Aki magánkórházban szeretne szülni, annak most változatos árakra kell készülnie

Elemzések2021. márc. 17.Haiman Éva

Magyarországon egyelőre korlátozottak a választási lehetőségei azoknak, akik magánkórházban szülnének. Pedig annak, aki erre tud és akar is pénzt áldozni, ez reális alternatíva lehet a világjárvány árnyékában és az állami ellátás jelenlegi bizonytalan helyzetében.

A koronavírus-fertőzéstől való félelem, az apás szülés lehetőségének esetleges megtagadása miatt az elmúlt egy évben sok kismama aggódhatott, vajon biztonságban hozhatja-e világra gyermekét. A pandémia nem csitul, és közben egy újabb nehézségek is adódtak: vesztegetéssé minősítették a hálapénzt, ami miatt például Debrecenben megszüntették a szülészorvos választásának a lehetőségét; és az állami egészségügyben dolgozók közül sokan nem írták alá a márciustól hatályos új szerződéseket, köztük olyan szülész-nőgyógyászok is, akik hetek, hónapok óta kísérték a terhességük során a leendő anyukákat.

Ez pedig azt jelenti, hogy az érintett kismamák vagy annál szülnek majd, aki éppen ügyeletes lesz, vagy ha magánkórházba ment dolgozni az orvosuk, és ragaszkodnak hozzá, akkor hálapénz helyett térítési díjat fizetnek, a korábban tervezettnél is mélyebbre nyúlva a zsebükbe.

A magánkórházi szülés ugyanis nem olcsó mulatság, még akkor sem, ha az árban jellemzően benne foglaltatik az egyszemélyes szülőszoba vagy az érzéstelenítés, és az apukák is mindenütt jelen lehetnek a nagy pillanatnál.

Az alábbi táblázatban összegyűjtöttük az itthon elérhető magánszülészeteken érvényes jelenlegi árakat.

Hol? Magán szülészet 

Mennyiért? (forint)

   

Maternity Magánklinika, Budapest

830.000-1.800.000*

Dr. Rose Magánkórház, Budapest

1.800.000

Róbert Károly Magánkórház, Budapest

545.000-1.695.000

Da Vinci Magánklinika, Pécs

850.000-990.000

   

*külföldi pácienseknek biztosítón keresztül 1,1-2,4 millió forint

A Maternity Magánklinikát, az ország legelső magán szülészetét Papp Zoltán professzor alapította, aki korábban 17 éven át vezette a Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáját. Ez egyben az egyedüli olyan hazai magán-egészségügyi intézmény, mely kifejezetten, a szülészeti és nőgyógyászati területre specializálódott, és tájékoztatásuk szerint mindenfajta műtét és kezelés elérhető nálunk. 
A kismamák a Maternity Magánklinikán kétféle szolgáltatási csomag közül választhatnak, az alap 830 ezer (ikerterhesség esetén 970 ezer) forintba kerül, az exkluzív csomagért viszont már 1,8 millió forint kell fizetni. Ebben extraként egyebek mellett fotóalbumot kínálnak az újszülöttről. A külföldieknek szánt, biztosítótársaságokon keresztül igénybe vehető csomag 1,1-2,4 millió forint között mozog.

A Dr. Rose-nál a köldökzsinórvér-levétele is része a szülészeti szolgáltatásnak, ezzel, valamint például az a la cart étkezéssel vagy az exkluzív egyágyas szobával 1,8 millió forintba kerül az ellátás, és ennél olcsóbb lehetőség ott nem is létezik. Weblapjuk szerint ezért a majdnem kétmillió forintért valódi otthonszülés élményt kínálnak a kórházi orvosi háttér nyújtotta biztonsággal.
Azt ígérik, hogy kellő rugalmassággal alkalmazkodnak a szülő nő kívánságaihoz, igényeihez, szem előtt tartva, hogy ilyenkor a legfontosabb szempont az ő komfortérzete, nyugalma, biztonsága. A klinika szülészeti részlegén komplex szolgáltatást kínálnak azoknak, családtervezéssel, terhesgondozással, sőt,  gyermek-egészségügyi ellátással.

A TritonLife Róbert Magánkórház Magyarország első, valóban családközpontú szemléletű osztályaként hirdeti szülészetét, miként a magát a kórházat is így pozícionálják a piacon, szlogenjük: „Szüljön nálunk otthon!”.  Azt írják, holland, dán, illetve néhány példaértékű magyarországi kezdeményezés tapasztalata alapján alakították ki magánszülészetük és szülőszobáik arculatát és szolgáltatásait. A humanisztikus szülés megközelítést tájékoztatásuk szerint kiegészítették a család bevonásával, hogy a megszülető gyermekkel együtt megszülető új család számára a várandósság és a szülés maximálisan átélhető legyen.

Az intézményben 20 orvos és 12 szülésznő közül lehet választani, de csak a drágább csomagok esetében. A magánkórházban összesen négyféle szülési csomag választható, a legolcsóbb 545 ezer, a legdrágább 1 millió 695 ezer forintba kerül. Az előbbiért még orvost választani sem lehet, az utóbbiban viszont az olyan extrákon kívül, mint például a háztól-házig szállítás, már a köldökzsinór-vér levétele és egy éves tárolási költsége is benne van. Mindegyik csomagban benne van a császármetszés, az újszülött-ellátás, valamint a műtét utáni fájdalomcsillapítás költsége. 

A Róbert Károly Magánkórház tulajdonosa, a TritonLife Csoport tavaly ősszel Debrecenben megnyitotta ugyan az első vidéki egységét, de ott szülészet egyelőre nem működik. A vidéki városok közül egyelőre mindössze Pécsett van magán szülészet.

A Da Vinci Magánklinikán nem választhatók különféle csomagok, árkülönbség csak a spontán hüvelyi szülés és a császármetszés között van: az előbbi 850, az utóbbi 990 ezer forintba kerül. Aki ott szül, ezért az árért 2 napot tartózkodhat a családi szülőszobán, a vajúdását szakember kíséri, igény szerint korszerű fájdalomcsillapítást kap (epidurális, inhalációs), levezetik a szülését, ellátják az újszülöttjét, és a bent tartózkodás idején az anya és a baba is megkapja a szükséges ápolást, amibe a kötelező újszülött ellátás (BCG oltás, anyagcsereszűrés, hallásvizsgálat is beletartozik, illetve távozás előtt szülészeti és neonatológiai vizsgálat.

A viszonylag szűkös hazai magánszülészeti kínálat várhatóan már az idén újabban bővül: a Duna Medical Center az ügyvezető tájékoztatása szerint még az idén megnyitja szülészetét.