Az ír csoda: egész Európában csak náluk volt növekedés, pedig erős mínuszra készültek

Elemzések2021. márc. 21.Sz.A.

Kedvező adófeltételek miatt Írországba költözött nemzetközi vállalatok aktivitásának köszönhető az ír csoda. Az egészségügyben és gyógyszergyártásban, valamint az informatikai szolgáltatásban érdekelt cégek szárnyalása ellensúlyozta más területek visszaesését. Pedig áprilisban még 10 százalékos GDP visszaesést jósolt az ír pénzügyminiszter.

A tavalyi, pandémia által sújtott évben a hét százalékos recessziót elkönyvelő Európai Unióban egyedül Írország tudott növekedést felmutatni.

A szigetország gazdasága három százalékkal bővült, elsősorban a multinacionális vállalkozások exportjának köszönhetően – olvasható az Európai Bizottság 2021 téli előrejelzésében. Ezek a nemzetközi cégek jellemzően az orvosi eszköz, a gyógyszergyártás, valamint az informatikai szolgáltatás területén tevékenykednek. 

ír gdp

Hogy mennyire a multinacionális vállalatok ide bejelentett központjainál lekönyvelt bevételek torzítják az adatot, jól mutatja, hogy

Paschal Donohoe ír pénzügyminiszter áprilisban még úgy látta, hogy a koronavírus-járvány miatt az ország GDP-je várhatóan 10 százalékkal fog csökkeni, a munkanlküliség pedig el fogja érni a 22 százalékot. Sőt, az Európai Bizottság tavaly őszi előrejelzése is még mínusz három százalékos recessziót jósolt Írországnak.

Összehasonlításképp a szintén adóparadicsonként számon tartott Hollandiában tavaly négy százalékos. Luxemburgban pedig három százalék volt a tavalyi visszaesés.

Írországban egyébként különösen a harmadik negyedévben volt erőteljes a gazdaság bővülése, amikor az év első felének lezárásait követően a lakossági fogyasztás és beruházás lendült fel erőteljesen.

A negyedik negyedévben ismételten bevezetett kijárási korlátozások következtében jelentősen csökkent a társadalmi aktivitás, a karácsony azonban jelentőset dobott a kiskereskedelmi forgalmon.

A bizalom novemberi visszatérése, valamint a jelentősen emelkedő termelési adatok arra engednek következtetni, hogy a negyedik negyedév szintén nem sikerült rosszul.

Az idei évet Írország március 5-ig tartó szigorú korlátozással kezdte, amely alatt csak az el nem halasztható építési munkálatokat engedélyezték. Ennek, valamint a brexit miatt kialalkult kereskedelmi vitáknak köszönhetően az idei év első negyedében minden bizonnyal lassul majd a növekedés, és annak mértéke kisebb lesz, mint amit az EB őszi előrejelzése mutatott.

DublinÜres utca Dublin központjában 2020. április 22-én. Fotó: MTI/EPA/Aidan Crawley

A kormány március végéig meghosszabbította a bértámogatási rendszert, hogy csökkentse a járvány okozta károkat.

A lezárások miatt csökken a lakossági fogyasztás, aminek következtében a háztartások megtakarításai tovább fognak növekedni. Ez egyben azt is előrevetíti, hogy amint vége lesz a korlátozásoknak, kilő majd a lakossági fogyasztás. 

A várható globális növekedés szintén emelni fogja az ír gazdaság növekedési tempóját a második félévben.

eu gdp

Így összességében arra lehet számítani, hogy az idei év egészében 3,4 százalékkal bővül a szigetország gazdasága, jövőre pedig 3,5 százalékos bővülés várható, elsősorban az erőteljes lakossági fogyasztásnak, a fellendülő exportnak, valamint a magára találó beruházási tevékenységnek köszönhetően.A tavalyi -0,5 százalékos infláció ebben az évben várhatóan +0,7-ra emelkedik majd. Az első félévben a gyengébb gazdasági teljesítmény kordában tartja majd az áremelkedést, a második félévben azonban jó eséllyel az Egyesült Királysággal folytatott korlátozások alá nem eső kereskedelem emelkedő költségei miatt kissé felgyorsul a pénzromlás.

A gazdaság teljes talpra állását követően 2022-ben pedig 1,6 százalékos infláció várható az országban. Ami az ír gazdaság számára kockázatot jelenthet, az egyrészt a nemzetközi adókörnyezet esetleges változása, másrészt pedig az országban regisztrált nemzetközi vállalatok tevékenységének alakulása, ami emelheti, de akár csökkentheti is a növekedést az országban.