Az ukrán háború mészárosait a közösségi média segíthet elkapni

Elemzések2022. ápr. 17.D.J.

A háborús bűnöket nehéz bebizonyítani, a szomszédunkban zajló harcoknál viszont a nyomozók dolgát megkönnyíti, hogy a rémtettek elkövetői többnyire a közösségi oldalakon is fent vannak.

Az ukránok nem igazán bíztak az államban a háború előtt – árulta el a Guardian-nek Iryna Venediktova, Ukrajna főügyésze. Minderre pedig jó okuk is volt. Az igazán nagy országos jelentőségű ügyekben az elmúlt 30 évben nem igen volt vádemelés.

Pedig apropó lett volna bőven. Ha csak az elmúlt éveket nézzük: két ismert ukrán újságírót megöltek, az ország harmadik elnökét megmérgezték, 2014 februárjában pedig több tucat tüntetőbe belelőttek.

Most viszont más a helyzet: mindenki arra számít, hogy az orosz háborús bűnösök kapcsán ezúttal érdemi döntések születnek majd.

A főügyész beszámolója szerint közel kétezer esetben kezdtek el vizsgálódni.

A háborús bűnöket azonban nem egyszerű bebizonyítani. Államokat ugyanis nem lehet elítélni, csak személyeket. Azért, mert találnak egy hátrakötött kezű civilt holtan fekve az árokban még nem jelenti azt, hogy máris ki lehet jelenteni, hogy háborús bűn történt.

Ehhez először be kell azonosítani az elkövetőt és a bűncselekmény körülményeit.

A nyomozások egyik fő helyszíne most a Kijevhez közeli Bucsa, ahol azután, hogy az orosz erők kivonultak, több mint 400 holttest került elő. Voltak, amelyek az utcán hevertek, de a pincékben és a hányavetien kiásott gödrökben is számos halottat találtak.

A nyomozók most átnézik a biztonsági kamerák felvételeit is, és arcfelismerő szoftverrel igyekeznek beazonosítani a gyilkosokat.

Az oroszok olyan sietve vonultak ki a városból, hogy néhányan még a papírjaikat is hátrahagyták. Egy 23 éves tiszt például a bankkártyáját és a COVID oltási igazolását is az ukránoknál felejtette.

Az egyik nap Bucsa egét több tucat drón is bejárta: a nyomozás részeként ugyanis készítettek egy digitális térképet a városról, amelyen pontosan bejelölhetik a lehetséges bűncselekmények helyét.

Azért hogy minél gyorsabban minél több információt tudjanak begyűjteni csak ebben a városban úgy ezer ember dolgozik a háborús bűntettek feltárásán.

A csapat egy része azzal foglalkozik, hogy a közösségi oldalakon található fotókat és videókat igyekeznek összekapcsolni konkrét esetekkel. Hisz van, hogy a feltételezhető gyilkosokról felvételek készültek a közelben.

Ha találnak egy terhelő képet akkor azzal Ruslan Kravchenko ukrán ügyész és segítői körbekopogtatnak a megmaradt bucsai otthonokban, abban bízva, hogy találnak egy szemtanút.

Kravchenko a Wall Street Journal-nek mutatott egy netről levadászott képet, amelyen egy orosz katona mosolyog.

Bizonyítékunk van arra, hogy ez a férfi részt vett két testvér meggyilkolásában […] Már tudjuk a nevét, és vannak fotóink. Ráadásul a tanúink azonosították őt.

árulta el az ügyész, aki ezután mutatott egy másik képet is egy félmeztelen fiatalemberről, aki a napsütésben mosolyog.

Négy embert ölt meg. Videónk is van róla

Ha lesznek jogerős ítéletek akkor elfogatóparancsot adnak majd ki a gyilkosok ellen, így a bűnösök aligha tehetnék be a lábukat újra Ukrajnába. Persze ahhoz, hogy az esetleges ítéletek érvényben maradjanak az is kell, hogy a háború ne mossa el a mostani ukrán politikai rendszert.

Mások is nyomoznak

A háborús bűnök kapcsán számos ország illetve a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság is vizsgálódik. Hogy milyen alapon és milyen esélyekkel, azt egy korábbi cikkünkben összefoglaltuk. A Büntetőbíróság kerekei roppant lassan őrölnek.

Jellemző, hogy a 2008-as grúziai háború kapcsán múlt hónapban adtak ki egy elfogatóparancsot. Vagyis 14 évvel a harcok után.

A hágai bíróság hatásköre egyébként azon országokra is kiterjed, amelyek nem ratifikálták a létrejöttéről szóló egyezményt, így akár Putyint is elítélhetik. Ám ehhez be kéne bizonyítani, hogy például a Bucsában történt mészárlásról előzetesen tudott és azt vagy parancsba adta, vagy csak megtűrte és nem tett ellene semmit. A tapasztalat pedig az, hogy ezt roppant nehéz bizonyítani.

Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság legfőbb ügyésze a napokban személyesen is felkereste Bucsát.

"Törvényszéki szakértők, antropológusok, elemzők, nyomozók és ügyvédek dolgoznak a helyszínen. Biztosaknak kell lennünk benne, hogy szét tudjuk választani az igazságot a fikciótól" - jelentette ki a főügyész.