Bajban az amerikai elnök és Trump is – Törvénytelenül kezelték a pénzügyeiket?

Elemzések2023. márc. 25.D.J.

Joe Biden amerikai elnököt és az egyik legnagyobb kihívóját Donald Trumpot összeköti, hogy mindkettejük pénzügyei körül gyülekeznek a kérdőjelek.

Az utóbbi időben a Biden család elleni vizsgálatokat felgyorsította, hogy tavaly a félidős választások után az alsóház az ellenzék kezébe került. Már 2020-ban is készült egy olyan szenátusi jelentés, amely szerint az elnök fia Hunter Biden keze alatt, azután hogy bekerült egy ukrán gázcég a Burisma Holdings igazgatósági tanácsába, feltehetően illegális pénzügyi tranzakciók mentek át, amelyekben kínai, orosz és ukrán állampolgárok is érintettek voltak.

Miután a Képviselőház a republikánusokhoz került, azóta egyre több állítólagos részlet lát napvilágot.

Legutóbb a Kongresszus alsóházának felügyeleti bizottsága arról számolt be, hogy Biden családja több mint 1 millió dollárt kapott Hunter üzlettársán keresztül a kínai üzleti érdekeltségüktől.

Az amerikai elnök szerint semmi törvénytelen nem történt. Mindenesetre amikor a 2020-as választások előtt először meg lettek szellőztetve egy New York Post-os cikkben a mostani elnök fiának Hunter Bidennek az ügyei, akkor az FBI minimum két nagy közösségi oldal, a Twitter és a Facebook képviselőivel is egyeztetett arról, hogy legalább egy időre ez ne kapjon túl nagy nyilvánosságot. Mindezekről korábban mi is beszámoltunk.

A Facebook-nál mindezt utólag úgy magyarázták, hogy a Hunter Biden ügyéről szóló New York Post-értesülésnél, csak "átmenetileg korlátozták annak hozzáférhetőségét", hogy időt adjanak tényellenőreiknek a tartalom felülvizsgálatára.

Trumpnak jól jöhet a belengetett börtön?

Ami Trumpot illeti: a korábbi elnök ellen több eljárás is folyamatban van. Két hozzá köthető vállalatot például tavaly elítéltek adócsalás vádjával.

Most azért került újra a figyelem fókuszába, mert korábban 130 ezer dollárt fizetett egy pornósztárnak Stormy Danielsnek, hogy ne beszéljen a korábbi kapcsolatukról. Ez önmagában még nem lenne jogi probléma, csakhogy sejthető, hogy el akarták titkolni a fizetés valódi okát, ezért a kérdéses összeget ügyvédi díjként könyvelték el.

Mivel minderre pont az elnökválasztás előtt került sor, ezért az is előfordulhat, hogy megsértették a kampány-finanszírozási szabályokat.

Azt, hogy emiatt bilincs kerülne a kezére Trump lengette be. A szakértők többsége szerint erre kicsi az esély, bár az tény, hogy így Trump lehet az első ex-elnök, aki ellen vádat emelhetnek. Az csak újabb bukét ad az ügynek, hogy a vádat minden bizonnyal egy manhattani kerületi ügyész Alvin Bragg emelné, aki egyébként a kormánypárthoz, vagyis a demokratákhoz tartozik.

Egyelőre ennek kicsi a valószínűsége, de még ha elítélnék és börtönbe is kerülne Trump akkor is indulhatna a 2024-es elnökválasztáson.

Nehéz megjósolni, hogy miként hatna a politikai karrierjére ha kattanna a bilincs a kezén, de egyelőre maga a lehetőség, hogy börtönbe is zárhatják rövidtávon inkább segített neki. A republikánus párton belül olyan tagok, akik korábban élesen bírálták a volt elnököt most beálltak mögé.

Jó példa erre Trump volt alenöke Mike Pence, aki többször is meggondolatlannak nevezte Trump nyilatkozatait, most viszont mellé állt. Szerinte a készülő vádemelés politikailag motivált.

Hasonlóan nyilatkozott egy másik Trump-kritikus, New Hampshire kormányzója Chris Sununu is, aki szimpátiájáról biztosította a volt republikánus elnököt. Közben a Képviselőház három tagja már belengette, hogy kihallgatnák a manhattani demokrata ügyészt. Trump egyik jobbkeze Taylor Budowich szerint ha sor kerül a vádemelésre, akkor azzal óriási lökést adnak a Trump-kampánynak.

Aki eddig a fennálló helyzetből a legrosszabbul jött ki az Trump legfőbb párton belüli kihívója Ron DeSantis. A floridai kormányzó ugyan nem foglalt egyértelműen állást a készülő vádemelés kapcsán, azt viszont jelezte, hogy őt nem érdekli különösebben az ügy. Ez már önmagában elég volt ahhoz, hogy több republikánus is szembeforduljon DeSantis-al.

Bár nem látni, hogy a jogi ügy hova fog kifutni, az sejthető, hogy Trump szeretné a kampánya fontos elemévé tenni a lehetséges vádemelést.

Miközben a botrányok hatására Trump jobb pozícióba került, Joe Biden elnök népszerűsége az utóbbi napokban épp hogy némileg csökkent.