komolyabb sikereket érnek el, az akár tárgyalóasztalhoz is kényszerítheti az oroszokat.